"Nálunk alig idősebb diákok álltak a katedrára szuperül összerakott prezentációkkal..." - Bemutatkozik a Gradus ad Facultatem érettségi felkészítő csoport

2020.05.08.

A Gradus nemcsak egy érettségi felkészítő tanfolyam, hanem egy -1. lépcsőfok az egyetem szakmai és közösségi életébe is.

2011-ben néhány fiatal jogász egyetemista összefogásából alakult meg a jogi karon azóta is működő Gradus ad Facultatem, amiben hallgatók kezdtek el előbb történelem, majd magyar emelt szintű érettségi felkészítő tanfolyamot is tartani. A lassan 10 éves szervezet nagyjából 50 tagja októbertől áprilisig szombatonként 100-110 végzős középiskolással veszi végig a teljes érettségi anyagot, hogy aztán a tavaszi szünetben négynapos intenzív tábor keretében már több, mint 150 diákkal ismételjék végig, utolsó nap próbavizsgával.

Ebben a tanfolyamban vett részt idén Bence is, aki az egyik budai katolikus gimnázium végzős diákja volt, és a Gradus magyar felkészítő csoportjába jelentkezett 2019 őszén. Már régóta humán érdeklődésű diák, egy ideje tehát nem kérdés, hogy magyarból emelt szinten érettségizik. Ezért választotta ezt a tanfolyamot. Beszélgetésünk során kiemelte, meglepően alaposak és lelkiismeretesek voltak az órákat tartó egyetemisták. „Az első benyomásom az volt, mennyire felkészültek ezek a hallgatók” – mesélte Bence, akit régi iskolatársa, ma már Gradus tag barátja hívott a tanfolyamra. „Nálunk alig idősebb diákok álltak a katedrára szuperül összerakott prezentációkkal, és úgy mondtak el mindent, amire szükségünk volt.”

Bence kiemelte azt is, hogy az órákon nemcsak „leadták az anyagot”, nem egy frontális tanár-diák viszony volt, hanem sokszor igazi diskurzus alakult ki. „Volt olyan óra, ahol véleményeket kellett ütköztetni, és a vita során együtt tudtuk kialakítani a közös tudást. Nagyon tetszett, hogy így bevontak minket.” A tudás mellett fontos volt a közösség is. A szervezet tagjai közül kijelölt „osztályfőnökök” bármikor segítséget nyújtottak nekik, a közös programokon pedig meg is ismerkedhettek egymással.

A Gradus kicsit – ahogy a neve is mondja – valóban egy lépcsőfok a középiskola és az egyetem között. „Lépcső a Fakultáshoz”, vagyis a Karhoz. Az itt szerzett ismeretségek már az egyetemi élet első napjaiban is fontosak. Ez egy hosszúra nyúlt nyílt nap, ahol nemcsak 1-2 előadás alapján lehet dönteni, hanem hónapokon keresztül látnak bele a diákok a szervezet életébe és egy kicsit az egyetem mindennapjaiba is. Pár napos gólyaként pedig jól jön, ha már ismernek néhány tagot a felsőbbéves hallgatók közül. Így vélekedik legalábbis Major Fruzsina, a szervezet jelenlegi elnöke, harmadéves jogászhallgató, aki maga is végig jártam a tanfolyamot középiskolás korában.

De mi a fő motivációja a tagoknak? Miért vállal önként ennyi plusz munkát ilyen sok egyetemista? A mentor szerepen túl nem titkolt szándék a tudományos életre való felkészülés sem. „Noha elsősként inkább közösséget kerestem,” – folytatja saját visszaemlékezését Fruzsi – „ma már nagyon szeretek tanítani is. Eleve hobbim a történelemmel foglalkozni, de jó dolog ezt másoknak is átadni.” Talán nem véletlen, hogy az alapító Gradus tagok között ma már egyetemi oktató is található, hiszen Pátkai Nándor, a szervezet első elnöke a Közigazgatási Jogi Tanszék óraadója.

Van azonban egy messzebb nyúló hatása is annak, ahogy a Gradus működik, amivel a szervezet tagjai láthatóan tisztában vannak. Ez pedig az a felelősség, ami rájuk hárul az egyetemmel először találkozó diákokkal szemben. Ők az a kapu, amin át sokan az egyetem felé haladnak, vagy ha nem jó a kép, amit látnak, inkább visszafordulnak.

„Fontosnak tartjuk ezt a fajta szerepet” – mondja Fruzsi. „Amit belőlünk lát évente nagyjából 200 diák, az a -1.  benyomás az egyetemről és a jogi karról. Amikor először gimnazistaként, a Graduson keresztül kapcsolatba kerültem a Pázmánnyal, az itt tapasztaltak miatt döntöttem végül úgy, hogy ide jelentkezem, amit azóta is jó döntésnek tartok.”

Írta: PPKE Kommunikáció/Sergő András
Fotók: PPKE

 

Események

05.
2025. ápr.
BTK
Alkalmassági vizsgára felkészítő tanfolyam
Esztergom, Iohanneum 213
24.
2025. ápr.
JAK
ADATNAP 2025
Díszterem
24.
2025. ápr.
JAK
Magyar nyelv és irodalom tavaszi tábor (Gradus ad Facultatem) - 2025
25.
2025. ápr.
BTK
Kafka100
Sophianum 111–112
25.
2025. ápr.
PPKE
Kafka100
Sophianum 111–112
25.
2025. ápr.
BTK
Kert és lelkiség a régi Magyarországon – XVIII. Lelkiségtörténeti Konferencia
Sophianum 108
További események
Széchenyi 2020 - Magyarország Kormánya - Európai Unió, Európai Regionális Fejlesztési Alap - Befektetés a Jövőbe