Tantárgy adatlapja

Tárgy neve: Bevezetés Krisztus misztériumába
Tárgy kódja: HXXAHO0008AX
Óraszám: N: 2/0/0, L: 10/0/0
Kreditérték: 2
Az oktatás nyelve: magyar
Követelmény típus: Kollokvium
Felelős kar: HTK
Felelős szervezeti egység: Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kar
Tárgyfelelős oktató: Dr. Kránitz Mihály
Tárgyleírás:

A tantárgy céljának rövid ismertetése:

A kurzus célja, hogy Joseph Ratzinger Bevezetés a keresztény hit világába című művére támaszkodva a hallgatók teológiai előismereteit magasabb szinten összefoglalja és rendszerezze, megalapozva ezzel a későbbi teológiai traktátusok tanulmányozását.
A tárgy a hit mai kontextusban való értelmezéséből kiindulva vizsgálja a hit egyházi formáját és az egy Istenbe vetett hit biblikus és filozófiai alapjait. Középpontjában Jézus Krisztus személye áll, különös tekintettel a krisztológiai tanítás fejlődésére, illetve annak dogmatikai megfogalmazására. A kurzus továbbá tárgyalja a hitvallás egységét, valamint a Szentlélekről és az Egyházról szóló tanítást. Célja, hogy a hallgatók átfogó és összefüggő képet nyerjenek a keresztény hit alapigazságairól, és képesek legyenek azok teológiai értelmezésére. A tárgy szervesen kapcsolódik a Dogmatikai kompendium  tárgyhoz, tematikáját részben előkészíti és rendszerező módon megalapozza a további dogmatikai tanulmányokat

 

Elsajátítandó elméleti ismeretanyag:
A kurzus kiindulópontját Isten és az ember találkozásának alapvető dimenziói adják: Isten önközlése a kinyilatkoztatásban, valamint az ember válasza a hitben. Ezt követően a kurzus a Nicea–Konstantinápolyi Hitvallás tartalmának átfogó értelmezésére vállalkozik, a felmerülő kérdéseket tágabb teológiai és egzisztenciális összefüggésekben vizsgálva.
Ennek keretében tárgyaljuk az egy Istenbe vetett hitet, Isten belső, szentháromságos életét, továbbá az Atyát mint Teremtőt, aki szeretetből hívja létre a világot, különös tekintettel az ember méltóságára és az Istentől való elfordulás problémájára. A kurzus kitér Jézus Krisztus isteni és emberi mivoltára, megváltói művére és annak főbb eseményeire: életére, tanítására, csodáira, szenvedésére, halálára, alászállására, feltámadására, mennybemenetelére, megdicsőülésére, valamint a végső visszatérésére és az ítéletre.
Szó esik továbbá a Szentlélek személyéről és működéséről, a kegyelemről, az egy, szent, katolikus és apostoli Egyházról, a Szűzanyáról és a szentekről, valamint a végső dolgokról. A félév során röviden érintjük a szentségi és liturgikus élet, valamint a keresztény erények alapvető kérdéseit is.

A kurzus témakörei:

  1. Hitről a mai világban
  2. A hit formája az Egyházban
  3. Hit az egy Istenben
  4. A Biblia Isten-hite
  5. A hit Istene- A bölcselők Istene
  6. Hiszek Jézus Krisztusban, lsten egyszülött fiában,

a mi Urunkban

  1. A Krisztológia útjai
  2. Krisztus megvallásának kifejtése a krisztológiai

hittételeken

  1. A hitvallás utolsó ágazatainak benső egysége

X.    A Lélekről és az Egyházról szóló ágazat két fő kérdése

 

A 2-4 legfontosabb kötelező irodalom felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, (esetleg oldalak), ISBN):

Ratzinger, Joseph, Bevezetés a keresztény hit világába. Előadások a keresztény hitvallásról, Vigilia Kiadó, Budapest, 2007, ISBN: 9789637964015.

Kereszty, Rókus – Puskás, Attila, Jézus Krisztus – Krisztológiai alapvetés, Szent István Társulat, Budapest, 2015, ISBN: 978-963-277-540-1.

Diós, István (ford.), A Katolikus Egyház Katekizmusa, Szent István Társulat, Budapest, 2009, ISBN: 9789633614037.

Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alapján, Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Budapest, 2011, ISBN: 9638527234.

A 2-4 legfontosabb ajánlott felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, (esetleg oldalak), ISBN):

Aquinói, Szent Tamás, Compendium Theologiae (A teológia összefoglalása), Magyar Könyvklub, Budapest, 2000.

Beinert, Wolfgang, A katolikus dogmatika lexikona, Vigilia, Budapest, 2004, ISBN: 963796469X.

Diós, István (szerk.), A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai, Szent István Társulat, Budapest, 2007, ISBN: 9789633618820.

Dulles, Avery, A kinyilatkoztatás modelljei, Vigilia, Budapest, 2005, ISBN: 9637964789.

Rahner, Karl, A hit alapjai, Agapé, Szeged, 1998, ISBN: 9634581226.

 

Az alkalmazott oktatási módszerek:

Hagyományos, frontális előadás, elméleti előadás, vizuális és auditív szemléltetőeszközök használata, művek és műrészletek bemutatása, vita.

 

Az értékelés kritériuma:

Tananyag, kötelező irodalom önálló feldolgozása, a kiadott előzetes feladatok minőségi teljesítése, aktív részvétel.

Aki az előadások egyharmadáról igazolatlanul távol volt, annak a lehallgatás nem igazolható. A hallgatók számára megengedett hiányzás mértéke legfeljebb az előadások felét teheti ki, feltéve, hogy a hiányzást megfelelő igazolással alátámasztják.

Szóbeli vizsga.

A szóbeli felelet során a hallgató meggyőzően bizonyítja az adott témában való felkészültségét és jártasságát.

 

Miként járul hozzá a tantárgy a KKK-ban megjelölt kompetenciaelemek megszerzéséhez. Mutassa be a tantárgyleírásban, hogy a KKK-ban megjelölt kompetenciaelemek miként teljesülnek/teljesíthetők:

A kurzus kötelező tananyaga és az ebből kialakított részletes témakörök korrelációban vannak a tárgyhoz rendelt kompetenciákkal.

A tárgy témái felölelik az az Egyház hitletéteményének, a Szentírásnak és a Szenthagyománynak az Egyház hitvallásának és az egyházi távíróhivatalának azon megnyilatkozásait, melyek elengedhetetlen a katolikus hit későbbi átfogó megismeréséhez.

 

A tárgy az alábbi képzéseken vehető fel

katekéta-lelkipásztori munkatárs HALH-KL alapképzés (BA/BSc/BProf) Levelező magyar 6 félév HTK
katolikus hit- és erkölcsoktató HSLH-HOKT szakirányú továbbképzés Levelező magyar 2 félév HTK
katolikus közösségszervező HANH-KSZ alapképzés (BA/BSc/BProf) Nappali magyar 6 félév HTK
katolikus teológus HONH-T osztatlan képzés Nappali magyar 10 félév HTK
katolikus teológus HOLH-T osztatlan képzés Levelező magyar 10 félév HTK
Széchenyi 2020 - Magyarország Kormánya - Európai Unió, Európai Regionális Fejlesztési Alap - Befektetés a Jövőbe