A pótfelvételi eredményei tovább erősítették a július 23-án kihirdetett általános felvételi eljárás kedvező adatait, és ismét megmutatták, hogy továbbra is jelentős és növekvő az érdeklődés a Pázmány képzései iránt.
Az elmúlt évek adatai alapján is jól látható ez a tendencia. 2026-ban az általános, pótfelvételi és keresztféléves eljárásokat együttesen tekintve összesen 27812 jelentkezést regisztrált az Egyetem, míg 6988-an első helyen jelölték meg a Pázmányt. Összehasonlításképpen 2025-ben 23349 jelentkezés és 5541 első helyes jelentkező szerepelt a statisztikákban. Ez azt jelenti, hogy egyetlen év alatt a jelentkezések száma közel 20 százalékkal, az első helyes jelentkezéseké pedig több mint 26 százalékkal emelkedett.
A pótfelvételi eljárás különösen eredményesen alakult a Karokon is. A Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karra 403 hallgatót vettek fel a pótfelvételi során, szemben a tavalyi 300 fővel. Ez több mint 34 százalékos növekedést jelent egy év alatt. A Kari adatok alapján a 403 felvettből 53-an támogatott, 350-en pedig önköltséges képzésen kezdhetik meg tanulmányaikat.
A BTK iránt az általános felvételi eljárásban is erősödött az érdeklődés. Az általános és pótfelvételi eljárásokat együtt tekintve 2026-ban 21465 jelentkezést regisztráltak a Kar képzéseire, közülük 5206-an első helyen jelölték meg a BTK-t, a felvettek száma pedig 3340 fő volt. 2025-ben ugyanezek a mutatók 17440, 3938 és 2830 főt tettek ki, így mindhárom területen jelentős növekedés történt.
Az Információs Technológiai és Bionikai Karon szintén látványosan nőtt a sikeres pótfelvételizők száma: míg 2025-ben 25 hallgatót vettek fel ebben az eljárásban, 2026-ban már 43 új hallgató csatlakozhat a Kar közösségéhez. Ez 72 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Különösen kedvező eredményt mutatnak az alapképzések: az itt felvettek száma a tavalyihoz képest csaknem megduplázódott.
A Jog- és Államtudományi Kar pótfelvételi eredményei ugyancsak jelentős növekedést mutatnak. A tavalyi 172 fő után idén 220 hallgató nyert felvételt a Karra a pótfelvételi eljárásban, ami közel 28 százalékos emelkedést jelent. A felvettek között az alapképzések, az osztatlan jogászképzés és a mesterképzés leendő hallgatói egyaránt megtalálhatók.
A három kar eredményeit együtt vizsgálva a növekedés még szembetűnőbb: a BTK-ra, az ITK-ra és a JÁK-ra a tavalyi 497 fővel szemben idén összesen 666 hallgatót vettek fel a pótfelvételi eljárásban. Ez 169 fővel több új hallgatót és mintegy 34 százalékos növekedést jelent egyetlen év alatt.
A pótfelvételi lehetőséget kínált azok számára, akik az általános eljárás során nem nyertek felvételt, korábban nem jelentkeztek felsőoktatási intézménybe, vagy később döntöttek úgy, hogy szeptembertől szeretnék megkezdeni felsőfokú tanulmányaikat. A jelentkezők idén is több tudományterület és képzési szint kínálatából választhattak a Pázmányon.
Az általános és a pótfelvételi eljárás eredményei egyaránt azt mutatják, hogy a Pázmány képzései iránt továbbra is komoly és növekvő érdeklődés mutatkozik. Egyetemünk célja továbbra is, hogy hallgatóinak magas színvonalú, piacképes tudás mellett támogató és értékközpontú közösséget, valamint hosszú távon is hasznosítható szakmai lehetőségeket biztosítson.
Az új hallgatók számára hamarosan kezdetét veszi az egyetemi élet: az első hetekben számos tájékoztató, közösségi és tanulmányi program segíti majd őket abban, hogy megismerjék az Egyetemet és bekapcsolódjanak a Pázmány közösségébe.
Szívből gratulálunk minden sikeres pótfelvételizőnek! Örömmel várjuk több mint négyezer új hallgatónkat a Pázmányon, és eredményes, élményekben és sikerekben gazdag egyetemi éveket kívánunk nekik!