PPKE-MTA BTK

2013.11.12.
Együttműködési megállapodás a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja között

2013. november 12-én együttműködési keretmegállapodást írt alá a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja. A Dr. Szuromi Szabolcs rektor és Dr. Fodor Pál főigazgató kézjegyével ellátott dokumentum rögzíti a két intézmény közötti hosszú távú, kölcsönös szakmai-tudományos együttműködés kereteit, a magyar őstörténeti és a középkori Magyarországra vonatkozó medievisztikai kutatások terén, különös tekintettel a régészeti kutatásokra. Az aláíró felek ezzel hivatalos formában is kifejezték szándékukat a közös, mindkét intézményt érintő hazai és külföldi kutatási projektekben történő együttműködésre, az azokat előmozdító pályázatok közös benyújtására, valamint az egyetemi oktatási-képzési feladatokban való együttműködésre. A közös programok hangsúlyosan felölelik a régészeti örökség kutatását, a kutatási eredmények bemutatását; szakmai és ismeretterjesztő programok kidolgozását, illetve azokban való részvételt. Ez egészül ki az egymás tudományos rendezvényein és egyéb hazai és nemzetközi tudományos rendezvényeken való részvétellel.

Események

25.
2026. szept.
JAK
[Kutatók Éjszakája 2026] A felszín alatti vizek védelme és az épített környezet védelem metszetei
Dékáni Tanácsterem
25.
2026. szept.
ITK
Kutatók Éjszakája 2026
Pázmány ITK
25.
2026. szept.
PPKE
Kutatók Éjszakája a Pázmányon!
29.
2026. szept.
HTK
Ökumenikus beszélgetések
PPKE HTK
07.
2026. okt.
JAK
Violations of Personality Rights by AI under German Private Law
321. terem (3. emeleti tárgyaló)
08.
2026. okt.
ITK
Véradás | 2026 ősz
Pázmány ITK Aula
További események
Széchenyi 2020 - Magyarország Kormánya - Európai Unió, Európai Regionális Fejlesztési Alap - Befektetés a Jövőbe