A Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceummal 2024-ben kötött Egyetemünk együttműködési szerződést, mely szorosabbra fűzte a két Intézmény kapcsolatát. A látogatás során Sebő-Käfer Csilla kommunikációs osztályvezető előadás keretében ismertette a Líceum diákjainak a magyarországi felvételi eljárást, Egyetemünk négy Karát, az itt folyó képzéseket, valamint a tanulmányi és mobilitási lehetőségeket. A résztvevő diákok örömmel fogadták a Pázmány bemutatkozását, és az előadást követően lehetőségük volt érdeklődő kérdéseket is feltenni. Bízunk benne, hogy hamarosan viszontlátjuk a diákokat egyetemünk falai között!

2025. november 12-én delegációnk a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemen tett látogatást, ahol rendkívül nagy vendégszeretettel fogadták Kollégáinkat. A beregszászi Intézmény (mely 2025 október 1-jétől hivatalosan is Egyetemmé vált) részéről Berghauer Sándor, Csizmár Iván és Szakál Imre rektorhelyettesek vettek részt a találkozón.

A megbeszélés során szó esett az Egyetemeink közötti kapcsolatok szorosabbra fűzéséről, valamint a kölcsönös mobilitási programok (Erasmus+, CEEPUS és Makovecz ösztöndíjprogram) által nyújtott lehetőségek kihasználásáról. Bízunk benne, hogy az együttműködés hosszú távon is gyümölcsöző, szoros szakmai kapcsolatot eredményez Egyetemeink számára.