Tantárgy adatlapja
A tantárgy céljának rövid ismertetése:
A kurzus hegemóniatörténeti megközelítést alkalmazva gazdasági és politikai szempontok összekapcsolásával mutatja be az angol és az amerikai hegemónia történetét a 19-20. században.
Elsajátítandó elméleti ismeretanyag:
A tantárgy elsajátítása során a hallgatók beható ismeretekre tesznek szert a nemzetközi kapcsolatok területén. A 19-20. századi hegemóniatörténet főbb fejezetei és leginkább az 1945 utáni korszak történetén keresztül kerül sor a nemzetközi rendszer sajátos vonásainak a bemutatására. A kurzus során a hegemóniaciklusok gazdasági és diplomáciatörténeti összefüggéseinek együttes elemzését tűzzük ki célul. A tantárgy a brit, majd az amerikai hegemónia ismertetésére összpontosít, valamint arra törekszik, hogy a multidiszciplináris megközelítés, az elméleti összefüggések, illetve a diplomácia- és gazdaságtörténeti anyag együttesen járuljon hozzá a hallgatók szemléletmódjának és tárgyi tudásának elmélyítéséhez a nemzetközi viszonyok terén.
Elsajátítandó gyakorlati ismeretanyag:
A kurzus során a hallgatók elsajátítják a 19–20. századi nemzetközi kapcsolatok és hegemóniaciklusok elemzéséhez szükséges forrásfeldolgozási készségeket. Képessé válnak történeti, diplomáciai és gazdaságtörténeti szövegek, valamint nemzetközi szerződések értelmezésére, különös tekintettel az angol és amerikai hegemónia működésére. Emellett fejlődik a hallgatók önálló elemző- és esszéíró készsége, amely lehetővé teszi a nemzetközi politikai és gazdasági folyamatok összefüggéseinek együttes bemutatását.
A 2-4 legfontosabb kötelező irodalom felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, (esetleg oldalak), ISBN):
Gilpin, Robert 1987: The Political Economy of International Relations. Princeton University Press. Princeton. ISBN: 0691077320
Ridley, Nick. Diplomacy Through the Ages: From Liar Abroad to Global Peace-maker. Routledge, London-New York. 2023. ISBN: 9781032193526.
Kennedy, Paul 1992: A nagyhatalmak tündöklése és bukása. Akadémiai Kiadó. Budapest. ISBN 2310018661215 (Kennedy, Paul 1987: The Rise and Fall of the Great Powers. Vintage Books. New York.)
Cooley, Alexander – Nexon, Daniel H. 2020: Exit from Hegemony: The Unraveling of the American Global Order. Oxford University Press, Oxford. ISBN: 9780190916473
A 2-4 legfontosabb ajánlott irodalom felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, (esetleg oldalak), ISBN):
Wee, Herman van der 1986: A lefékezett jólét. Újjáépítés, növekedés és struktúraváltás a világgazdaságban 1945-1980. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Budapest. ISBN 9632215648
Zsinka László 2018: Az észak-amerikai civilizáció. In: Dévényi Kinga (szerk.): Civilizációk Kelettől Nyugatig. BCE Nemzetközi Tanulmányok Intézet. Budapest. 409-448. ISBN: 9789635036905
Miként járul hozzá a tantárgy a KKK-ban megjelölt kompetenciaelemek megszerzéséhez. Mutassa be a tantárgyleírásban, hogy a KKK-ban megjelölt kompetenciaelemek miként teljesülnek/teljesíthetők:
A tantárgy hozzájárul a hallgatók elméleti és elemző kompetenciáinak fejlesztéséhez a nemzetközi kapcsolatok történeti és strukturális összefüggéseinek megértésén keresztül. A hallgatók képessé válnak a hegemóniaciklusok és a nemzetközi rendszer változásainak komplex, több szempontú értelmezésére, különös tekintettel a gazdasági és diplomáciai tényezők összefüggéseire. Fejlődik kritikai gondolkodásuk és problémamegoldó készségük a nagyhatalmi politikák és globális erőviszonyok elemzése során. A kurzus erősíti az interdiszciplináris szemléletet, amely a politikatudomány, a gazdaságtörténet és a nemzetközi kapcsolatok elméleteinek integrált alkalmazásán alapul. Ennek eredményeként a hallgatók alkalmassá válnak önálló, tudományosan megalapozott elemzések készítésére a nemzetközi rendszer működéséről és átalakulásáról.