
Hírek

Másodéves joghallgatónk, Tomanóczy Bálint nagyapja és édesapja nyomdokaiban járva kiemelkedő tehetségével és kitartásával a magyar röplabda élvonalába küzdi fel magát, centerként az Extraliga egyik legjobb játékosa lett. Sportolói karrierje mellett nagy hangsúlyt fektet tanulmányaira is, ugyan embert próbáló feladat mindkét fronton helytállnia, de a sportból merített energia lendületet ad egyetemi kötelezettségeinek teljesítéséhez is.

A Pázmány oktatási, kutatási és tudományos tevékenységének egyik fontos fokmérője, hogy oktatóink és hallgatóink szerzői, illetve szerkesztői közreműködésével milyen kiadványok születtek. E szemléletnek megfelelően október hónapban is tovább bővítjük a Pázmány könyvtár sorozatát.
Aranyi Alexandra, harmadéves újlatin nyelvek (spanyol) szakos hallgatónk gyermekkora óta focizni szeretett volna, de jó pár év telt el, mire végre női csapatban játszhatott. Stabil elhatározás kellett ahhoz, hogy mások pesszimista megjegyzései helyett a szívére hallgasson, és komolyan belevágjon. Az edzések, a tanulás és az ezekhez szükséges utazás rengeteg időt emészt fel, a siker kulcsa a tudatosság és a folyamatos fejlődés iránti vágy.

Kollár Kata tavaly lett a Pázmány Jog- és Államtudományi Karának hallgatója, az online oktatás munkarendjével kellett összeegyeztetnie díjugratóedzéseit és versenynaptárát. Erre a tanévre már kialakította a számára megfelelő egyensúlyt a tanulás és a sport között, sőt, kitűnő hasznát veszi versenyzői tapasztalatainak jogi tanulmányai során.
.png)
