Józan ész, igaz hit, egészséges felelősségérzet – Tanévnyitó szentmise a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen

2025.09.09.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem 2025/26-os akadémiai tanévét hagyományosan ünnepi szentmisével nyitották meg az Egyetemi templomban, amelyet Ft. Dr. Kuminetz Géza rektor mutatott be. Beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a tudomány önmagában nem ad biztos eligazodást az élethez, ezért szükség van a hitre, a józan észre és a felelősségvállalásra. Hangsúlyozta: az egyetem közössége Krisztusra, „a tudomány megváltójára” építve tud hitelesen helytállni a mai világ kihívásaiban. 

Rektor atya a szentmise elején hangsúlyozta: életünk jelentősebb eseményeit – így a tanév nyitását és zárását is – beiktatjuk a legfontosabb liturgikus cselekményünkbe, a szentmisébe, mert itt emlékeztetjük magunkat arra, hogy embernek nemcsak születni kell, hanem azzá is válni és annak maradni – egyetemistaként, oktatóként, dolgozóként. 

Rámutatott arra is, hogy e nemes küzdelemben pótolhatatlan segítséget nyújt a tudomány szellemi fénye, Isten igéje és Krisztus áldozata, amely testi-lelki erőforrásunk. Arra buzdította a jelenlévőket, hogy merjenek kilépni komfortzónájukból, bátran különbséget téve igaz és hamis, építő és romboló eszmék között, s így hiteles tanúságot téve a mai világban. 

Kuminetz Géza atya szentbeszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a tudomány és az egyetemek nem önmagukban adnak biztos eligazodást az élethez: a tudás soha nem teljes, jóra és rosszra egyaránt felhasználható, és még a legtehetségesebbeket is megtéveszthetik ideológiák és előítéletek. Ennek ellenszere minden korban a józan ész, az igaz hit és az egészséges felelősségérzet. 

Kiemelte: a józan ész nem velünk született adottság, hanem olyan készség, amelyért küzdenünk kell, és amelyet csak akkor tudunk megőrizni, ha képesek vagyunk különbséget tenni valódi és áltudomány, hit és valláspótlék között. Ehhez szükség van mesterekre – de mindenekelőtt az örök Mesterre, Jézus Krisztusra, „a tudomány megváltójára”, akihez hűségesnek kell maradnunk. 

A Szentlélek sugallata segít abban, hogy józanságunkat, hitünket és magyarságunkat megőrizzük. Rektor atya arra buzdította az egyetemi közösség minden tagját, hogy vállalják együtt a spirituális harcot a tudomány és a lelkiismeret tisztaságáért, a józan észért, az igaz hitért és a magyar szívért. 

Zárásként Jézus szavait idézte: „Akinek füle van, hallja meg!” 

A szentmisén jelen voltak az egyetemi karok vezetői, oktatói, valamint nagyszámú hallgató is. Továbbá Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) miniszterhelyettese, valamint több más felsőoktatási intézmény vezetője is részt vett a Veni Sanctén. Így Prof. Dr. Balla Péter nemzetközi kapcsolatokért felelős rektorhelyettes a Károli Gáspár Református Egyetemről, Dr. Korányi András, az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora, Dr. Dux László, a Gál Ferenc Egyetem rektora és Dr. Janka Ferenc rektorhelyettes, Mádlné Dr. Szőnyi Judit, az Eötvös Loránd Tudományegyetem általános rektorhelyettese, Dr. Charaf Hassan, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora, Prof. Dr. Szabó Attila, a Semmelweis Egyetem klinikai rektorhelyettese, Dr. Antal Zsolt, a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatási- és tudományos rektorhelyettese, és Hegyi László, a KIM főtanácsadója. 

Zsigó Róbert, a KIM miniszterhelyettese a tanévnyitó szentmise végén Klebelsberg Kunó gondolatával köszöntötte a jelenlévőket, külön kiemelve a frissen felvételt nyert hallgatókat. Hangsúlyozta, hogy a tudomány és a felsőoktatás nemzeti ügy, amelynek ápolása minden érintett felelőssége. Az egyetemek feladata nem csupán a magas színvonalú oktatás és kutatás, hanem a megszerzett tudás közjó szolgálatába állítása is. 

Az államtitkár kiemelte a Pázmány Péter Katolikus Egyetem szerepét ebben a munkában: az intézmény folyamatos szellemi és infrastrukturális fejlesztései lehetővé teszik, hogy a hallgatók korszerű környezetben, kiváló oktatók mellett szerezhessenek tudást, miközben megőrzik az egyetem szellemi alapjait. Zsigó Róbert II. János Pál pápa szavait idézve– a katolikus egyetemek szerepéről – rámutatott: „Az egyházi fenntartású egyetemek a felsőoktatási intézmények alapfeladatain túl tágabb, pontosabban egy magasabb küldetéssel bírnak: az oktatás és a kutatás tudománynak szentelt ügyei mellett a hit közösségét is építik. Olyan, értékeken alapuló közösséget, amely nem kiegészíti a tudományt, hanem megtartja, és egy szellemileg széttöredezett világban megóvja annak igazi eredményeit és céljait.” 

Beszédében arra biztatta a hallgatókat, hogy egyetemi éveik alatt ne féljenek segítséget kérni, támaszkodjanak egymásra, és vállaljanak felelősséget közösségükért. Zsigó Róbert a tanév kezdetén Isten áldását kérte az egyetem közösségére, hangsúlyozva: a hit és Krisztus az alapja mindennek, így a most induló közös egyetemi útnak is. 

Kapcsolt galéria

Események

15.
2025. szept.
BTK
Ars Sacra – Őseink zarándokútjain
Sophianum
16.
2025. szept.
BTK
Ars Sacra – A remény laboratóriuma
Danubianum
18.
2025. szept.
PPKE
OMÉK 2025 „Hogy művelje és őrizze” Tudományos konferencia
07.
2025. okt.
PPKE
“Kitárta a hit kapuját”
16.
2025. okt.
BTK
30 éves a Lengyel Tanszék
Danubianum 114
11.
2025. nov.
PPKE
“Kitárta a hit kapuját”
További események
Széchenyi 2020 - Magyarország Kormánya - Európai Unió, Európai Regionális Fejlesztési Alap - Befektetés a Jövőbe