Reménnyel teli adventi készülődés a Pázmány bölcsészkarán

2024.12.03.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán az idei advent a 2025-ös szentévre irányítja a bölcsészkar közösségeinek figyelmét.

A Pázmány bölcsészkara a remény és a várakozás ünnepi időszakára sok erőt meríthet a lezárult egyházi év kari programjainak közösségi, lelki élményeiből. A 2024-es imádság évében a „remény zarándokaiként” készültek a kari közösségek a szentév egyetemi feladataira. Ehhez tartoztak Ferenc pápa felhívása szerint az egész évet kísérő imaalkalmak, a vízkereszti házszentelések, a nagyböjti és húsvéti, majd pünkösdi programok, a tanévkezdő veszprémi Boldog Gizella-zarándoklat, a bakonybéli lelkigyakorlat, az alkalmi szentmisék sora, valamint a budapesti Szent István-bazilikában tartott tanévnyitó és a diplomaátadók hálaadásaiban mondott könyörgések.

Az adventi gyertyagyújtásokon, majd a közös karácsonyon ezeket is felidézik, hiszen a bölcsészkar 2024-ben célként tűzte ki és meg is valósította, hogy közösségei a remény zarándokai legyenek. A kar lelkiségi programjai a szentévre való készülésben a Szentatya által meghatározott feladathoz kapcsolódtak: „Mindent meg kell tennünk, hogy mindnyájan visszaszerezzük az erőt és a bizonyosságot, hogy nyílt lélekkel tekintsünk a jövőbe.” Mindez támogatja a Pázmány-bölcsészkar teljes képzési és tudományos, nevelési tevékenységét, hiszen a programokban ténylegesen is megjelent az a feladat, hogy „Legyünk egy jobb világ építői!”, ami egyúttal a Pázmány Péter Katolikus Egyetem missziójának egy mondatba sűrítése is.

A teljes beszámoló a linkre kattintva olvasható el.

magyarkurir – 2024. december 3., kedd | 9:41

Események

25.
2026. szept.
PPKE
Kutatók Éjszakája a Pázmányon!
29.
2026. szept.
HTK
Ökumenikus beszélgetések
PPKE HTK
13.
2026. okt.
HTK
"Kitárta a hit kapuját" (ApCsel 14,27)
PPKE HTK
20.
2026. okt.
HTK
Ökumenikus beszélgetések
PPKE HTK
11.
2026. nov.
BTK
Pálfalvi Lajos emlékkonferencia
JÁK Díszterem
17.
2026. nov.
HTK
Ökumenikus beszélgetések
PPKE HTK
További események
Széchenyi 2020 - Magyarország Kormánya - Európai Unió, Európai Regionális Fejlesztési Alap - Befektetés a Jövőbe