Szakajánló sorozatunk: Pázmány politikatudományok képzés - Kimagaslóan jó a közösségi életünk

2020.06.04.

„Mindig érdekes volt, de ma különösen érdekes a politika. Ennyire politikus korban régen nem éltünk” – mondja Nyirkos Tamás, a Nemzetközi és Politikatudományi Intézet docense. „Évtizedek óta nem vagyunk tanúi olyan éles megosztottságoknak a világban, mint napjainkban.”

Az úgynevezett békés időkben – úgy tűnhet – a politika csak igazgatás és ügyintézés. Az nem tekinthető igazán politikának, amikor a politikusok napi rutin szerint végzik a dolgukat. Ez inkább tekinthető közigazgatásnak, szakpolitikának. Manapság nem erről van szó – folytatja Nyirkos Tamás –, akár a nyugati világot, akár Magyarországot tekintjük, vagy globális méretekben gondolkodunk. „Azt látjuk, valóban politikai kérdésekről, valóban az életünket érintő alapvető ügyekről van szó. A mostani generáció – nem tudom, hogy ez rájuk nézve mennyire szerencsés – rendkívüli korszakban él.”

Ezek után érthető, hogy fokozott érdeklődés nyilvánul meg a Pázmány egyetem politikatudományok szakja iránt.

Korábban nem ismertem a Pázmányt, mondja Velez Vilmos harmadéves hallgató, „de a leírás alapján vonzónak tűnt a szak, tetszett a sokszínűsége. Gimnazista koromban jogi tanulmányokra is gondoltam, de megnyerőnek találtam, hogy a politikatudományok szakon a történelem, a szociológia és más tudományok mellett a jog is szerves része a képzésnek.”

Az igazi politika ott kezdődik, amikor alapvető kérdésekkel kell vívódni. Nyikos Tamás a tudományterület iránti mély elköteleződéssel folytatja: „Az a korszak régen elmúlt, amikor voltak »a« politikusok, és voltak az emberek, akik elszenvedték a politikát. A politika és az emberek mindennapi élete – az egyének saját politikai döntései is – elválaszthatatlanul összefüggenek az úgymond hivatásos politikusok cselekedeteivel és döntéseivel.”

A világban az uralkodó rendszer a demokrácia, annak sokféle megnyilvánulási formájával, és ahol híján vannak is a demokráciának, ott is demokráciára hivatkoznak.

A felvillantott gondolatokból is kitűnik, mennyire vonzó a szakon folyó oktatás. A docens kiemeli, hogy a Pázmányon igen jó arányt sikerült kialakítani az elméleti és a gyakorlati képzés terén. „A két legnagyobb csábítás, amely egy politikatudományi szak előtt áll: az oktatás vagy nagyon eltolódik az elmélet irányába, vagy kizárólag a gyakorlatra figyel.” Nyirkos Tamás hozzáteszi: manapság sok helyütt inkább ez utóbbi jellemző. „Neves egyetemek elismert szakjain is az oktatás olykor eltolódik a hétköznapi gyakorlat irányába, anélkül, hogy a politika, a politikai filozófia megértésére törekednének.” A Pázmányon kiegyensúlyozott arányban foglalkoznak az elmélettel, illetve a gyakorlati, módszertani és egyéb tárgyakkal.

„Kimagaslóan jó a közösségi életünk”, fogalmaz Vilmos. A tutor program keretében az elsőéveseket mindinkább bevonják a közösségbe, megosztják velük az információkat, segítenek nekik, szakesteket, táborokat szerveznek, „kifejezetten figyelünk a másikra”.

A Pázmány nem vált olyasfajta nagyüzemmé, ahol a diákok és a tanárok közötti személyes kapcsolat csak az órákra és a vizsgákra korlátozódik, hangsúlyozza Nyirkos Tamás. A hallgatók nemcsak szakmai kérdésekben, hanem más vonatkozásokban is nyugodtan fordulhatnak az előadókhoz.  

Az alapképzésen 40-50 diák folytatja tanulmányait évfolyamonként, a mesterképzésen igazi kiscsoportos – ennek megfelelően személyes és igen intenzív – munka folyik. Korábban, mondja Nyirkos Tamás, „fiús szakmának számított a politikatudományok”, ma közel azonos arányban tanulják lányok és fiúk.

Az Erasmus keretében az Európai Unió nagy országai mellett olyan különleges helyre is pályázhatnak a hallgatók, mint Izland vagy éppen Lappföld. A közép-európai együttműködés keretében Kolozsvártól Bécsig és Lengyelországig a közelebbi térség egyetemeire is eljuthatnak a diákok. Mesterszakon arra is lehetőség nyílik, hogy a képzés egyik felét a Pázmányon, a másikat valamelyik külföldi egyetemen végezze a diák. „A katolikus egyetemnek jó kapcsolatai vannak más katolikus egyetemekkel, s ez újabb ösztöndíjlehetőségeket nyújt.”

A diákok öntevékenysége, a gazdag és sokszínű élet közismert a szakon. Legutóbb háromnapos tábort szerveztek a Mátrában, ahová közéleti személyiségeket, politikai szakértőket és újságírókat hívtak meg. A hallgatók által írt tanulmánykötetek rendszeresen megjelennek az egyetem kiadásában.

Nyirkos Tamás elmondja: elsősorban politikai elemzőket, politikai szakértőket képeznek, nem pedig politikusokat, „de volt hallgatóink között feltűnnek a politikai élet szereplői is”. A Pázmányon szerzett végzettséggel kormányzati szinten, a minisztériumokban, különböző pártoknál, az önkormányzatoknál, a politikai elemző intézeteknél vagy akár a médiában sok helyen el lehet helyezkedni.

Vilmos az egyetem nemzetközi tanulmányok szakán szeretné folytatni tanulmányait, elsősorban a biztonságpolitikai specializáció vonzza. S ez csak az egyik lehetőség a sokféle tovább haladási irány közül.

Ami a rátermettséget illeti, Nyirkos Tamás hangsúlyozza: az általános politikai érdeklődésen túlmenően szükséges egyfajta higgadtság, objektivitásra törekvés, elemzőkészség és pártatlanság.

Politológia Tanszék
Képzés helyszíne: Budapest
Telefonszám: +3613275918; +3613275919
E-mail: nemzetkozi@btk.ppke.hu 
Tanszéki Facebook
Tanszéki weboldal
Nézz körül a tanszéken!

Írta: PPKE Kommunikáció/E.I.
Fotó: PPKE

 

Események

26.
2025. ápr.
BTK
Alkalmassági vizsgára felkészítő tanfolyam
Esztergom, Iohanneum 213
09.
2025. máj.
BTK
Kazinczy Ferenc Szép Magyar beszéd verseny
Iohanneum Díszterem
09.
2025. máj.
PPKE
Alumni Találkozó 2025
12.
2025. máj.
PPKE
Fenntartható katolikus iskolák - könyvbemutató
16.
2025. máj.
HTK
Kecskés Pál 130 című ünnepi konferencia
17.
2025. máj.
BTK
Pázmány Bölcs-Ész Csapatverseny döntő
Sophianum 111-112
További események
Széchenyi 2020 - Magyarország Kormánya - Európai Unió, Európai Regionális Fejlesztési Alap - Befektetés a Jövőbe