Tanárok és hallgatók egyaránt kizökkentünk a megszokottból - Gájer László a Hittudományi Kar megbízott tanszékvezetője a távolléti oktatásról és az azzal kapcsolatos saját tapasztalatairól

2020.04.05.

   Korábban nem találkoztunk hasonló helyzettel, a mi karunkon korábban nem terjedt el, hogy tananyagokat, hanganyagokat, videókat töltsük fel a hallgatóknak. Eddig közvetlen oktatás formában osztottuk meg velük az ismereteket. Ezért mindannyiunkat meglepte az új helyzet, és bizonyára nem is használjuk még professzionális módon az eszközöket. Meg is állapítottuk mindjárt az elején, hogy tűzoltásról van szó, mint ahogyan országosan, sőt, világméretekben is mindenkinek a maga területén, lehetőségei szerint szükséges menedzselnie a váratlan helyzetet.

   Két nagyon jó, az egyetem által biztosított csatornát használunk ezekben a napokban, hetekben az oktatáshoz. Az egyik a Neptun rendszer felületén megnyílt, Neptun Meet Street-nek nevezett lehetőség. Tantárgyanként fel tudjuk tölteni az üzeneteket, a hang- és videocsatolmányokat, valamint honlapok file-jait is mellékelhetjük. Ezen az úton viszonylag gyorsan elérhetők a különböző hallgatói csoportok. Azt ugyanakkor már nem tudjuk ellenőrizni, hogy a diákok milyen ütemben és milyen mélységben dolgozzák fel a nekik eljuttatott anyagokat. Ez majd csak a vizsgán derül ki.

   A hallgatókkal fenntartott kapcsolat másik módja az úgynevezett Microsoft Teams program, ahol lehetőség van videokonferenciák tartására. Kis létszámú csoportjaimmal ez sikeresen működik. Érdekes megfigyelésem, hogy ezzel a módszerrel interaktívabbnak tűnik az oktatás, mint a „hagyományos” órai előadásokon. Tanárok és hallgatók egyaránt kizökkentek a megszokottból, ezáltal mindenki kissé közvetlenebbé vált, s ezt pozitívumként értékelem a kényszerhelyzetben. 

   Ugyanakkor negatívumként kell említenem, mint utaltam már rá, hogy nem tudjuk, a hallgatók milyen ütemben dolgozzák fel a feltöltött anyagokat, különösen az írásos anyagokat. Ennek hátránya majd a vizsgaidőszakban jelentkezhet. Személyes, közvetlen előadás és visszajelzés hiányában majd esetleg kapkodnak, nem érik utol magukat. S tény, hogy ha hiányzik a személyes, közvetlen kapcsolat, a feltöltött anyagoknak – a Microsoft Teams-en keresztül tartott óráknak is –, nincs akkora erejük és hatásuk.

   Arra vonatkozóan, hogy az új oktatási rendszerben fenntartható-e a rendes körülmények közötti színvonal, azt kell mondanom, hogy ebben bizonytalan vagyok. De azt hiszem, egyetlen magyar egyetem sem mondhatja el, hogy ilyen körülmények között minden tekintetben meg lehetne őrizni a „hagyományos” oktatási színvonalat. A közös videomeetingeknek viszont kétségtelenül érzem a pozitív hatásait.

Az interjút készítette: PPKE Kommunikáció/E.I.
Fotó: ppke.hu

 

Események

25.
2026. febr.
BTK
Középkori Esték - Latinitas Hungarica
Danubianum
25.
2026. febr.
BTK
Ciclo de conferencias dedicadas a los países de América Latina
Danubianum 214
03.
2026. márc.
JAK
Erasmus kari nap 2026
Aula
04.
2026. márc.
ITK
Középiskolai matematikatanárok szaktárgyi továbbképzése 2026
Pázmány ITK
10.
2026. márc.
PPKE
MI a Pázmányon -A Mesterséges Intelligencia és az Ember Kutatócsoport hallgatói workshopja
10.
2026. márc.
HTK
"Kitárta a hit kapuját"
HTK IV. em.
További események
Széchenyi 2020 - Magyarország Kormánya - Európai Unió, Európai Regionális Fejlesztési Alap - Befektetés a Jövőbe