Bátor lépés a történelem zűrzavarában – Állandó diakónust szenteltek Budapesten

2024.11.16.

Budapesten, az Egyetemi (Kisboldogasszony-) templomban november 16-án, szombaton délelőtt Berta Tibor dandártábornok, katonai ordinárius, a katolikus börtönpasztorációt vezető püspök állandó diakónussá szentelte Varga Attila akolitust, aki a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben, Baracskán teljesít börtönlelkészi szolgálatot.

Varga Attila 1973-ban született Budapesten. Középiskolai tanulmányai után Martonvásárban bölcsődei gondozóként helyezkedett el, majd az ottani gyermekotthonban gyermekfelügyelői állást vállalt, egy évvel később ugyanott nevelőtanár lett, értelmileg sérült gyermekekkel foglalkozott. 1994-ben kezdte meg szolgálatát a baracskai büntetés-végrehajtási intézetben. Szociális ügyintézőként kezdett és nevelői munkakört látott el. Később a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság alkalmazásában dolgozott, ahonnan zászlósként szerelt le.

Önjellemzésében úgy fogalmazott, hogy munkahelyeit mindig úgy választotta, hogy emberekkel foglalkozhasson, „legyen szó egy magatehetetlen kisbabáról, sérült gyermekről, rabról, vagy egy balesetet elszenvedőről”.

Felsőfokú tanulmányait a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán végezte hittanári szakon. Mindemellett őstermelő méhész. Tordason él, az ottani és a környékbeli gyerekeknek 2005-óta rendszeresen tart szentségi felkészítőket (elsőáldozás, bérmálkozás előtt), egyházközségi világi elnöki tisztséget lát el, rendszeresen áldoztat a liturgiákon, részt vállal közösségi, karitatív munkákban. Boldog házasemberként három felnőtt, diplomás gyermek édesapja. Mint vallja, „családja szerető támogatásával a benne munkálkodó hívásnak eleget téve” döntött a szerpapi szolgálat mellett.

A teljes beszámoló a linkre kattintva olvasható.

magyarkurir.hu – 2024. november 16., szombat | 17:30

Események

25.
2026. szept.
JAK
[Kutatók Éjszakája 2026] A felszín alatti vizek védelme és az épített környezet védelem metszetei
Dékáni Tanácsterem
25.
2026. szept.
ITK
Kutatók Éjszakája 2026
Pázmány ITK
25.
2026. szept.
PPKE
Kutatók Éjszakája a Pázmányon!
29.
2026. szept.
HTK
Ökumenikus beszélgetések
PPKE HTK
07.
2026. okt.
JAK
Violations of Personality Rights by AI under German Private Law
321. terem (3. emeleti tárgyaló)
08.
2026. okt.
ITK
Véradás | 2026 ősz
További események
Széchenyi 2020 - Magyarország Kormánya - Európai Unió, Európai Regionális Fejlesztési Alap - Befektetés a Jövőbe