Munus et dilectio – Bemutatták a Kuminetz Gézát köszöntő tanulmánykötetet

2024.09.26.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának (PPKE JÁK) Szent II. János Pál pápáról elnevezett dísztermében szeptember 25-én mutatták be a Munus et dilectio című vaskos tanulmánykötetet, amely az egyetem rektora, Kuminetz Géza tiszteletére, a pap, teológus, egyházjogász, tanszékvezető egyetemi tanár, költő hatvanötödik születésnapjára jelent meg.

Köszöntőt mondott Vincze Krisztián rektorhelyettes és Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke, a PPKE nagykancellárja. A könyvet Komáromi László, a JÁK dékánja méltatta.

Vincze Krisztián laudációjában Józsue könyvének negyedik fejezetére, a szövetség ládájával a Jordán folyón való csodás átkelésre utalt, ami után Józsue tizenkét emlékkövet állított. A keresztény születésnapokon az ünnepelt nem önmagát, hanem a megélteket, az isteni jótéteményeket, kegyelmeket ünnepli. A rektorhelyettes röviden felvázolta Kuminetz Géza lelkipásztori és tanári pályafutásának fontosabb állomásait. 2019 szeptembere óta a PPKE rektora. Rektorságának talán legnagyobb eseménye, „legszebb emlékköve” az volt, amikor tavaly köszönthette Ferenc pápát, aki látogatást tett az egyetemen. 

Veres András püspök, nagykancellár beszédében kitért arra, hogy az ünnepelttel egyidősek, idén mindketten hatvanöt évesek. Fiatalkori emlékét idézte fel, amikor kezdő káplánként egy születésnapi köszön(t)ő levelet kapott a közösségétől, amelyben egyebek mellett a következőt írták neki: „Boldog lehetsz, atya, mert egész nap azzal foglalkozhatsz, ami a hobbid.” Igaz lehet ez a mondat Kuminetz Gézára is, aki papként és teológusként elkötelezetten végzi szolgálatát az egyetem javára. 

A Jog- és Államtudományi Kar dékánja, Komáromi László Anselm Grün Gondolatok születésnapra című írását citálta, az ünnep(lések) vallási tartalmára és a közösségben történő megélésére hivatkozva. Régi szokást követve Kuminetz Gézát egyetemi kollégái egy saját munkáikat tartalmazó kötettel ajándékozzák meg. A könyv harminchét szerzőtől (illetve szerzőpárostól) harmincöt tanulmányt tartalmaz; széles a paletta, minden karról és minden tudományterületről érkeztek írások. 

A cím, Munus et dilectio, azaz Szolgálat és szeretet Géza atya emberi jellemzőit emeli ki. 

Kuminetz Géza megköszönte e meglepetést, s mint mondta: a nem várt öröm kétszeres öröm. Az ünnepelt utalt arra is, hogy szível-lélekkel igyekezett az egyetem ügyeit intézni. Végezetül háláját fejezte ki egykori és mostani elöljáróinak és az Egyháznak.

A teljes beszámoló a linkre kattintva olvasható el.

Események

16.
2025. jan.
JAK
Nyílt nap
E1 előadó
24.
2025. jan.
ITK
BSc Nyílt nap 2025. január
07.
2025. febr.
ITK
BSc Nyílt nap 2025. február
További események
Széchenyi 2020 - Magyarország Kormánya - Európai Unió, Európai Regionális Fejlesztési Alap - Befektetés a Jövőbe