Martí Zoltán

2024.08.27.

„Martí Zoltán vagyok, televíziós és online újságíró. 2014 óta az MTVA munkatársa, majd az M4 Sport riportere, 2024-től az MTVA Online Igazgatóságának vezetője vagyok. 2016-ban alapítottam meg a 777blog.hu-t. 2023-ban végikísérhettem Ferenc pápát magyarországi apostoli útján. 2017-ben az MSÚSZ nívódíjjal ismert el, 2022-ben az MTVA az év riportere díjjal tüntetett ki. 2023-ban az MKPK Szalézi Szent Ferenc-díjban részesített. Nős vagyok, és egy gyermek büszke édesapja.

Kommunikáció- és médiatudomány szakon végeztem az egyetemen. Szinte suhanc tinédzserként érkeztem az egyetemre, ahol varázslatos három esztendőt tölthettem el. Hogy újságíróvá válhattam, az olyan tanároknak volt köszönhető, mint például Osztovits Ágnes, Radetzky András, Andok Mónika, Járai Judit. Sokat tanultam tőlük a szakmáról, de még többet az emberségről, értékekről. Büszke vagyok arra, hogy erre az egyetemre járhattam, hálás a Jóistennek, hogy ilyen élményekben lehetett részem. A házasságom mellett a Pázmányra való jelentkezésem volt életem egyik legjobb döntése. Aki egyszer Pázmányos lett, az élete végéig az is marad.”

Események

11.
2026. nov.
BTK
Pálfalvi Lajos emlékkonferencia
Szent II. János Pál Pápa Díszterem
13.
2026. nov.
PPKE
Szent szöveg és misztika
13.
2026. nov.
JAK
Kari TDK
E1 előadó
17.
2026. nov.
HTK
Ökumenikus beszélgetések
PPKE HTK
18.
2026. nov.
BTK
Pázmány Pedagógus Klub – Hogyan előzhetők meg a konfliktusok?
Iohanneum 112
20.
2026. nov.
BTK
Változások a Pedagógiában és a Gyógypedagógiában Nemzetközi Neveléstudományi Konferencia
Iohanneum, Díszterem
További események
Széchenyi 2020 - Magyarország Kormánya - Európai Unió, Európai Regionális Fejlesztési Alap - Befektetés a Jövőbe