Tantárgy adatlapja
A tantárgy céljának rövid ismertetése:
A tantárgy célja, hogy a hallgatók átfogó képet kapjanak a római állam és jog történeti fejlődéséről, alapvető intézményeiről és fogalmairól, valamint arról, miként határozták meg ezek az európai jogi gondolkodás és a modern jogrendszerek jelenkori fejlődési irányait. A római jog tanulása a történeti ismereteket túl hozzájárul a hallgatók jogászi gondolkodásmódjának formálásához, logikus szerkezetével, továbbá a jogesetmegoldás technikáival és a jogászi érvelés kimunkált mintáival. A képzés során a hallgatók elsajátítják a szakjogi terminológia biztos használatát, megismerkednek az érvek világos, meggyőző és logikus felépítésének módszereivel, valamint képessé válnak nagyobb mennyiségű és bonyolult joganyag feldolgozására, a lényegi elemek kiemelésére és szintetizálására. A tantárgy arra ösztönzi a hallgatókat, hogy érzékenyen reagáljanak a társadalmi, etikai és szakmai dilemmákra, valamint képesek legyenek azok elemzésére és véleményalkotásra. A római jog, mint tantárgy így egyszerre fejleszti a történeti és elméleti alapokon nyugvó kritikus szemléletet, valamint a modern jogászi hivatásban nélkülözhetetlen érvelési, elemzési és kommunikációs készségeket. A kurzus célja a tudás átadásán túlmenően a hallgatók emberi és jogászi szakmai identitásának alakítása, továbbá elkötelezésük erősítése az egyetemes emberi és jogászi értékek, valamint a minőségi munka iránt.
Elsajátítandó elméleti ismeretanyag:
- Az öröklési jog alapfogalmai, rendszere.
- Az öröklési viszonyok alanyai, az öröklési képesség. Az öröklési viszonyok tárgya: vagyon, hagyaték, örökség.
- Az örökség megszerzésének módjai, akadályai.
- A törvényes öröklés rendszere.
- A végrendeleti öröklés: a végrendelet alakja, tartalma, érvényessége, hatályossága.
- A végrendelet ellenére való öröklés.
- Az örökösök jogi helyzete. Halál esetére szóló egyéb juttatások.
- A kötelmi jog alapfogalmai: olbigatio és negotium. A kötelem alanyai, a képviselet.
- A szolgáltatás, mint a kötelem tárgya. Felelősség a szolgáltatásért.
- A kötelmek biztosítékai. A kötelmek módosulása és megszűnése.
- A szerződésekkel kapcsolatos alapfogalmak; érvényesség és hatályosság.
- A szerződések rendszere: ősi és császárkori szerződések.
- Reálszerződések. Konszenzuálszerződések. Pactumok.
- Kötelmek egyéb forrásokból.
- A római jog továbbélése: általános áttekintés és intézményi továbbélés.
Elsajátítandó gyakorlati ismeretanyag:
A gyakorlatok során az előadás tematikájához és időbeosztásához igazodva mélyítjük el a római állam és jog alapvető struktúráinak ismeretét, a jogi szakterminológia helyes használatát, valamint a jogesetmegoldás módszerét. A gyakorlatok célja egyfelől a hallgatók tananyaggal kapcsolatos kérdéseinek megválaszolása, másfelől az előadásokhoz igazodva a tananyag minden egyes részéből jogesetek közös, illetve egyéni vagy csoportmunka során történő feldolgozása.
Az értékelés kritériuma:
Szóbeli vagy írásbeli vizsga (alapfogalmak meghatározása, rövid és lényegre törő témakifejtés, jogeset)
Az alkalmazott oktatási módszerek:
Előadás: hagyományos, frontális, elméleti előadás, vizuális szemléltetőeszközök használatával; közös jogesetmegoldás
Gyakorlat: egyéni és csoportos munka, pármunka; megbeszélés, magyarázat, szemléltetés, szövegfeldolgozás – esetmegoldás
Kötelező irodalom:
- EL BEHEIRI Nadja – ERDŐDY János: Fejezetek a római jog köréből I. Egyetemi jegyzet, 2025, kézirat gyanánt.
- FÖLDI András – HAMZA Gábor: A római jog története és institúciói. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, (aktuális kiadás). ISBN: 9789631973020
- ZLINSZKY János: A XII táblás törvény töredékei. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1991. ISBN: 9789632776439
- ZLINSZKY János: A római jog továbbélése (áttekintő jegyzet). PPKE-JÁK, 1997. ISBN: 9633608740
- BRÓSZ Róbert (ford.): Gaius institúciói. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1993.
- IFJ. MÉSZÖLY Gedeon (ford.): Justinianus császár institutiói. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1991.
- Wolfgang WALDSTEIN: A szívébe írva. Budapest, SZIT, 2012. ISBN: 9789632773070
Ajánlott irodalom:
-
A tantárgy hozzájárulása a Képzési és kimeneti követelményekben meghatározott kompetenciaelemek elsajátításához:
- tudása: T5, T10, T15
- képességei: K4, K5, K10, K11, K14, K15, K16, K17, K28, K30, K31
- attitűdje: A4, A6, A15, A18
- autonómiája és felelőssége: F1, F4, F5
a) tudása
Ismeri a történeti fejlődés logikáját, annak jelentőségét.
Ismeri az állam- és a jogrendszer alapjellemzőit és ezek alapján eligazodik a különböző jogfogalmak, paradigmák között.
Ismeri a jogesetmegoldás módszereit, az eset feltárásának, az érvek rendezésének gyakorlatát.
b) képességei
Biztosan kezeli a szakjogi terminológiákat.
Képes a jogi elvek és értékek széles körű alkalmazására a törzsanyagon kívül is.
Képes az érvek tiszta, logikus felépítésére és használatára. Ismeretei alapján képes a joggal, társadalmi jelenségekkel kapcsolatos viták, értelmezésére és vélemény kialakítására.
Képes jogi, társadalmi kérdésekben saját vélemény kifejtésére, mások véleményének elfogadására, képes az érvek logikus, világos kifejtésére, közvetítésére, a meggyőzési eszközök használatára.
Képes a jogrendszer, a jogi módszerek történeti és elméleti alapjainak és használatának kritikus szemléletére.
Érzékelni képes a társadalmi, etikai, jogász szakmai dilemmákat és képes azok elemzésére, szintetizálására.
Képes a szakmai munka, döntések társadalmi és etikai következményeinek megértésére.
Képes a jogi terminológia világos és szakszerű használatára és bonyolult jogi kérdések érthető megfogalmazására.
Képes nagyobb mennyiségű és bonyolultságú joganyag feldolgozására, szelektálására, a lényeg kiemelésére és összefoglalására.
Felismeri a jogilag releváns információkat.
c) attitűdje
Igénye van széles körű műveltség megszerzésére.
Érzékeny a szakmai, társadalmi problémákra.
Elkötelezett a jogászi munka egészét átható értékek, azok kialakítása, terjesztése mellett.
Elkötelezett az igényes és minőségi munkára.
d) autonómiája és felelőssége
Tudatosan és önállóan törekszik az önfejlesztésre, a szakmai identitás alakítására, fellép a jogászi szakma értékeinek fejlesztése érdekében.
Értékelkötelezett módon használja az érdekérvényesítés eszközeit.
Önállóan, pontosan végzi munkáját, törekszik a formai világosságra az írott és verbális feladatteljesítés során.
Tantárgy oktatója:
Dr. El Beheiri Nadja