Tantárgy adatlapja
A tantárgy céljának rövid ismertetése:
Az előadássorozat keretében a politikatudomány jellegzetes kérdéseit, témáit vesszük sorra, áttekintve egyúttal az alapszak szaktárgyainak logikáját is.
Elsajátítandó elméleti ismeretanyag:
Először a politikai közösség problematikáját, majd a politikai gondolkodás alapkategóriáit, a politikai intézményrendszert, a politikai rendet és változását, végül a politikát, mint tevékenységet tárgyaljuk.
A félév során a hallgatók előadásokat hallgatnak a politikatudományi alapfogalmakról: állam, nemzet, nacionalizmus, hatalom, uralom, legitimáció, stb. Megismerkednek a politikai rendszerekkel (totalitárius, autoriter, demokratikus), a párt- és választási rendszerekkel, a politikai kultúrával és politikai szocializációval. Foglalkozunk a politikai ideológiákkal és értékekkel. Az előadások során a hallgatók megismerkednek a legfontosabb politikatudományi elméletekkel és nagy hangsúlyt fektetünk a módszertani kérdéseknek.
Cél, hogy a hallgatók különbséget tudjanak tenni a politikai és politikatudományi megközelítésmód között.
Elsajátítandó gyakorlati ismeretanyag:
-
A 2-4 legfontosabb kötelező irodalom felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, (esetleg oldalak), ISBN):
Gallai Sándor – Török Gábor (szerk.): Politika és politikatudomány. Budapest, Aula, 2003. ISBN 9639478474
Hague, R. – Harrop, M. – McCormick, J.: Összehasonlító kormányzattan és politikatudomány. Budapest, Ludovika, 2021. ISBN 9789635315291
Robert E. Goodin – Hans-Dieter Klingemann (szerk.): A politikatudomány új kézikönyve. Budapest, Osiris, 2003. ISBN 9789633895221
Almond, G. A. – Powell, G. B. – Strom, K. – Dalton, R.L.: Összehasonlító politológia. Budapest, Osiris, 2006. 3. átdolg. Kiadás ISBN 9789633897171
A 2-4 legfontosabb ajánlott irodalom felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, (esetleg oldalak), ISBN):
Haskó Katalin, Hülvely István: Bevezetés a politikatudományba. Budapest, Villányi úti könyvek, 1996. (illetve a későbbi kiadások) ISBN 9637580131
Bayer Józser: A politikatudomány alapjai. Budapest, Napvilág, 1999., részletek. ISBN 9639082309
Fisichella, Domenico: A politikatudomány alapvonalai. Budapest, Osiris, 2006., részletek. ISBN 9633896053
Miként járul hozzá a tantárgy a KKK-ban megjelölt kompetenciaelemek megszerzéséhez. Mutassa be a tantárgyleírásban, hogy a KKK-ban megjelölt kompetenciaelemek miként teljesülnek/teljesíthetők:
A politikai közösség kérdéskörének feldolgozása fejleszti a hallgatók elméleti érzékenységét, segíti őket a politikai közösségek fogalmi alapjainak, történeti kontextusának és normatív dilemmáinak megértésében. Ezzel hozzájárul a kritikai gondolkodásuk elmélyítéséhez, és képessé teszi őket arra, hogy felismerjék a politikai identitás és közösség viszonyrendszerét. A hallgatók megismerkednek az elméleti keretekkel, amelyek elengedhetetlenek az önálló elemzéshez és tudományos véleményalkotáshoz. A totalitárius, autoriter és demokratikus rendszerek, valamint a párt- és választási rendszerek vizsgálata gyakorlati tudást nyújt a politikai intézmények struktúrájáról és működéséről. Ez elősegíti a hallgatók összehasonlító politikai gondolkodásának fejlesztését. A hallgatók képesek lesznek a politikai rendszerek fejlődésének és átalakulásának hosszú távú elemzésére. Megértik a társadalmi értékek és politikai intézmények kölcsönhatásait. A politikai aktorok működésének és a politika gyakorlati aspektusainak megértése segíti a hallgatókat a politikai folyamatok tudományos igényű értelmezésében. A politikai és politikatudományi megközelítések megkülönböztetése pedig elmélyíti módszertani tudásukat.
A tantárgy tehát komplex módon járul hozzá a hallgatók elméleti, módszertani és gyakorlati politikatudományi kompetenciáinak fejlesztéséhez. Célja, hogy a hallgatók képesek legyenek különbséget tenni a politika gyakorlata és tudományos vizsgálata között, és ezáltal megalapozott elemzéseket készítsenek a politikai jelenségekről.