Tovább bővülnek a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kurdisztáni egyetemközi együttműködései

2016.11.06.
2016. november 6-án Szuromi Szabolcs PPKE rektor Halabjában folytatott tárgyalásokat Aras M. Ahmed rektorral, amelynek eredményeként sor került a PPKE és a University of Halabja közötti kétoldalú oktatási és kutatás keretszerződés aláírására.

A PPKE először 2013-ban, majd legmagasabb szinten 2016. május 3-4-én erősítette meg Erbilben kutatási és oktatási együttműködéseit, amely akkor kiterjedt mind a Salahaddin Egyetemmel, az Erbili Katolikus Egyetemmel, mind a háború sújtotta térségből Erbilbe áttelepült Hamadania Egyetemmel való részletes tárgyalásokra és a közös tudományos munkát lehetővé tevő keretszerződések aláírására. Ennek a keretében, az elmúlt három héten, a PPKE régészeti missziója jelentős feltárásokat végzett Major Balázs vezetésével. Szuromi Szabolcs, a PPKE rektora, 2016. november 5-6-ig – a megelőző egyeztetések alapján – újabb tárgyalásokat folytatott Ahmed Anwar Dezaye-val, a Salahaddin Egyetem rektorával az oktatói és hallgatói mobilitás bővítésének további lehetőségeiről, valamint a két egyetem közös kutatási és oktatási programjainak szélesítéséről, konkrét újabb – főként a műszaki tudományterületet érintő – együttműködésekről. Az Erbili Katolikus Egyetemmel májusban megkötött szerződés tartalmi meghatározása és eljárása is előkészítésre került az őszi rektori szintű látogatásra. 2016. november 6-án Szuromi Szabolcs Halabjában folytatott tárgyalásokat Aras M. Ahmed rektorral, amelynek eredményeként sor került a PPKE és a University of Halabja közötti kétoldalú oktatási és kutatás keretszerződés aláírására. A két rektor az eseményt, az 1988. március 16-án vegyitámadás áldozatává vált terület felsőoktatási fejlesztési programja szempontjából kiemelkedő jelentőségűnek értékelte. Az ünnepélyes eseményt megtisztelte jelenlétével Ali Osman Ali tartományi kormányzó, valamint Vezekényi Csaba, kurdisztáni magyar főkonzul is. A PPKE rektora a halabjai hivatalos program részeként felkereste a halabjai népirtás áldozatainak emlékhelyét.

 

Események

18.
2026. jún.
PPKE
EKÖP zárókonferencia 2025–2026
Danubianum 316, 317
19.
2026. jún.
ITK
Kari TDK konferencia - 2026 tavasz
20.
2026. jún.
BTK
Múzeumok éjszakája
Iohanneum
21.
2026. jún.
PPKE
Te Deum – Tanév végi hálaadó szentmise
1053 Budapest, Papnövelde u. 8.
22.
2026. jún.
ITK
Lab-on-a-Chip for Biomedical Use - ONLINE rész
Pázmány ITK
27.
2026. jún.
HTK
Oklevélátadó, Doktoravató, Évzáró Ünnepség
További események
Széchenyi 2020 - Magyarország Kormánya - Európai Unió, Európai Regionális Fejlesztési Alap - Befektetés a Jövőbe