Munkaerőpiac: az AI specialisták mellett a mérnöki tudással rendelkezők a legkeresettebbek

2025.02.04.

A példátlan ütemű technológiai fejlődés és a mesterséges intelligencia korában a jövőbiztos tudás iránti igény felértékelődik. A munkaerőpiaci jelentések szerint a technológiai szektorban az AI specialisták mellett azok a szakemberek a legkeresettebbek, akik mérnöki tudással is rendelkeznek. A széleskörű, szoftveres és hardveres tudást ötvöző mérnökinformatikus képzések ezért kiemelten fontosak.

„Oktatási stratégiánk nemcsak az aktuális munkaerőpiaci igényekhez igazodik, hanem a technológia és a tudomány jövőbeli kihívásaira is igyekszik felkészíteni a hallgatókat, akiknek azt tanácsolnám, hogy távolságot tartva figyeljék azt az iszonyatosan gyors változást, ami a világban történik. Az idejüket inkább a lehető legmélyebb tudás elsajátítására fordítsák, ezzel ugyanis képesek lesznek arra – bármilyen területre kerülnek –, hogy megértsék a változásokat és alkalmazzák az újabb és újabb technológiákat. Az informatikai, programozási, eszköz- és szoftverhasználati ismeretek mellett az eszköztervezési és mérnöki ismeretekre is kiemelt hangsúlyt fektetünk. Az innen kikerülő szakemberek tehát a szoftver- és hardverfejlesztésben egyaránt képzettek lesznek, képesek a tervezéstől a megvalósulásig kísérni egy-egy projektet” - emeli ki Cserey György egyetemi tanár, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karának dékánja az egyetem közleményében. 

A teljes beszámoló a linkre kattintva érhető el.

portfolio.hu – 2025. február 4., kedd | 10:58

Események

15.
2025. szept.
BTK
Ars Sacra – Őseink zarándokútjain
Sophianum
16.
2025. szept.
BTK
Ars Sacra – A remény laboratóriuma
Danubianum
18.
2025. szept.
PPKE
OMÉK 2025 „Hogy művelje és őrizze” Tudományos konferencia
07.
2025. okt.
PPKE
“Kitárta a hit kapuját”
16.
2025. okt.
BTK
30 éves a Lengyel Tanszék
Danubianum 114
11.
2025. nov.
PPKE
“Kitárta a hit kapuját”
További események
Széchenyi 2020 - Magyarország Kormánya - Európai Unió, Európai Regionális Fejlesztési Alap - Befektetés a Jövőbe