Pázmányos delegáció látogatása Kirgizisztánban

2025.03.13.

Egyetemünk nemzetközi területen dolgozó munkatársaiból álló delegációja Biskekben, Kirgizisztán fővárosában járt, ahol meglátogatta a helyi katolikus közösséget, és Magyarország Nagykövetségét is.

Kirgizisztán a többi közép-ázsiai országhoz hasonlóan iszlám többségű, de jelentős számban vannak jelen orosz ortodox keresztények, ill. egy kis létszámú katolikus közösség is. Anthony James Corcoran, S.J. apostoli helynök és Remigiusz Kalski plébános fogadták a delegációt, akiktől sok érdekes információt tudtunk meg a kirgizisztáni katolikus közösség múltjáról és jelenéről.

Mindketten nagyra értékelték, hogy egy európai katolikus egyetem látogatja meg őket és elmondták, hogy nagyon örülnének Egyetemünk közreműködésének a "Hít és Értelem" elnevezésű, a közép-ázsiai kereszténységgel foglalkozó teológiai projektben, amelyben már több partneregyetemünk, többek között a római Gregoriana és a krakkói Ignatianum is részt vesz. A találkozón részt vett Tar György konzul úr is Magyarország Biskeki Nagykövetségének részéről.

A templomi találkozót követően a program Magyarország Biskeki Nagykövetségén folytatódott, ahol Tar György konzul úr és Maris Zsolt első beosztott diplomata úr fogadta a delegációt. A beszélgetés során a felek áttekintették a Stipendium Hungaricum Ösztöndíjprogramban és az egyetemközi kapcsolatokban rejlő lehetőségeket.

 

Események

18.
2026. márc.
BTK
Középkori Esték - Latinitas Hungarica
Danubianum
18.
2026. márc.
BTK
Ciclo de conferencias dedicadas a los países de América Latina
Danubianum 214
25.
2026. márc.
BTK
Milyen gyereknek lenni 2026-ban?
Iohanneum 213/c
27.
2026. márc.
BTK
A Magyar Pszichológiai Társaság Katasztrófa-, Trauma és Krízispszichológiai Szekciójának IV. tudományos konferenciája
Sophianum 112
09.
2026. ápr.
PPKE
RRF-2.1.2-21-2022-00014 azonosítószámú projekt Zárórendezvény
1083 Budapest Práter u. 50/A
14.
2026. ápr.
PPKE
Ökumenikus beszélgetések
További események
Széchenyi 2020 - Magyarország Kormánya - Európai Unió, Európai Regionális Fejlesztési Alap - Befektetés a Jövőbe