A Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karon megrendezett állásbörze kiváló lehetőséget biztosított a hallgatóknak arra, hogy személyesen is megismerkedjenek a számukra releváns karrierutakkal, valamint közvetlen kapcsolatba lépjenek leendő munkáltatóikkal. A kiállítók között számos ismert és elismert szervezet képviseltette magát, többek között a CIB Bank, a Pest Vármegyei Kormányhivatal, az AIESEC, az Amigo a gyerekekért Alapítvány, a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram, az euDiákok, a Budapesti Rendőr-főkapitányság, valamint a Magyar Katolikus Rádió.
A külső partnerek mellett a Kar saját szervezetei is bemutatkoztak: az érdeklődők megismerkedhettek például a Pázmány Pszichológiai Támogatás csapatával is. A napot szakmai előadások és interaktív beszélgetések színesítették, amelyek a pályakezdés, az elhelyezkedés és a tudatos karrierépítés kérdéseit járták körül.
Az Információs Technológiai és Bionikai Karon számos hazai és nemzetközi vállalat, kutatóintézet és technológiai szervezet képviseltette magát, amelyek gyakornoki programokat, pályakezdő pozíciókat és hosszabb távú karrierutakat is bemutattak az érdeklődőknek. A széles kiállítói paletta jól tükrözte az ITK képzési profilját: az informatika, a mesterséges intelligencia, az adatfeldolgozás, az orvos‑ és biotechnológiai fejlesztések, valamint az ipari kutatás-fejlesztés területei egyaránt hangsúlyosan megjelentek. A hallgatók személyes beszélgetések során kaphattak átfogó képet az aktuális munkaerőpiaci elvárásokról, a technológiai trendekről és a számukra leginkább illeszkedő szakmai lehetőségekről. A karrierépítést gyakorlati elemek is segítették, többek között az önéletrajz‑fotózás lehetőségével.
A kiállítók között olyan meghatározó szereplők voltak jelen, mint például az Evosoft, a Nokia Solutions and Networks Kft., a Morgan Stanley Magyarország Elemző Kft., a GE Healthcare Magyarország Kft., emellett kutatás‑ és innovációközpontú szervezetek is bemutatkoztak, többek között a Femtonics Kft., az Omixon Biocomputing Kft., a Turbine AI, a Gravity Research & Development Zrt.
A Jog- és Államtudományi Kar állásbörzéje elsősorban azokhoz a hallgatókhoz szólt, akik még keresik a számukra megfelelő irányt az egyetemi évek után, de azoknak is hasznos volt, akik már konkrét elképzelésekkel érkeztek. Ügyvédi irodák, az ügyészség, valamint különböző államigazgatási szervek várták a diákokat, lehetőséget teremtve a kérdezésre, kapcsolatépítésre és az ismerkedésre.
A program részeként CV-tanácsadás, szakmai előadások és kerekasztal-beszélgetés is helyet kaptak. A „Karrierutak és karriertervezés joghallgatóknak és pályakezdőknek” című beszélgetés előadói Altziebler Dóra (Ernst & Young), Dirner Kornél (Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Iroda), Dr. Kovács László PhD (a Közbeszerzési Hatóság elnöke), valamint Schuller Balázs (Legfőbb Ügyészség) voltak.
A résztvevők olyan kérdésekre kaphattak választ, mint hogy mire készüljön egy pályakezdő jogász, hogyan lehet már az egyetemi évek alatt tudatosan karriert építeni, illetve milyen különbségek vannak a versenyszféra és a közszféra között. Szó esett továbbá azokról a készségekről is, amelyek a jogi tudáson túl elengedhetetlenek a sikeres szakmai előmenetelhez.
A háromnapos esemény során számtalan inspiráló beszélgetés, kapcsolatépítési lehetőség és karrierindító pillanat született mindhárom helyszínen. Köszönjük mindenkinek, aki ellátogatott az állásbörzére, és külön hálával tartozunk a kiállító cégeknek és szervezeteknek, hogy személyesen is bemutatták lehetőségeiket hallgatóink számára. Bízunk benne, hogy sokak számára ez a rendezvény az első lépést jelentette a jövőbeli szakmai útjuk felé.