Freund Tamás az MTA új elnöke

2020.07.09.
Gratulálunk Freund Tamás világhírű agykutatónak, egyetemünk oktatójának, akit a Magyar Tudományos Akadémia új elnökévé választott az Akadémia közgyűlése.

A Magyar Tudományos Akadémia 193., tisztújító közgyűlése hétfő este megkezdődött és kedden este lezárult 24 órás szavazásán Freund Tamás akadémikust választotta meg az MTA új elnökévé. A neurobiológus a hat év után leköszönő Lovász Lászlót váltja az 1825-ben gróf Széchenyi István által alapított Magyar Tudományos Akadémia élén. A főtitkári posztot Kollár László Péter építőmérnök, a főtitkárhelyettesit pedig Erdei Anna immunológus tölti majd be a következő hároméves ciklusban.

Freund Tamás 1983-ban szerzett biológusdiplomát az ELTE-n. Összesen négy év oxfordi kutatási időszak után Vizi E. Szilveszter hívására tért végleg haza. 1990-ben, 31 évesen került az MTA KOKI Morfológiai Osztályának élére. 1994-ben az intézet igazgatóhelyettese lett, 2002 óta pedig ő vezeti a nemzetközi élvonalba tartozó agykutatási műhelyt. Kutatóintézeti állása mellett 2003-ban a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Kar Neurobiológiai Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanárává nevezték ki.

Kutatási területei közé tartozik többek között az agykéreg szerkezete, működése, oszcillációk keletkezése, funkciója, az epilepsziás és ischaemiás agykárosodás, a szorongás és az addikció patomechanizmusa, valamint az endokannabinoid szignálrendszer működése. Annak ellenére, hogy munkája az orvosbiológiai tudományok alapkutatásának számít, eredményeinek jelentős szerepe van a gyógyszerészeti és klinikai kutatásokban.

Számtalan egyéb díj mellett Freund professzor egyike volt annak a három magyar tudósnak, akiknek „idegtudományi Nobel-díjat", Agy díjat (The Brain Prize) ítéltek oda 2011-ben. A Nemzeti Agykutatási Program egyik kezdeményezője. Freund professzor 2006 óta tanít neurobiológiát az Információs Technológiai és Bionikai Karon.

Sok sikert kívánunk az új beosztáshoz!

Forrás: mta.hu

Események

13.
2026. okt.
BTK
HÖK+ Infóest
Stifler 32 BAR
14.
2026. okt.
BTK
Pázmány nap
Sophianum, Jelenits István terem
16.
2026. okt.
BTK
Médiastaféta 2026
Danubianum
20.
2026. okt.
HTK
Káldi konferencia 2026. október 20-21.
1088 Budapest Szentkirályi u.28.
20.
2026. okt.
HTK
Ökumenikus beszélgetések
PPKE HTK
21.
2026. okt.
BTK
Pázmány Pedagógus Klub – Az inspiráció ereje
Iohanneum 112
További események
Széchenyi 2020 - Magyarország Kormánya - Európai Unió, Európai Regionális Fejlesztési Alap - Befektetés a Jövőbe