Tantárgy adatlapja
A tantárgy céljának rövid ismertetése:
A tantárgy célja, hogy összehasonlító perspektívában bemutassa az egyes nemzetállamokra jellemző gazdasági rendszerek sajátosságait.
Elsajátítandó elméleti ismeretanyag:
A 20. század során a nemzetgazdaságok ugyan jelentős mértékben bekapcsolódtak a világgazdaságba, mégis megmaradt az eltérő nemzetgazdasági rendszerek jelentősége. A különböző gazdasági rendszerek mind versenyképességi szempontból, mind az adott nemzetgazdaságokra jellemző gazdasági-társadalmi modellként meghatározó szerepet töltenek be a nemzetállamok életében. A kurzus során a hallgatók betekintést nyernek a gazdasági rendszerek és intézmények komparatisztikájába. A tantárgy foglalkozik a piacközpontú, az állam által vezérelt és a korporatív gazdasági rendszerek sajátosságaival. Bemutatásra kerül az angolszász piacelvű modell, a kelet-ázsiai kapitalizmusok, valamint a rajnai modell és a francia etatista gazdasági rendszer. A hallgatók megismerkednek a svéd jóléti modell körvonalaival, valamint a szovjet típusú gazdasági rendszerrel, a transzformációs gazdaságokkal és a posztszocialista gazdasági rendszerekkel. A kurzus azzal is foglalkozik hogyan alakították át a globalizáció hatásai ezeket a gazdasági rendszereket.
Elsajátítandó gyakorlati ismeretanyag:
A kurzus során a hallgatók képessé válnak különböző gazdasági modellekhez kapcsolódó szakirodalmi szövegek, statisztikai adatok és esettanulmányok értelmezésére. Továbbá fejlődik a hallgatók önálló elemző- és esszéíró készsége.
A 2-4 legfontosabb kötelező irodalom felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, (esetleg oldalak), ISBN):
Bara Zoltán, Szabó Katalin (szerk.), Összehasonlító gazdaságtan, Budapest, Aula, 2007. ISBN 978-963-9698-30-7
Rosser, J. B. - ROSSER, M.: Comparative Economics in a Transforming World Economy. Cambridge, Mass.: MIT Press, 2004. ISBN 0-262-18234-3.
Csaba László: Az összehasonlító gazdaságtan a 21. században.
Közgazdasági Szemle. LXXII. évf., 2025. július-augusztus 645—668. o. ISSN: 0023-4346
A 2-4 legfontosabb ajánlott irodalom felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, (esetleg oldalak), ISBN):
Michaelides, Panayotis G. – Papadakis, Theodoulos Eleftherios: History of Economic Ideas: From Adam Smith to Paul Krugman. Cham, Springer International Publishing / Palgrave Macmillan. 2023. ISBN: 978-3-031-19696-6
Mátyás Antal, A modern közgazdaságtan története, Budapest, Aula, 2003. ISBN 963-9478-31-8
Gedeon Péter, Az átalakulás gazdaságtana és a gazdaságtan átalakulása. In: Közgazdasági Szemle 1997. 1. p. 56-68. ISSN: 0023-4346
Miként járul hozzá a tantárgy a KKK-ban megjelölt kompetenciaelemek megszerzéséhez. Mutassa be a tantárgyleírásban, hogy a KKK-ban megjelölt kompetenciaelemek miként teljesülnek/teljesíthetők:
A tantárgy a hallgatók összehasonlító és rendszerszintű gazdaságelemzési kompetenciáinak fejlesztéséhez járul hozzá. A kurzus során a hallgatók képessé válnak az eltérő nemzetgazdasági modellek – piaci, államvezérelt és korporatív rendszerek – strukturális sajátosságainak azonosítására és kritikai összehasonlítására. Fejlődik annak képessége, hogy a gazdasági intézményrendszereket politikai és társadalmi kontextusukban értelmezzék, különös tekintettel a versenyképességi és jóléti dimenziókra. A különböző országmodellek (angolszász, rajnai, kelet-ázsiai, etatista és posztszocialista rendszerek) elemzése révén erősödik a hallgatók empirikus elemzőkészsége és tipologizáló gondolkodása. Ennek eredményeként a hallgatók alkalmassá válnak a különféle gazdasági rendszerek önálló, összehasonlító szemléletű értelmezésére és politikatudományi elemzésére.