Tantárgy adatlapja

Tárgy neve: A menedékjog kihívásai Magyarországon
Tárgy kódja: JOKI462XA0
Óraszám: N: 0/2/0, L: 0/2/0
Kreditérték: 2
Az oktatás nyelve: magyar
Követelmény típus: Beszámoló (háromfokozatú)
Felelős kar: JÁK
Felelős szervezeti egység: JÁK Közigazgatási Jogi Tanszék
Tárgyfelelős oktató: Dr. Berkes Lilla
Tárgyleírás:

Oktatás célja:

A tárgy a menekültügy, mint Magyarország egyik jelenkori kihívásának kérdésével foglalkozik. Kihívás jellege az ország földrajzi fekvéséből, nemzetközi kötelezettségeiből, illetve európai uniós tagállami minőségéből fakad. A közigazgatási jog III. tantárgy (anyagi jog) részét képezi a menekültügy alapfogalmainak és intézményrendszerének ismertetése, a tárgy ehhez képest jóval szélesebb anyagi jogi, eljárási jogi, illetve elméleti kérdéseket is átfog, és lehetővé teszi mind Magyarország humanitárius tevékenységének, mind pedig az Egyház kapcsolódó társadalmi tanításának kellő megismerését, mely ebben a formájában mely nem része a jelenlegi tananyagnak.

A hallgatóknak lehetőségük nyílik képességeik fejlesztésére egyrészt klasszikus jogesetmegoldás révén, másrészt a globális és hazai társadalmi, gazdasági, politikai, jogi folyamatok áttekintése révén komplex, az országért és társadalmáért felelős döntéshozó szempontrendszerét is megismerhetik.

Minezeken keresztül képesek lesznek érzékelni a társadalmi, etikai, jogász szakmai dilemmákat, azokat elemezni és szintetizálni. Mindemellett az idegennyelvű források feldolgozásából fakadóan nyelvi készségeiket is fejleszthetik.

 

A tárgy által fejlesztendő kompetenciák a jogász osztatlan szak képzési és kimeneti követelményei alapján: T1, T4-T7, T9, T11, T14-15; K1-K2, K10, K12-K14, K18, K22, K25, K27; A2, A6-7, A9-A11, A 20; F3-F4, F6.

 

Tantárgy tartalma:

  • A menekültügy története. Az egyházi asylum, a menedék középkori formái, illetve a második világháborút követő menedékjog közötti különbségek. Területi alapú és funkcionális menedékjog.
  • A menedékjog filozófiai háttere. A Katolikus Egyház társadalmi tanítása, az ártatlanok védelmezésének kötelezettsége.
  • Faji üldözés
  • lass="MsoNormal" style="line-height:115%;margin-bottom:13px;margin-left:24px;text-align:justify;">Nemzeti hovatartozás miatti üldözés

  • Meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozás miatti üldözés
  • Vallási üldözés
  • Politikai meggyőződés miatti üldözés
  • Egyéb, menekülést kiváltó okok megítélése.
  • Az elismerés iránti eljárás sajátosságai.
  • Az állam viszonyulása a menekülőkhöz. Integrációs elméletek.
  • A kulturális különbözőségek kezelése.
  • Magyarország humanitárius tevékenysége.

 

Számonkérési és értékelési rendszere:

Aktív órai közreműködés, illetve beadandó házi dolgozat.

Két hiányzás megengedett.

 

Irodalom:

Ajánlott irodalom: Handbook and guidelines on procedures and criteria for determining refugee status under the 1951 Convention and the 1967 Protocol relating to the Status of Refugees. https://digitallibrary.un.org/record/752983

HAUTZINGER Zoltán – HEGEDÜS Judit – KLENNER Zoltán: A migráció elmélete. NKE Budapest, 2014

 

A tárgy az alábbi képzéseken vehető fel

európai és nemzetközi igazgatás JMLJ-ENI mesterképzés (MA/MSc) Levelező magyar 4 félév JÁK
igazságügyi igazgatási JANJ-II alapképzés (BA/BSc/BProf) Nappali magyar 6 félév JÁK
igazságügyi igazgatási JALJ-II alapképzés (BA/BSc/BProf) Levelező magyar 6 félév JÁK
jogász JONJ-JOG osztatlan képzés Nappali magyar 10 félév JÁK
jogász JOLJ-JOG osztatlan képzés Levelező magyar 10 félév JÁK
közszolgálati JALG-KSZ alapképzés (BA/BSc/BProf) Levelező magyar 6 félév JÁK
nemzetközi igazgatási JALJ-NI alapképzés (BA/BSc/BProf) Levelező magyar 6 félév JÁK
Széchenyi 2020 - Magyarország Kormánya - Európai Unió, Európai Regionális Fejlesztési Alap - Befektetés a Jövőbe