Tantárgy adatlapja
A tantárgy céljának rövid ismertetése:
Ezen az olvasóköri működésen alapuló kurzuson a hallgatók az alkotmány tekintélyének és kötelező jellegének mélyebb jelentéstartamáról és annak különböző problémákban felmerülő tanulságairól tanulhatnak, mindezt a kortárs angol nyelvű természetjogi elmélet fényében. Megvitatjuk és elemezzük egyrészt az iskola alapvető szövegeiként elfogadott korábbi olvasmányokat, majd áttérünk azokra a forrásokra is, amelyek aktuálisan az egyik legbefolyásosabb analitikai elméleti irányzat, az új természetjogi alkotmányjog kurrens trendjeit alakítja.
Elsajátítandó elméleti ismeretanyag:
Először is, a hallgatók képesek lesznek azonosítani az új természetjogi elméleten alapuló alkotmányos tekintély intellektuális gyökereit olyan kulcsfontosságú szerzőkre összpontosítva, mint Anscombe, Boyle, Tollefsen, Finnis, P. George stb. Ezután az alkotmányjog legfontosabb kérdéseire összpontosítunk, mint például a szabad választás és az emberi cselekvés, az emberi döntés a bírói érvelésben, az alkotmányos kormányzás és a közjó, valamint a „törvényben védett jogok” (legislated rights), a szólásszabadság és az „személyek elsőbbsége” (priority of persons) az alkotmányjogban.
Elsajátítandó gyakorlati ismeretanyag:
A félév során probléma-alapú tanulásra, dialógusra, kritikai eszmecserére és opcionálisan esszé típusú írásbeli feladatokra kerül sor.
Az értékelés kritériuma:
A hallgatók jelenléte az órákon hivatalosan nem kötelező, de erősen ajánlott. Az osztályzat az órákon való aktív részvételen és a félév végi szóbeli vizsgán alapul, amely a félév során feldolgozott írásos anyagokon alapul.
Az alkalmazott oktatási módszerek:
Elméleti előadásokon alapuló, de a hallgatók aktív részvételére épülő módszer, vizuális és esetenként audio-vizuális segédeszközökkel kiegészítve.
Kötelező irodalom:
- John Finnis, “Practical Reason, Human Goods, and the End of Man” Aquinas Lecture 1985, Vol.66. Issue 784. New Blackfriars. 438-451. (1985)
- G.E.M. Anscombe, Modern Moral Philosophy (Philosophy 33, 1958)
- John Haldane, “Responding to Discord,” in Virtues in the Public Sphere: Citizenship, Civic Friendship, and Duty (London: Routledge, 2020).
- Robert P. George, “Natural Law, the Common Good, and American Politics,” in William E. May and Kenneth D. Whitehead (eds.), The Battle for the Catholic Mind (St. Augustine’s Press, 2001)
- John Finnis, Law and What I Truly Should Decide. The Am. J. Jur. Vol.48. Issue 1 (2003) 107-129. (pp.22)
- John Finnis, The Priority of Person Revisited (2013) Am. J. Jur. Vol.58. No.1. 45-62 (pp.17)
- Webber at.al., Legislated Rights. Securing Human Rights Through Legislation (Cambridge University Press 2018)
- Urbina, Reasons for Interpretation. Vol.124. Columbia Law Review (2024)
Ajánlott irodalom:
- Joseph Boyle, „Traditional Just War Theory and Humanitarian Intervention” (pp. 205-228), in Nardin – S. Williams (eds.), Humanitarian Intervention. NYU Press 2005. (Later in: Natural Law Ethics in Theory and Practic: A Joseph Boyle Reader, eds.John Liptay, Christopher Tollefsen. CUA Press, 2020.
- G. E. M. Anscombe, “War and Murder,” in Nuclear Weapons: a Catholic Response, Walter Stein (ed.), London: Merlin, 1961, 44–52.
- G.E.M. Anscombe, On the ASource of Authority of the State.
- John Finnis, Foundation of Practical Reasons Revisited. Vol.50. American Journal of Jurisprudence (2005)
A tantárgy hozzájárulása a Képzési és kimeneti követelményekben meghatározott kompetenciaelemek elsajátításához:
a) tudása: A hallgatók széleskörű ismereteket szereznek az új természetjog alkotmányelméletének nyelvezetéről, alapfogalmairól és legfontosabb szerzőiről.
b) képességei: A hallgatók megfelelően tudják használni az angol nyelvű analitikus közjog fogalmait és nyelvezetét, és ezáltal releváns és hatékony módon tudnak részt venni a területen felmerülő problémák és kihívások megvitatásában.
c) attitűdje: A hallgatók érzékenyebbé válnak az alkotmányjog különböző értelmezései, problémái és lehetséges megoldásai iránt, ezáltal sikeresebben tudnak hozzájárulni a hazai jogi kérdések kritikai elemzéséhez és megoldásához. A külföldi jogi esetek és problémák a hallgatókat kifinomultabbá és együttműködőbbé is teszik a különböző alkotmányos kultúrák és megoldások elfogadásában és az azokból való tanulásban.
d) autonómiája és felelőssége: A kritikai gondolkodás előmozdításával a hallgatók önálló ítéletalkotó képessége fejlődik, ami hozzájárul a felelősségteljes, megfontolt és körültekintő döntéshozatalhoz is.
Tantárgy oktatója:
Dr. Fröhlich Johanna (egyetemi docens)