2021-es diplomaátadó ünnepségek

2021.07.26.
Lezajlottak Egyetemünk nyári diplomaátadó ünnepségei.

Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar

Több mint 400 hallgató vehette át diplomáját a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar ünnepélyes keretek között megrendezett diplomaátadó eseményén az esztergomi Szent Adalbert Rendezvényközpontban. A bazilika szomszédságában található épület díszterme három turnusban fogadta a diplomázókat július 24-én.

Az átadáson jelen volt Ft. Dr. Kuminetz Géza, a PPKE rektora, Ft. Dr. Fodor György, a BTK dékánja, Dr. Nemesi Attila László oktatási, Dr. Hidas Zoltán tudományos és Dr. Major Balázs külügyi dékánhelyettes, valamint Hengán Kamilla, a Hallgatói Önkormányzat elnökségi tagja.

Egyetemünk rektora, Kuminetz Géza köszöntőjében arról beszélt, hogy az egyetemen megszerzett tudást a mások boldogulására kell fordítanunk. Az eseményen Bali János reneszánsz furulyán és Pétery Dóra kelta hárfán játszotta el Guillaume de Machaut Des toutes fleurs című művét. A diplomákat karunk dékánja nyújtotta át, a hozzátartozók élőben követhették az átadást a kar Youtube-csatornáján illetve az esztergomi képzési helyszínünkön, a Iohanneumban elhelyezett kivetítők előtt. Az átadó ünnepségek után minden frissdiplomás csoportfotóhoz állt be a bazilika előterében lévő Nagyboldogasszony szoborhoz, ahol már a hozzátartozók is köszönthették őket.

Információs Technológiai és Bionikai Kar

2021. július 9-én tartotta az Információs Technológiai és Bionikai Kar az ünnepélyes diplomaátadó ünnepségét, melyen a járványhelyzet miatt csak a diplomázó hallgatók vehettek részt személyesen. A szülők, hozzátartozók, éreklődők online közvetítésünkön keresztül követhették a rendezvényt.
A végzett hallgatók nevében Horváth Gergely búcsúzott az intézménytől és munkatársaitól. Beszédében elmondta, az alapképzésbe fektetett sok munka és tanulás kifizetődő volt a mesterképzés alatt, az MSc tudásanyagát szilárd alapokra lehetett építeni. A hallgató bíztatta az alapképzésen végzett társait, hogy előttük most fog igazán kitárulni a világ.

Dr. Iván Kristóf dékán úr beszédének elején megemlékezett a Kar két nemrégiben elhunyt alapító professzoráról, Hámori Józsefről és Karmos Györgyről. Dékán úr gratulált a végzős hallgatóknak, hogy a vírushelyzet okozta nehézségekhez jól tudtak alkamazkodni, és sikerrel vették az akadályokat. Hangsúlyozta, hogy a végzett hallgatók számára ez az alkalmazkodási képesség kiemelten fontos, hogy a bionika és a mérnökinformatika rendkívül gyorsan fejlődő világában helyt tudjanak állni. Iván Kristóf azt a tanácsot adta útravalóul diplomázó hallgatóinknak, hogy a változó világban csak a folyamatos továbbtanulással, önképzéssel lehet megállni a helyünket.

A köszöntő beszédek után a hallgatók ünnepélyesen letették a mérnöki esküt, majd következett a diplomák átvétele. 50 hallgató diplomázott ebben a félévben, alapszakon 20-an molekuláris bionika mérnöki, 12-en pedig mérnökinformatika képzésen szereztek diplomát. Mérnökinformatikus mesterképzésüen 9-en végeztek (ketten kitüntetéssel), az orvosi biotechnológia mesterszakon ketten diplomáztak (egy kitüntetéssel), valamint info-bionika mesterképzésen 7-en kaptak diplomát (ketten kitüntetéssel).

Jog-és Államtudományi Kar

A Deák Ferenc Továbbképző Intézetben 260-an szereztek oklevelet az idei tanévben. Közülük hozzávetőleg 100-an vették át oklevelüket július 16-án.

A Jog-és Államtudományi Kar július 20-án több turnusban tartotta meg a diplomaosztókat és jogászavatókat. A jogász képzésben júniusban záróvizsgát tettek 115-en, így ők jogosultak a jogásszá avatásra. A délelőtti ünnepségeken felül délutánra szervezték azon hallgatóiknak eskütételét is, akik csak postán vehették át diplomájukat.

Az igazságügyi igazgatás alapszakon 60-an végeztek, kifutó képzéseik közül pedig igazgatásszervező (1 fő), nemzetközi igazgatási (5 fő) és EU MA (1 fő) diplomákat adtak át tanulmányaikat befejező hallgatóiknak.

Események

25.
2025. aug.
ITK
Gólyanapok 2025
27.
2025. aug.
ITK
Beköszöntő nap 2025
08.
2025. szept.
PPKE
Veni Sancte - 2025/2026-os akadémiai év
09.
2025. szept.
JAK
A plébániára vonatkozó egyházfegyelem fejlődése
Szent II. János Pál pápa terem (Díszterem)
16.
2025. okt.
BTK
30 éves a Lengyel Tanszék
Danubianum 114
További események
Széchenyi 2020 - Magyarország Kormánya - Európai Unió, Európai Regionális Fejlesztési Alap - Befektetés a Jövőbe