Tantárgy adatlapja

Tárgy neve: Bioetika és környezetetika II.
Tárgy kódja: P-ITMUV-0010
Óraszám: N: 2/0/0, L: 0/0/0
Kreditérték: 2
Az oktatás nyelve: magyar
Követelmény típus: Kollokvium
Felelős kar: ITK
Felelős szervezeti egység: Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Kar
Tárgyfelelős oktató: Dr. Bándi Gyula Ferenc
Tárgyleírás:

Tantárgy neve:Bioetika és környezetetika II.
P-ITMUV-0010
Tárgyfelelős:Bándi Gyula Ferenc
Tantárgy oktatója:Nyéky Kálmán Gyula
A tantárgy céljának rövid ismertetése:A bioetika és a környezeti etika határtudományok, azaz különféle területeken dolgozó szakemberek (orvosok, jogászok, szociológusok, filozófusok, teológusok stb.) együtt művelik. Fontosnak tartjuk, hogy egyes, mindenkit érintő etikai kérdésekben a hallgatók megfelelő tájékoztatást kapjanak és megismerjék a Katolikus Egyház nézőpontját is.
A kurzus célja a hallgatók bevezetése az etikai kérdésfelvetésbe, amely a különböző szaktudományi területeken, elsősorban az emberi élettel és a környezettel kapcsolatban, felelős magatartásra hív. A kurzus során az életnek, elsősorban az emberi életnek és a környezetnek az alapértékeit vesszük sorra. Szó lesz arról a konfliktusról, amely a tudományos eredmények felhasználása és az etikai megengedhetőség korlátai között feszül. Minden megengedhető-e, ami technikailag megvalósítható? Mindeközben az egyes szaktudományok képviselői segítségével specializált etikai vizsgálódást is folytatunk, elsősorban a mai orvosi kutatások, illetve eljárások, valamint a környezetvédelemi szempontok figyelembevételével.
Elsajátítandó elméleti ismeretanyag:
  • A környezetvédelmi etika gyakorlata a környezetvédelmi jogban
  • Orvosi Eskü, Genetikai Tanácsadás
  • Technológia és felelősség
  • Aktuális környezetetikai kérdések (állatvédelem filozófiája, Genetikailag módosított szervezetek GMO)
  • Az intelligencia kutatásának etikai vonatkozásai
  • Az abortusz és sterilizáció jogi kérdései
  • Az asszisztált reprodukció etikai szempontból
  • Egészség és betegség kérdései
  • Eutanázia jogi kérdései
  • Társadalomökológia és környezetvédelem
  • A környezetvédelmi etika gyakorlata a környezetvédelmi jogban
  • Fogamzásgátlás, Orvoskísérletek, Szervátültetés, Hospice
Elsajátítandó gyakorlati ismeretanyag:n.r.
A 2-4 legfontosabb kötelező irodalom felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, (esetleg oldalak), ISBN):A. Puskás és M. Gárdonyi, szerk., Isten látta, hogy jó: A teremtés igazsága, a teremtésvédelem kötelezettsége. Budapest, Magyarország: Szent István Társulat, 2024. ISBN: 978-963-612-104-4.
K. Nyéky, szerk., Bioetika és környezeti etika II. Budapest, Magyarország: CSIBE Alapítvány, 2016. ISBN: 978-963-12-5493-8.
Ferenc pápa, Laudato Si’ – Közös otthonunk gondozásáról. Budapest, Magyarország: Szent István Társulat, 2015. ISBN: 978-963-277-562-3.
A 2-4 legfontosabb ajánlott felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, (esetleg oldalak), ISBN):Gy. Bándi, „A teremtés védelme és az emberi jogok,” Acta Humana, vol. 8, no. 4, pp. 9–33, 2020. [Online].
Ferenc pápa, Laudate Deum: Apostolic Exhortation to All People of Good Will on the Climate Crisis. Vatikánváros: Apostolic See, 2023. [Online].
Elmélet-gyakorlat aránya:Elméleti óra óraszáma: 2
Gyakorlati óra és labor óra óraszáma: 0 + 0
Az alkalmazott oktatási módszerek:Az előadások vizuális szemléltetőeszközökkel és interaktív slido-kérdésekkel és slido kvízekkel zajlanak
Az értékelés módja:Kollokvium
Az értékelés kritériuma:

Az aláírás feltétele:

  • az órák 60%-án való részvétel, melyet a hallgató aláírásával és Moodle-aktivitásával igazol. Az órapótlás a Moodle rendszerben lehetséges a maradék 40%-ban.
  • Emellett feltétel, hogy a hallgató a szorgalmi időszakban legalább 3 órai Moodle-gyakorló tesztet kitöltsön 65 % felett. (Aki nem lép be a rendszerbe, az nem értékelhető.)

A vizsgajegyet is Moodle-teszt alapján kapják a hallgatók, az értékelésbe beleszámít a féléves aktivitás. A ponthatárok:

65% - elégséges

70% - közepes

80% - jó

90% - jeles

Miként járul hozzá a tantárgy a KKK-ban megjelölt kompetenciaelemek megszerzéséhez:

Mérnökinformatikus alapképzés:
A tantárgy továbbfejleszti a mérnökinformatikus hallgatók felelősségteljes technológiai gondolkodását az orvosi, genetikai, környezetvédelmi és társadalmi-etikai kérdések vizsgálatán keresztül. A kurzus támogatja, hogy a hallgató a technikailag megvalósítható megoldásokat ne csupán műszaki, hanem etikai és jogi szempontból is értékelni tudja.

Molekuláris bionika mérnöki alapképzés:
A tantárgy továbbfejleszti a molekuláris bionika mérnöki képzéshez szükséges etikai és felelősségteljes szakmai gondolkodást. A hallgatók képessé válnak biomedikai, genetikai, környezetvédelmi és technológiai kérdések etikai mérlegelésére, különös tekintettel a modern kutatási és fejlesztési gyakorlatokra.

A tárgy az alábbi képzéseken vehető fel

bioinformatika IMNI-ABI mesterképzés (MA/MSc) Nappali angol 4 félév ITK
info-bionika mérnöki IMNM-AIB mesterképzés (MA/MSc) Nappali angol 4 félév ITK
mérnökinformatikus IMNI-AMI mesterképzés (MA/MSc) Nappali angol 4 félév ITK
mérnökinformatikus IANI-MI alapképzés (BA/BSc/BProf) Nappali magyar 7 félév ITK
molekuláris bionika mérnöki IANI-MB alapképzés (BA/BSc/BProf) Nappali magyar 7 félév ITK
orvosi biotechnológia IMNI-AOB mesterképzés (MA/MSc) Nappali angol 4 félév ITK
Széchenyi 2020 - Magyarország Kormánya - Európai Unió, Európai Regionális Fejlesztési Alap - Befektetés a Jövőbe