Tantárgy adatlapja
A tantárgy céljának rövid ismertetése:
A kurzus során a hallgatók megismerkednek a 20. századi nemzetközi rendszer legfontosabb nagyrégióival.
Elsajátítandó elméleti ismeretanyag:
A tantárgy elsajátítása során a hallgatók megismerkednek a jelenkori nemzetközi rendszert leginkább befolyásoló országok és régiók történetével. A kurzus a hidegháborús korszak lezárulásának bemutatásával indul, majd néhány fontosabb nagyrégió történetének bemutatásával folytatódik, különös hangsúlyt helyezve a gazdasági és politikai viszonyok együttes ábrázolására és a közöttük lévő kapcsolatok természetének érzékeltetésére. Kitérünk Kína, Japán, a kelet-ázsiai országok és India modern történelmi fejlődésének főbb mozzanataira, valamint a jelenkort formáló események bemutatására.
Elsajátítandó gyakorlati ismeretanyag:
A kurzus során a hallgatók elsajátítják a főbb 20. századi makrorégiók és országok történetének elemzéséhez szükséges forrás- és szövegfeldolgozási készségeket. Képessé válnak diplomáciai iratok, szerződések és politikai dokumentumok értelmezésére, valamint azok történeti és hatalmi-politikai összefüggéseinek feltárására. Emellett fejlődik az elemző és esszéíró készségük, különös tekintettel a nemzetközi rendszer és a makrorégiók működésének bemutatására.
A 2-4 legfontosabb kötelező irodalom felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, (esetleg oldalak), ISBN):
Fischer Ferenc 2001: A megosztott világ. Budapest-Pécs: Dialóg Campus. ISBN 963912351X
Johnson, Paul 2007: A modern kor. A 20. század igazi arca. Budapest: XX. Század Intézet. ISBN 9789638678454
Siracusa, Joseph M. 2021: Diplomatic History: a very short introduction. Oxford University Press, Oxford. ISBN: 9780192893918
A 2-4 legfontosabb ajánlott irodalom felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, (esetleg oldalak), ISBN):
Hobsbawm, Eric 1998: A szélsőségek kora. Budapest: Pannonica. ISBN 9638469773
Kennedy, Paul 1992: A nagyhatalmak tündöklése és bukása. Budapest: Akadémiai Kiadó. ISBN 9630560763
Ridley, Nick. Diplomacy Through the Ages: From Liar Abroad to Global Peace-maker. Routledge, London-New York. 2023. ISBN: 9781032193526.
Miként járul hozzá a tantárgy a KKK-ban megjelölt kompetenciaelemek megszerzéséhez. Mutassa be a tantárgyleírásban, hogy a KKK-ban megjelölt kompetenciaelemek miként teljesülnek/teljesíthetők:
A félév során a hallgatók átfogó történeti ismereteket szereznek a jelenkori nemzetközi rendszer meghatározó régióinak és államainak politikai, gazdasági és társadalmi fejlődéséről. Lehetőségük nyílik a regionális folyamatok és a globális politikai-gazdasági összefüggések összehasonlító elemzésére, különös tekintettel Ázsia növekvő nemzetközi szerepére. A tárgy lehetővé teszi a nemzetközi kapcsolatokban meghatározó kulturális, történeti és geopolitikai sajátosságok mélyebb értelmezését, valamint a térségek és nagyrégiók közötti kölcsönhatások megértését.