Nemzetközi panelbeszélgetés az egyetemi antiszemitizmusról a Pázmányon

2026.03.26.

2026. március 25-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetem nemzetközi panelbeszélgetésnek adott otthont, amely az egyetemi antiszemitizmus kérdéskörét állította a középpontba. Az esemény a Sophianum épületében került megrendezésre, rangos nemzetközi együttműködés keretében.

A program a „Campus-antiszemitizmus elleni preventív fellépés” elnevezésű nemzetközi projekt részeként valósult meg, amely Magyarország Kormánya, az UNESCO és a European Union of Jewish Students (EUJS) együttműködésében jött létre.

A rendezvény célja, hogy elősegítse a tudatos párbeszédet és a megelőzést a felsőoktatási közegben megjelenő antiszemitizmus kérdésében, különös tekintettel annak kortárs formáira és nemzetközi tendenciáira.

A programot Tőczik Benedek, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnöke nyitotta meg, aki köszöntőjében bemutatta az egyetemet és hangsúlyozta a párbeszéd jelentőségét az egyetemi közösségekben.

A beszélgetést Hanna Veiler moderálta, a panel résztvevői pedig nemzetközi szakértőként osztották meg gondolataikat a témában. A program során a résztvevők több nézőpontból vizsgálták az antiszemitizmus felsőoktatásban megjelenő formáit, valamint annak társadalmi és intézményi összefüggéseit.

Az esemény célja a nyitott, szakmai alapú párbeszéd elősegítése és az érzékenyítés volt, amelyhez a közönség aktív részvétele is hozzájárult a kérdések és hozzászólások révén.

Események

22.
2026. ápr.
BTK
Középkori Esték - Latinitas Hungarica
Danubianum
25.
2026. ápr.
BTK
Alkalmassági vizsgára felkészítő tanfolyam
Iohanneum Díszterem
28.
2026. ápr.
PPKE
Global Talks
29.
2026. ápr.
BTK
Ciclo de conferencias dedicadas a los países de América Latina
Danubianum 214
07.
2026. máj.
BTK
Közelről a Kelet Szabadegyetem
Danubianum 502
12.
2026. máj.
PPKE
Ökumenikus beszélgetések
További események
Széchenyi 2020 - Magyarország Kormánya - Európai Unió, Európai Regionális Fejlesztési Alap - Befektetés a Jövőbe