Nem egy változó korban élünk, hanem a változás korszakában. Felvetődik a kérdés: hogyan hat a posztmodern fluiditás, az idő szekularizálódása és profanizációja a szent idő értelmezésére és megtapasztalására? Amikor már nem a liturgia, a liturgikus idő s időélmény az, ami meghatározza a világi cselekvés elvét, az időtapasztalatok egyszerre válnak egysíkúvá és töredezetté. Ahhoz, hogy újra visszakaphassuk az időélmény teljességét s komplexitását, újra kell gondolnunk a nyugati bölcseleti hagyományt, legalább is érdemes megvizsgálnunk annak néhány fordulópontját tekintettel az idő teológiai és filozófiai megközelítésére. Egyvalami azonban bizonyos: azon fogalmi és nyelvi kategóriák, amelyek segítésével a nyugati hagyományon belül az időről elmélkedünk, beleértve annak legfrissebb fejleményeit is, elválaszhatatlanok attól, hogy a Krisztus-esemény, a Megtestesülés, Isten megjelenése az emberi történelemben gyökeres kihívás elé állította és átformálta minden, az idő megragadására irányuló értelmi megközelítésünket.

A különféle filozófiai és teológiai diszciplinákat képviselő, nemzetközi tanári karral együtt arra hívjuk meg a hallgatókat, hogy ne csak átelmélkedjék velünk az idő bölcseleti történetének kulcsfontosságú eseményeit, hanem maguk is gondos és rendszeres formában (egy a tanárok által vezetett kutatási dolgozat keretein belül) reflektálva ezekre egzisztenciálisan is igyekezzenek visszatalálni a szent idők teljes tapasztalatához.