Hasznos információk Gólyáknak

2020.08.06.

A pótfelvételi még javában zajlik, mi azonban már javában készülünk az őszi félév indítására. Gratulálunk minden idén felvett hallgatónknak, akik számára a belépéssel kapcsolatos adminisztratív teendőket és beilleszkedést szeretnénk megkönnyíteni. Amivel már bizonyára mindnyájan találkoztatok, az az elektronikusan kiküldött felvételi értesítő, amelyben az első teendőkről – így a beiratkozás időpontjáról, annak helyszínéről és a leendő tanulmányi előadó személyéről – tájékoztatást küldtünk.

A tanulmányi ügyeket, a benneteket érintő lehetőségeket és kötelezettségeket, valamint az Egyetem által küldött hivatalos értesítéseket elsősorban a Neptun tanulmányi rendszerben tudjátok nyomon követni. Ez az egyetemi életetek során mindvégig így lesz. A Neptun hallgatói webes felületére való belépésről a felvételi kiértesítő üzenetben kaptatok tájékoztatást. Fontos, hogy még a beiratkozás előtt lépjetek be a Neptun rendszerbe és ott egyeztessétek személyes adataitokat, mert a későbbiekben minden hivatalos dokumentum ezek alapján készül majd. Ha a felvitt adatokban valamilyen hibát, hiányosságot találtok, azt kérjük haladéktalanul jelezni a tanulmányi előadó felé. Ennek végső határideje 2020. augusztus 7. (péntek). Fontos tudni, hogy hiányos beiratkozási lapot az egyetem nem tud elfogadni.

Frissen felvett hallgatóink számára a beiratkozás 2020. augusztus 24. és 2020. augusztus 27. között lesz. A szakirányú továbbképzésre és a pótfelvételi eljárás során felvettek számára ez eltérő időben, a kari kiértesítés szerint, legkésőbb 2020. szeptember 4-ig történik majd. A személyes beiratkozás konkrét időpontjáról és helyszínéről mindenki a felvételi kiértesítő üzenetben kapott tájékoztatást. Fontos, hogy a beiratkozáshoz az előírt dokumentumokra mindenképpen szükség lesz, ezek listája a beiratkozási tájékoztatóban is megtalálható. A személyes beiratkozás mellett szükséges a Neptun rendszerben történő beiratkozás is, ez esetben a hallgatónak kell aktiválnia a most induló félévet és azt követően a tárgyak felvételét is magának kell megoldania.

Nézzünk néhány további fontos időpontot, határidőt! Az őszi tárgyfelvételi időszak 2020. augusztus 24-én, 12 órakor kezdődik és 2020. szeptember 11-én, 14 óráig tart. A szorgalmi időszak 2020. augusztus 31. és 2020. december 12. között, az első tanítási nap nappali tagozaton pedig 2020. szeptember 7-én, hétfőn lesz. A szorgalmi időszakban megszerzett tudásról a 2020. december 14. és 2021. január 30. közötti vizsgaidőszakban kell majd számot adni.

Egyetemünk 2020/2021-es akadémiai évének ünnepélyes tanévnyitó szentmiséjére, a Veni Sancte-ra - amelyet Kuminetz Géza rektor atya celebrál - 2020. szeptember 6-án (vasárnap), délelőtt 10 órai kezdettel kerül sor a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban. A szentmisére szeretettel várunk Benneteket!

Az egyetem híreit, hivatalos közleményeit addig is kövessétek figyelemmel internetes oldalainkon:
Web
Facebook
Instagram
Blog
LinkedIn

Kérjük, hogy kérdéseitekkel, kéréseitekkel keressétek tanulmányi előadótokat!

A szeptemberi találkozásig jó nyaralást, valamint igazi testi és lelki feltöltődést kívánunk!

Széchenyi 2020 - Magyarország Kormánya - Európai Unió, Európai Regionális Fejlesztési Alap - Befektetés a Jövőbe