Új főlelkésszel és régi lelkesedéssel tervezik a jövőt az olaszországi magyar lelkészségek

2024.11.30.

November 22. és 24. között tartották a római Szent István Házban az olaszországi magyar katolikus közösségek animátorainak találkozóját. A háromnapos összejövetelen a 17 olaszországi magyar közösségből jelen voltak Milánó, Bologna, Velence, Pádua, Bari és Róma közösségeinek koordinátorai, akik már a korábbi években is találkoztak egymással, így immár ismerősként és barátként is köszönthették egymást.

A találkozót Törő András, a Pápai Magyar Intézet új rektora hívta egybe és vezette, aki 2024. augusztus elsejétől az Olaszországi Magyar Katolikus Missziós Központ új főlelkésze, miután elődjének, Németh Norbertnek lejárt a hatéves mandátuma.

A találkozó november 22-én, péntek délután Törő András bemutatkozásával kezdődött.  András atya 1988-ban Debrecenben született és 2013 júniusában szentelték pappá Nyíregyházán. Tanulmányait Vácott és Egerben kezdte, majd 2010 és 2015 közt a római Német-Magyar Kollégiumban folytatta, végül pedig 2020-ban a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán szerzett teológiai doktorátust. Debrecenben püspöki titkár, majd püspöki irodaigazgató és római kinevezéséig egyetemi lelkész és szakkollégiumi igazgató volt.

Szent Cecília római szűz és vértanú, a nap szentjének emlékére mutatott be az új főlelkész szentmisét a zarándokház kápolnájában, majd este a résztvevők röviden bemutatták közösségeiket.

A teljes beszámoló a linkre kattintva olvasható el.

magyarkurir – 2024. november 30., szombat | 15:00

Események

15.
2025. szept.
BTK
Ars Sacra – Őseink zarándokútjain
Sophianum
16.
2025. szept.
BTK
Ars Sacra – A remény laboratóriuma
Danubianum
18.
2025. szept.
PPKE
OMÉK 2025 „Hogy művelje és őrizze” Tudományos konferencia
07.
2025. okt.
PPKE
“Kitárta a hit kapuját”
16.
2025. okt.
BTK
30 éves a Lengyel Tanszék
Danubianum 114
11.
2025. nov.
PPKE
“Kitárta a hit kapuját”
További események
Széchenyi 2020 - Magyarország Kormánya - Európai Unió, Európai Regionális Fejlesztési Alap - Befektetés a Jövőbe