Educatio 2022

2021.12.22.
Egyetemünk is részt vesz a legnagyobb hazai oktatási szakkiállításon

Az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás azzal a céllal jött létre, hogy választ adjon a felsőoktatással kapcsolatos kérdésekre. Feladata összekapcsolni az egyes szereplőket: a hazai – és külföldi felsőoktatási intézményeket, tankönyvkiadókat, nyelviskolákat, szakképző intézményeket az érdeklődőkkel: a diákokkal, oktatókkal és szülőkkel.

A 2022-es évben a rendezvény visszatér a Hungexpo területére, de párhuzamosan online felülettel is az érdeklődők rendelkezésére áll majd.

A továbbtanulni szándékozók mellett a pedagógusok, intézményvezetők és egyéb szakmai kiállítók számára is fontos, egyedülálló lehetőséget nyújt a rendezvény, hiszen mind egy színtéren értesülhetnek a szakmai újításokról, módszerekről. Különböző előadások keretein belül tájékozódhatnak a magyar felsőoktatás jövőjéről, valamint a kiállítók képviselőivel beszélgetve alkalmuk nyílhat elképzeléseiket közös útra terelni.

A Pázmány Bölcsészet- és Társadalomtudományi, Hittudományi, Információs Technológiai és Bionikai, valamint Jog- és Államtudományi Kara közös standdal és nagy szeretettel vár a helyszínen és az online térben is minden érdeklődőt.

Időpont: 2022. január 13-15.

Bővebb információk: https://www.educatioexpo.hu/

Események

25.
2026. szept.
JAK
[Kutatók Éjszakája 2026] A felszín alatti vizek védelme és az épített környezet védelem metszetei
Dékáni Tanácsterem
25.
2026. szept.
ITK
Kutatók Éjszakája 2026
Pázmány ITK
25.
2026. szept.
PPKE
Kutatók Éjszakája a Pázmányon!
29.
2026. szept.
HTK
Ökumenikus beszélgetések
PPKE HTK
07.
2026. okt.
JAK
Violations of Personality Rights by AI under German Private Law
321. terem (3. emeleti tárgyaló)
08.
2026. okt.
ITK
Véradás | 2026 ősz
Pázmány ITK Aula
További események
Széchenyi 2020 - Magyarország Kormánya - Európai Unió, Európai Regionális Fejlesztési Alap - Befektetés a Jövőbe