Irakban tárgyalt a PPKE rektora

2018.03.15.
Együttműködés a PPKE és az iraki Kut University College között

Az Al-Kut Egyetem (Kut University College) rektora, Talib Z. Almosawi meghívására, Szuromi Szabolcs rektor hivatalos látogatást tett Irakban. Ennek keretében 2018. március 15-én oktatási, tudományos és kutatásfejlesztési együttműködési megállapodást írt alá az Al-Kut Egyetemmel. Az ünnepélyes rendezvényt megtisztelte jelenlétével a wasiti tartomány kormányzója, akivel külön megbeszélésen a régió fejlesztésének lehetőségei is megvitatásra kerültek. Az egyetemközi együttműködés nem pusztán közös kutatási programok indítására, többhetes – kölcsönös – szakmai előadássorozatok megtartására, valamint posztgraduális oktatói és hallgatói mobilitásra terjed ki a humán- és a műszaki tudományok területén; hanem magában foglalja egy közös intézet felállítását a katolikus – iszlám párbeszéd előmozdítására. A létrehozandó intézet profiljának kialakítása és az első közös – négy nyelven megjelenő kötet – kidolgozása is az egyeztetés részét képezte. Szuromi Szabolcs 2018. március 14-én előadást tartott Az iszlám és a kereszténység közötti dialógus alapelvei címmel az Al-Kut Egyetemen. Hivatalos programja részeként a PPKE rektora felkereste mind Kerbela, mind Nedzsef szent helyeit, és személyes tárgyalást folytatott Abdul Mahdi Al-Karbala sejkkel Kerbelában, valamint Muhammad Saeed Salih Al-Hakim ajatollahhal Nedzsefben.

Események

13.
2026. okt.
BTK
HÖK+ Infóest
Stifler 32 BAR
14.
2026. okt.
PPKE
Pázmány-nap 2026
14.
2026. okt.
BTK
Pázmány nap
Sophianum, Jelenits István terem
16.
2026. okt.
BTK
Médiastaféta 2026
Danubianum
20.
2026. okt.
HTK
Káldi konferencia 2026. október 20-21.
1088 Budapest Szentkirályi u.28.
20.
2026. okt.
HTK
Ökumenikus beszélgetések
PPKE HTK
További események
Széchenyi 2020 - Magyarország Kormánya - Európai Unió, Európai Regionális Fejlesztési Alap - Befektetés a Jövőbe