Pázmányos oktatókat is kitüntettek nemzeti ünnepünk alkalmából

2021.03.15.
Áder János köztársasági elnök nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából állami díjakat adományozott egyházi személyeknek, közülük négyen a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatói.

A köztársasági elnök Széchenyi-díjat adományozott Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása során az ókori, illetve középkori magyar történelem írott forrásainak kutatása, feltárása és kiadása területén végzett értékőrző munkája, valamint a nemzetközi tudományos együttműködés keretében megvalósuló, A magyarországi középkori latinság szótára című kötet elkészítésében vállalt kimagasló szerepe elismeréseként dr. Szovák Kornél Fraknói Vilmos-díjas klasszika-filológus, középkorkutató, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Történettudományi Intézete Medievisztika Tanszékének egyetemi docense részére.

Magyar érdemrend tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetésben részesült a biológiai motiváltságú vizuális érzékelőkkel kapcsolatban folytatott, nemzetközi szinten is elismert kutatási tevékenysége, valamint az egyetemi oktatás és a doktori képzés területén végzett kiemelkedő munkája elismeréseként dr. Zarándy Ákos, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet tudományos tanácsadója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karának egyetemi tanára.

Magyar érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetésben részesült a környezetjog, illetve -politika területén végzett több évtizedes, magas színvonalú kutatói-oktatói munkája, valamint a teremtett világ védelmének fontosságát hirdető, szemléletformáló tudományos pályafutása elismeréseként dr. Zlinszky János szakbiológus, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kara Víz- és Környezetpolitikai Tanszékének egyetemi docense, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara Környezetjogi és Versenyjogi Tanszékének egyetemi docense.

Magyar arany érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesült a mohácsi csata egykori helyszínének kutatása során végzett fáradhatatlan munkája, valamint jelentős nemzetközi régészeti feltárásokban vállalt szerepe elismeréseként dr. Bertók Gábor régész, a Janus Pannonius Múzeum főmuzeológusa, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Régészettudományi Intézete Roncsolásmentes Régészeti Tanszékének adjunktusa, megbízott tanszékvezetője.

A kitüntetésekhez szívből gratulálunk, az elismert teljesítményekre büszkék vagyunk.

Események

25.
2026. szept.
PPKE
Kutatók Éjszakája a Pázmányon!
29.
2026. szept.
HTK
Ökumenikus beszélgetések
PPKE HTK
13.
2026. okt.
HTK
"Kitárta a hit kapuját" (ApCsel 14,27)
PPKE HTK
20.
2026. okt.
HTK
Ökumenikus beszélgetések
PPKE HTK
11.
2026. nov.
BTK
Pálfalvi Lajos emlékkonferencia
JÁK Díszterem
17.
2026. nov.
HTK
Ökumenikus beszélgetések
PPKE HTK
További események
Széchenyi 2020 - Magyarország Kormánya - Európai Unió, Európai Regionális Fejlesztési Alap - Befektetés a Jövőbe