Tantárgy adatlapja
A tantárgy céljának rövid ismertetése:
A kurzus az egyes irodalmi műfajok áttekintő vizsgálatát kínálja a hallgatóknak, és ezáltal megrajzolja az egyes korszakok és szerzők közötti kapcsolatokat, melyek szükségesek ahhoz, hogy a hallgatók később önállóan is felismerve a műfaji jellegzetességeket, új, addig nem tárgyalt művek elemzésénél is magabiztosan kezeljék azokat. Adott félévben az általános műfajelméleti bevezetés után egy konkrét műfaj, például a szonett, a regény, vagy akár populárisabb irodalmi műfajok vizsgálatára is sor kerülhet, így a detektívregény kialakulására és változataira. A kurzus egyben a mesterképzésben már elvárható és elvárt kutatást is jól példázza, hiszen nem csupán az általánosan ismert és mindenki számára elérhető témákat, problémákat tárgyalja, hanem a félév során a hallgatók az elméleti kérdések kellőképpen leszűkített fókuszpontú, konkrét elemzésben történő alkalmazását is gyakorolhatják.
Elsajátítandó elméleti ismeretanyag:
A kurzus tananyaga a különböző műfajok, majd egy kiemelt műfaj klasszikus műveitől kezdve a kortárs variánsokig bezárólag válogat a primér olvasmányok közül, ezt egészítik ki a művekhez szorosan kapcsolódó elméleti és kritikai szövegek, amelyek a műértelmezést többféle irányból teszik lehetővé, valamint elősegítik a művek társadalmi-kulturális beágyazottságának feltérképezését.
Elsajátítandó gyakorlati ismeretanyag:
-
A 2-4 legfontosabb kötelező irodalom felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, (esetleg oldalak), ISBN):
GLOVER, David and Scott MCCRACKEN (eds.), The Cambridge companion to popular fiction, CUP, 2013. ISBN 9780521734967
MARTINY, Erik. A Companion to Poetic Genre, Wiley-Blackwell, 2012. ISBN 978-1-4443-3673-3
TURCO, Lewis, The Book of Literary Terms: The Genres of Fiction, Drama, Nonfiction, Literary Criticism, and Scholarship, University of New Mexico Press, 2020. ISBN 9780826361929, 9780826361936
A 2-4 legfontosabb ajánlott irodalom felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, (esetleg oldalak), ISBN):
HABJAN, Jernej, and IMLINGER, Fabienne (eds.), Globalizing Literary Genres: Literature, History, Modernity, Routledge, 2016. ISBN 978-1-138-89832-5
Collins, Michael J. and Gavin Johnes (eds.). The Cambridge Companion to the American Short Story. CUP, 2023. ISBN: 9781009292863
Miként járul hozzá a tantárgy a KKK-ban megjelölt kompetenciaelemek megszerzéséhez. Mutassa be a tantárgyleírásban, hogy a KKK-ban megjelölt kompetenciaelemek miként teljesülnek/teljesíthetők:
A kurzus a műfajok jellemzőire, illetve ezen belül egy vagy két kiemelt (a hallgatók számára leginkább releváns) műfajra koncentrál, ezek időrendi áttekintésével a hallgatók részletes képet kapnak a műfaj történeti fejlődéséről és annak korszakos és korszakokon átívelő sajátosságairól. Ez az megközelítés az elméleti és kritikai anyagnak köszönhetően interdiszciplináris elemzéseket alkalmaz, és lehetővé teszi az irodalom és a társadalmi-kulturális kontextus összefüggéseinek vizsgálatát, megértését is. Az órai közös megbeszélések szóbeli érvelési lehetőségeket nyújtanak, valamint előkészítik az önálló tudományos munka – szemináriumi dolgozat és/vagy projektprezentáció – sikeres megvalósítását, arra ösztönözve a hallgatókat, hogy kritikusan, több szemszögből és többféle módszerrel is közelítsen meg narratívákat.