„Mi keresztények, azért mondunk le dolgokról, hogy százszorta többet kapjunk vissza.”

2023.03.29.

Völgyesi Leventét habilitált egyetemi docenset, a JÁK oktatóját és tanulmányi dékánhelyettesét kérdeztük a nagyböjt lényegéről, üzenetéről és az elcsendesülésről.

Mi a Nagyböjti időszak üzenete és célja?

A nagyböjt egy olyan negyven napos időszak, amikor Krisztust követjük azon az úton, amelyet megkeresztelkedése után megkezdett. 40 napig tartózkodott a pusztában, imádkozott, böjtölt, s még a Gonosz kísértéseit is el kellett viselnie. A böjti időszakban mi is többet imádkozunk, elcsendesülünk, kerüljük a harsány szórakozási alkalmakat, gyakorolunk némi önmegtagadást. De a böjt nem öncélú. Lényege, hogy jobban odafigyeljünk önmagunkon keresztül keresztény életünk igazi értékeire. Isten szeretetből és jókedvében teremtett bennünket, s Jézus értünk és miattunk jött el erre a földre, hogy a húsvéti drámában beteljesítse küldetését. Ez alatt a 40 nap alatt mi is a húsvéti ünnepkör titokzatos eseményeinek méltó megünneplésére készülünk.

Az egyetem jogi karán hogyan teremtik meg ennek az időszaknak a lelki készületét?

Most minden reggel rózsafüzér ájtatosságot tartunk a Szentkirályi utca 28. sz. alatti Bölcsesség Széke Kápolnában 7:30-as kezdettel. Általában hétfőn és csütörtökön ekkor szentségimádást is tartunk. A levelezős hallgatóknak sem kell mellőznie a lelki készületet, azokon a szombatokon, amikor előadást tartok, reggel csendes szentségimádással indul a nap. Ezen kívül kedden és csütörtökön napközben szentmise is van, illetve kedden könnyűzenei áhítat, amíg csütörtökön hagyományos énekelt zsolozsma.

Az embereknek mennyire okoz nehézséget a lemondás ebben az időszakban?

A lemondás csak akkor nehéz, ha nincsen célja. Mi keresztények azért mondunk le dolgokról, hogy százszorta többet kapjunk vissza. Magamon is érzem, hogy hiába kelek korábban, a közös imádság hihetetlen módon feltölt.

Ilyenkor sokan nem fogyasztanak hús, de vannak, akik egyéni „fogadalmakat” is tesznek.

Mindenkinek sajátos élethelyzete van. Ez nem egy verseny, hogy ki tud többről lemondani. Ez nem is fér össze a nagyböjt keresztény gondolatával. A lemondás lényege, hogy közelebb kerüljek Istenhez, a személyes kapcsolatomat mélyítsem. De tehetek fogadalmat valami jó cél elérése érdekében. Most két erős aktualitás is van. Az egyik, hogy legyen béke. A másik: a Szentatya, Ferenc pápa látogatása valódi lelki megújulást hozzon hazánknak.

Hogyan élhetjük meg ebben az időszakban a lelki elcsendesülést, a felkészülést? Milyen "praktikák" vannak?

Az egyéni imádságok mellett a közösségi alkalmak is kiválóak. A legtöbb egyházközség szervez lelkigyakorlatokat, szentségimádást, különböző ájtatosságokat, zarándoklatokat. Szerencsére nagy a választék, úgy gondolom, aki keres, mindenki talál a habitusához leginkább illő programot. Szerintem praktikák nincsenek, nem kizsarolható az isteni kegyelem, a Lélek ott fúj, ahol akar, Isten a kitárt és befogadó, alázatos emberi szívet keresi.

Bizonyára vannak olyanok, akiknek fel sem tűnik, hogy nagyböjt van.

Természetesen van erre is példa, azonban a hallgatók jelentős részéről tudom, hogy komolyan megéli a nagyböjtöt, de sokszor a saját keresztény közösségében, nem feltétlenül az egyetem keretei között. Mi itt elsősorban azoknak kínálunk lehetőséget, akik messze laknak vagy éppen most más miatt elszakadtak eredeti közegüktől, s most nálunk – ha átmeneti jelleggel is – de nyugalmat és feltöltődést nyerhet a lelkük.

Mire tanít minket keresztényeknek ez az időszak? Mit tartsunk szem előtt?

Egyetlen fontos dolgot emelnék most ki: álljunk meg egy pillanatra ebben a szent időszakban és szemlélődjünk: mi az, ami igazán fontos az életünkben, amely motivál és jó irányba terel. Tudjunk megszabadulni a salaktól, amely csak lehúz és eltántorít, hogy magunk mögött hagyva a felesleget, a lényegessel foglalkozhassunk.

Készítette: PPKE Kommunikáció/Szabó Fruzsina 

 

Események

16.
2025. jan.
JAK
Nyílt nap
E1 előadó
24.
2025. jan.
ITK
BSc Nyílt nap 2025. január
07.
2025. febr.
ITK
BSc Nyílt nap 2025. február
További események
Széchenyi 2020 - Magyarország Kormánya - Európai Unió, Európai Regionális Fejlesztési Alap - Befektetés a Jövőbe