Hírek

Fűszerezett érvelési bajnokság – Rekordok a 9. Dr. Nagy László Magánjogi Érvelési Versenyen
2024.03.28.

Kozma Gábor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem ötödéves joghallgatója nyerte a kilencedik alkalommal megrendezett, idén több rekorddal is szolgáló Dr. Nagy László Magánjogi Érvelési Versenyt, ami e nehéz jogászi műfaj kiváló művelőjének, a 2013-ban fiatalon elhunyt ügyvédnek állít emléket. A rangos megmérettetésre története során először nem csak az összes hazai jogi karról – ráadásul rekordszámban – jöttek nevezések, hanem a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemről is érkezett pályázat.

Tovább
Miért szenved a ma embere alvászavarban?
2024.03.27.

A középkorban őseink még két részletben aludtak éjszaka, ma viszont szeretnénk ezt egyben letudni. Dr. Szabó József alvásterapeutával, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatójával arról beszélgettünk, hogy a ma embere miért szenved alvászavarban.

Tovább
Mit tehetünk ma a mesterséges intelligencia mai és holnapi veszélyei ellen?
2024.03.25.

A mesterséges intelligencia (MI) már utat talált magának a legkülönbözőbb diszciplínák szakmai és üzleti fórumaihoz. Jelenleg nagy érdeklődés mellett folyik azoknak az alkalmazási területeknek a keresése, ahol elfogadható kockázat mellett elegendően nagy hozadék várható tőle: cikksorozatunkban az ehhez kapcsolódó kérdéseket és megoldásokat járjuk körbe.

Tovább
AGAPÉ – Csendben, Istennel (91. adás)
2024.03.20.

Hogyan viszonyul korunk embere a csendhez? Milyen hatással van ránk, hogy folyamatos rohanásban és zajban élünk? Miként fedezhetjük fel életünkben a csend éltető erejét, és hogyan hallhatjuk meg benne Isten szavát?

Tovább
Vadászat a történelem jótékony homályában
2024.03.20.

Az új eredmények annak a szoros együttműködésnek köszönhetőek, amely a magyar és az orosz régészek és történészek között épült újjá az elmúlt évtizedben. A folyamat mérföldköve volt a tavaly ősszel a rangos tudományos folyóiratban, a Scientific Reportban megjelent összefoglaló cikk. E munkából oroszlánrészt vállalt dr. Türk Attila, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem régésze és tanára, valamint egy fiatal, általa is támogatott régész, Alekszandr Zelenkov, a Tyumenyi Állami Egyetem Régészeti és Néprajzi Laboratóriumának tudományos munkatársa.

Tovább
Egyházi közigazgatás témában tartott konferenciát a Pázmány Kánonjogi Posztgraduális Intézete
2024.03.20.

Közigazgatási alapelvek az Egyházban címmel rendezte meg tavaszi rendes konferenciáját a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Kánonjogi Posztgraduális Intézete (KJPI) március 19-én Budapesten, a Központi Papnevelő Intézet dísztermében. A konferencia témája az egyházi közigazgatás volt, különös hangsúllyal az állami közigazgatás egyes elemeinek a kánonjogba való átvételére.

Tovább
Széchenyi 2020 - Magyarország Kormánya - Európai Unió, Európai Regionális Fejlesztési Alap - Befektetés a Jövőbe