Tantárgy adatlapja

Tárgy neve: Médiumelméletek
Tárgy kódja: BMNKM03600M
Óraszám: N: 2/0/0, L: 0/0/0
Kreditérték: 3
Az oktatás nyelve: magyar
Követelmény típus: Kollokvium
Felelős kar: BTK
Felelős szervezeti egység: Kommunikáció- és Médiatudományi Intézet
Tárgyfelelős oktató: Dr. Kárpáti György
Tárgyleírás:

 

 

A tantárgy céljának rövid ismertetése:

Az előadás a technológiai determinizmus klasszikus mcluhani elméletéből kiindulva bemutatja annak továbbfejlesztéseit (Ong, Meyrowitz) és kritikusait. Ezen utóbbiaknál hangsúlyosan szerepel Kittler és Manovich elgondolása. Bemutatjuk, hogy a technológiai médiumok fő megközelítései milyen közös pontokkal rendelkeznek és miben térnek el egymástól, mit gondolak technológia és fiziológia kapcsolatáról, beleértve ebbe az észlelés folyamatait, a test, a reprezentáció és a szimuláció (medialitás és realitás kapcsolata) valamint a kontroll kérdéseit. Összevetjük az egyes kutatók remedializálással kapcsolatos álláspontját is.

 

Elsajátítandó elméleti ismeretanyag:

A kurzus célja, hogy a hallgatók megismerjék a technológiai determinizmus elméleti hagyományát és annak kritikai továbbgondolásait. A témák:

Marshall McLuhan technológiai determinizmusának alapjai (a médium mint üzenet; hot/cold media)

Walter J. Ong és a szóbeliség/írásbeliség médiumelmélete

Joshua Meyrowitz médiatér és társadalmi tér átalakulása

Kittler médiumelmélete és technológiai determináció kritikai olvasata

Manovich digitális médiaelmélete (mediatizáció, adat, algoritmus, simuláció)

technológia és fiziológia kapcsolata (észlelés, test, érzékelés, kogníció)

reprezentáció, medialitás és realitás viszonya

kontroll, hatalom és médiatechnológiai infrastruktúrák

remedializáció (a médiumok egymásra utaltsága és átalakulása) elmélete és összehasonlítása

Elsajátítandó gyakorlati ismeretanyag:

A hallgatók gyakorlati készségeit az alábbiakban érinti:

a technológiai determinizmus különböző változatainak összehasonlító elemzése

elméleti állítások alkalmazása konkrét médiumok és platformok elemzésére

média- és technológiatudományos szövegek kritikai olvasása

esettanulmány-alapú elemzés (pl. digitális platformok, algoritmikus média, VR/AR, social media)

a medialitás és a realitás kapcsolatának vizsgálata (pl. szimuláció, reprezentáció, test és érzékelés)

remedializációs folyamatok azonosítása (médiaformák átírása, újrahasznosítása, adaptációja)

érvelés és vitakészség a technológiai determináció kérdésében

 

A 2-4 legfontosabb kötelező irodalom felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, (esetleg oldalak), ISBN):

BARBIER Frederic – BERTHO LAVENIR Catherine: A média története. Diderot-tól az internetig, Budapest, Osiris, 2004. (ISBN 9633896436)

BRIGGS Asa – BURKE Peter: A média társadalomtörténete. Gutenbergtől az internetig, Budapest, Napvilág, 2004. (ISBN 9639350451)

KITTLER Friedrich: Optikai médiumok, Budapest, Magyar Műhely Kiadó, Ráció Kiadó,  2005. (ISBN 9637596437)

McLUHAN Marshall: A Gutenberg-galaxis. A tipográfiai ember létrejötte, Budapest, Trezor Kiadó, 2001. (ISBN 9789639088559)

KINCSEI Attila: Technológia és társadalom az információs korban, In.: Pintér Róbert (szerk.), Az információs társadalom, Budapest, Gondolat Kiadó – Új mandátum, 2007, 47-63. o. (ISBN 9789636930615)

A 2-4 legfontosabb ajánlott irodalom felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, (esetleg oldalak), ISBN):

-

 

Miként járul hozzá a tantárgy a KKK-ban megjelölt kompetenciaelemek megszerzéséhez. Mutassa be a tantárgyleírásban, hogy a KKK-ban megjelölt kompetenciaelemek miként teljesülnek/teljesíthetők:

A kurzus hozzájárul a MA kommunikáció szak KKK kompetenciáihoz az alábbiak szerint:

elméleti tudás és fogalmi keretek alkalmazása a média és technológia viszonyának elemzésében, kritikai gondolkodás a technológiai determinizmus és a technológiai determináció kritikájának megértésében, komplex problémák elemzése (medialitás, realitás, kontroll, hatalom, technológiai infrastruktúrák), tudományos szövegértés és -értelmezés magas szinten, szóbeli és írásbeli szakmai kommunikáció (érvelés, vitázás, reflektív gondolkodás), interdiszciplináris szemlélet a médiatudomány, filozófia és technológiai elméletek integrálásában.

 

 

A tárgy az alábbi képzéseken vehető fel

kommunikáció- és médiatudomány BMNT-XKM mesterképzés (MA/MSc) Nappali magyar 4 félév BTK
osztatlan tanári képzés BONP-XTA10 osztatlan képzés Nappali magyar 10 félév BTK
osztatlan tanári képzés BONP-XTA11 osztatlan képzés Nappali magyar 11 félév BTK
Széchenyi 2020 - Magyarország Kormánya - Európai Unió, Európai Regionális Fejlesztési Alap - Befektetés a Jövőbe