A Pázmány Jog- és Államtudományi Kara első nyílt napján november 14-én, körülbelül 240-en regisztráltak és 180-an vettek részt, míg a második nyílt napon november 28-án szintén nagy volt az érdeklődés.
A résztvevők az általános bemutatkozást követően mind két alkalommal öt frakcióülés közül választhattak:
- Ha a kiszökött medve kárt okoz...
- Perszimuláció
- Minden ügyvéd jogász, de nem minden jogász ügyvéd (kerekasztal beszélgetés)
- Fake news és a jog
- Magyar alkotmánytörténet
Az előadások után a JÁK Tutorok körbevezetették az érdeklődőket az épületben, illetve egy kötetlen beszélgetés és ismerkedés során bemutatkoztak a karon működő hallgatói szervezetek is.
A Pázmány Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának minden eddiginél több, rekordszámú középiskolás diák jelentkezett 2024. november 28-i, budapesti nyílt napjára.
A program keretében a középiskolás diákok ellátogathattak a BA képzési standokhoz, ahol megismerkedhettek az alapszakos képzések kínálatával; mindemellett a jelenlévő egyetemi hallgatók személyes tapasztalataikon keresztül mutatták be, hogyan zajlik az élet a Pázmány BTK-n.
Az esemény egyik legnépszerűbb helyszíne az Élményzóna volt, amely az Aula területén kapott helyet. Itt interaktív játékok és kreatív foglalkozások tették színesebbé a napot. A Nyílt Nap egyik kiemelt programja a központi tájékoztató volt, amely részeként a Kar vezetői ismertették a 2025-ös képzési kínálatot, bemutatva az alapszakok és a specializációk sokszínűségét, az új felvételi szabályokat és a továbbtanulási lehetőségeket.
A Pázmány Hittudományi Karának november 25-ei nyílt napján az érdeklődő diákok megismerhették a Kar képzéseit. A kiscsoportos beszélgetések alkalmával betekintést nyerhettek a diákéletbe és a kari mindennapokba.
A Pázmány Információs Technológiai és Bionikai Karán az érdeklődők két informatív, tanulmányi előadás után laborlátogatásokon vehettek részt. A diákok bepillantást nyerhettek az aktuális kutatásokba, fejlesztésekbe, feltehették kérdéseiket az egyetemi tanároknak is. A köztes időkben a látogatók a standoknál tájékozódhattak, megismerkedhettek a nemzetközi tanulmányi lehetőségekkel.