
2025-ben huszadik alkalommal adta ki a Diploma rangsorát a HVG. A felsőoktatási intézmények összesített képzési rangsorában az előkelő hatodik helyet szerezte meg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem.
2025-ben huszadik alkalommal adta ki a Diploma rangsorát a HVG. A felsőoktatási intézmények összesített képzési rangsorában az előkelő hatodik helyet szerezte meg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának volt dékánja, tanszékvezető egyetemi tanár immár hagyományosan adventi útikönyvet ad a kezünkbe, amely minden napra tartalmaz egy-egy rövid mondatot a napi szentírási olvasmányokból, valamint ezek lelki feldolgozását segítő elmélkedést.
Az adventi füzetben idézeteket olvashatunk Ferenc pápa A remény nem csal meg kezdetű, idén megjelent bullájából. A lelki olvasmányban pedig Gianfranco Ravasi Jézus életrajza az evangéliumok szerint című könyvének részletei által szól hozzánk.
Kránitz Mihály emlékeztet rá: az előttünk álló szentév mottója: „A remény zarándokai”. Ennek fényében egy örömteli esztendő áll előttünk, amelyre advent megszentelt napjaiban készülünk fel.
Bővebben a linkre kattintva lehet olvasni az adventi füzetről.
magyarkurir.hu – 2024. november 30., szombat | 17:00
Sikeres konferenciát zárt a Szent II. János Pál Pápa Kutatóközpont Teremtésvédelmi Kutatóintézet @GENEZIS Kiválósági Diákműhelye 2024. november 19-én.
Ugray György magyar szobrászművész Pietà szobrának ünnepélyes átadójára és megáldására került sor 2024. október 22-én a JÁK aulájában. A rendezvényen jelen volt az Ugray család, akik Egyetemünknek adományozták a szobrot.
Az egyetem központi ünnepségén 2024. október 16-án átadásra került a Pázmány-emlékérem, a Pro Universitate-díj, és a 25 éves jubiláló munkatársakat is köszöntötték a Szent II. János Pál Pápa Teremben.