Búcsúebéd az ÖKF program résztvevőinek

2020.07.22.
2020. július 17-én búcsúztatták azokat a nemzetközi keresztény hallgatókat, akik az Ösztöndíjprogram Keresztény Fiataloknak elnevezésű program keretében Magyarországon végezték el mesterképzésüket.

A Miniszterelnökség Üldözött Keresztények Megsegítéséért és a Hungary Helps Program Megvalósításáért Felelős Államtitkársága által szervezett eseményen ünnepélyes keretek között búcsúztatták az idén nyáron végzett nemzetközi keresztény hallgatókat.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végzett hallgatók közül hatan voltak jelen a Hotel Memories teteőteraszán tartott búcsúebéden, közülük hárman a BTK-n, hárman pedig az ITK-n végezték el mesterképzésüket. Azbej Tristan államtitkár és Kovács-Pifka Péter, a Hungary Helps Ügynökség vezérigazgatója búcsúztatták ünnepélyes keretek közt a diplomát szerzett hallgatókat.

Husam Francis Kiryaqos Banno, az ITK Mérnökinformatikus MSc szakon végzett hallgatója egy jelképes bronz plasztikával köszönte meg maga és hallgatótársai nevében a lehetőséget, hogy kisebbségi üldözött keresztényként nem feledkeztek meg róluk, és hazánkban tanulhattak. Az évente 100 ösztöndíjasból a 2019/20. tanév 2. félévében közel 50 fő diplomázott az ország különböző nagy egyetemein. Hálájukat fejezték ki, hogy biztonságban tanulhattak és színvonalas egyetemeken szerzhettek mesterszakos diplomát. Hazatérve megpróbálnak vezető szerepet betöltve felépíteni a helyi kisebbségben élő keresztény közösségüket, megfelelően kamatoztatva szakmai tudásukat.

Események

13.
2026. okt.
BTK
HÖK+ Infóest
Stifler 32 BAR
14.
2026. okt.
BTK
Pázmány nap
Sophianum, Jelenits István terem
16.
2026. okt.
BTK
Médiastaféta 2026
Danubianum
20.
2026. okt.
HTK
Káldi konferencia 2026. október 20-21.
1088 Budapest Szentkirályi u.28.
20.
2026. okt.
HTK
Ökumenikus beszélgetések
PPKE HTK
21.
2026. okt.
BTK
Pázmány Pedagógus Klub – Az inspiráció ereje
Iohanneum 112
További események
Széchenyi 2020 - Magyarország Kormánya - Európai Unió, Európai Regionális Fejlesztési Alap - Befektetés a Jövőbe