Rendszeresen szeretnénk bemutatni olyan egykori pázmányos hallgatókat, akik életpályájukon, karrierjükben szép sikereket értek el. Dunai Márk Bence egyetemünk Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán végzett kommunikáció-történelem szakon. Jelenleg tehetséggondozással, élménypedagógiával foglalkozik. Nagyon jó élményeket őriz egyetemi éveiből, mint mondja, akkori tanárai most is mintaként lebegnek szeme előtt, de a családiasság, segítőkészség, közvetlenség is az egyetemi mindennapok része volt.
Hogyan lett belőled pedagógiai, módszertani szakértő? Mivel foglalkozol pontosan?
Jelenleg a Mathias Corvinus Collegiumban foglalkozom tehetséggondozással, soft-skill és vitakészség-fejlesztő trénerként dolgozom itt főállásban. Elég széles a spektrum, a felső tagozatos általános iskolásoktól az egyetemistákig bezárólag, de főleg a középiskolás és egyetemista korosztállyal foglalkozunk. Korábban az Oktatási Hivatalnál is dolgoztam, ott élménypedagógiai módszertan felhasználásával fejlesztettünk oktatási segédanyagokat. Egy projektcsapat részeként voltam az egyik fejlesztője a Csodaszarvas iskolai közösségi programnak. Az élménypedagógiát, mint módszertant családi vonalon is hozom magammal: édesapám csapatépítő trénerként gyerekekkel, hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekkel is foglalkozik, az ő attitűdjét viszem tovább én is. Vannak egyéb projektjeim, rendszeresen veszek részt táborokban, ahol hátrányos helyzetű, vagy például nevelőszülőknél élő gyerekeknek igyekszem segíteni, szintén élménypedagógiát felhasználva. A szociális képeségeiket igyekszünk fejleszteni, az a célunk, hogy jól érezzék magukat és tanuljanak is belőle. Érdekes, hogy az elsősorban az oktatásban használt élménypedagógia akár esküvőkön, konferenciákon is bevethető a csapat-, közösségépítő gyakorlatok részeként, ilyen rendezvényekre is fel szoktak kérni.
Ha visszaemlékszel egyetemi évekre, mi az, amire megtanított a Pázmány? Mit tudsz hasznosítani mindennapjaidban az ott kapott alapokból?
Tanáraink kiválóak voltak! Nagyon közvetlen, hiteles embereket ismertem meg tanulmányaim alatt, akik kellő következetességgel és szakértelemmel, de nagyon támogató közeget biztosítottak. Tanári mintaképként, példaképként sokan lebegnek a szemem előtt azóta is. A nézőpontváltás képességét is a Pázmány bölcsészkarnak köszönhetem, hiszen annyiféle világlátású emberrel találkoztam ez idő alatt, ami tágította a horizontomat. Sokféle tudást, komplex nézőpontot, megközelítést tapasztaltam ott, az órák közötti beszélgetések, közös filozofálás nagyon előremutató volt. Kitartásra, az utolsó pillanatig való küzdésre is megtanítottak az ottani alapok. A közösség ereje és a csapatmunka a mindennapok része volt. Megtanultam annak a fontosságát is, hogy csapatban dolgozni, egy csapat tagjának lenni, hogy nem egyedül megyünk az úton, hanem számíthatunk egymásra, talán mindennél fontosabb.
Mi a legkedvesebb egyetemi emléked? Mi az, ami először eszedbe jut a Pázmányról?
Rengeteg van... Nekem az ősélményem a Pázmányra való vonatozás. Az érettségi évében Esztergomba utaztunk vonattal, elsuhantunk a piliscsabai campus mellett, és azt mondtam magamban, hogy én ide szeretnék járni. A vonatutak, az együtt izgulás a vizsgák előtt... Úgy kezdeni a napot, hogy ismerős arcokat látunk, egymás szemébe nézünk és köszönünk, nagyon jó érzés volt. A családiasság, segítőkészség, a közvetlenség jelen volt az egyetemi mindennapokban. A közelmúltban az ITK-n jártam, ugyanis hobbiból dobosként, moldvai csángó népzenét játszom egy zenekarban. Táncházat tartottunk erasmusos cserediákoknak, és ott is megtapasztaltam a családias légkört, a közvetlenséget. Van egy lelke ennek a történetnek, a Pázmánynak, épülettől függetlenül. Visszakanyarodva az emlékekre, Medgyesy-Schmikli Norbert tanár úrral a közös színjátszós élmények is nagyon meghatározóak voltak.
Melyik tanárt vagy órát, egyetemen szerzett impulzust emelnéd ki?
A kommunikációban a PR és az oktatói modult is elvégeztem, utóbbi keretében Szőke-Milinte Enikő órái meghatározóak voltak arról, hogy milyen egy jó tanár: videókat elemeztünk, nagyon megragadott, hogy mennyi múlhat egy jó hangsúlyon, mozdulaton, egy apró pici rezdülés tudatos pedagógiai eszköz lehet. Medgyesy-Schmikli Norbert előadását a Babba Máriáról könnybe lábadt szemmel hallgattuk, annyira hitelesen, nagy átéléssel, szeretettel tudta ezt közvetíteni. Ez is megmutatta, hogy a tanár, vagy épp a tréner, aki kiáll a diákjai elé, legyen nagyon lelkes, mert az már félsiker. Vagy például Kiss Ulrich marketingkommunikáción olyan életszagú sztorikat mesélt, amiket nagyon élveztünk. Partnerként kezeltek minket a tanáraink: Kőszeghy Miklós tanár úr mondta, hogy ő nem okosabb a diákoknál, egész egyszerűen csak többet olvasott, több ideje volt olvasni. Ez a hozzáállás nagyon bátorítóan hatott ránk.
Amikor érettségiző diákként döntened kellett, mi szólt a Pázmány mellett?
A felvételi folyamat során – én még felvételiztem – nagyon kedves, emberbarát hozzáállást tapasztaltam, ez megerősített abban, hogy nekem ide kell jelentkeznem. Az egyházi vonal is számított, mert nagyon szívesen vagyok olyan közegben, olyan emberek között, akikben a transzcendens felé való nyitottság megjelenik. Ott úgy érzem, van miről beszélgetnünk.
Szakmai utad során meghatározó volt, hogy a Pázmányon diplomáztál?
Igen, azt tapasztaltam, hogy bármikor, bárhol vettem részt állásinterjún, a Pázmány egy jól csengő, magas presztízsű végzettséget jelentett. Az az asszociáció a Pázmányról – tapasztalatom szerint – hogy szakmailag képzett és emberileg is értékes személyeket ad a munkaerőpiacra.
Ösztöndíjasa voltál a Kőrösi Csoma Sándor-programnak, hosszabb időt tölthettél el diaszpórában élő magyarság körében. Hol és milyen tapasztalatokkal gazdagodtál?
Ez a program 2013-ban indult a Nemzetpolitikai Államtitkárság szervezésében, a diaszpórában élő magyarság támogatására irányuló kezdeményezésként. Ösztöndíjasokat küldtek a világ különböző pontjain élő diaszpóra csoportokhoz, akik ott a magyar identitás megerősítésében szervesen részt vettek. Erre jelentkeztem, és Ausztrália egyik nagyvárosában, Adelaide-ben töltöttem el kétszer hat hónapot. Óriási élmény volt, egy teljesen új szemléletet adott a saját magyar identitásom megélésben is. Nagyon megható volt kívülről látni, rácsodálkozni arra, hogy vannak, akik hétvégenként több száz kilométert utaznak azért, hogy a gyerekeit magyar iskolába vigyék, hogy ők is megtanulják a magyar nyelvet, kultúrát, hogy egy-egy nemzeti ünnepnek mekkora jelentősége van. Nagyon megható tud lenni, hogy összegyűlünk egy teljesen más kulturális környezetből, és ápoljuk a magyar hagyományokat. Az itt töltött idő megmutatta, hogy a magyar szellemi kincsek megmaradása nem magától értendő automatizmus. Sok embernek időt, energiát és igen, erőforrást kell beletennie, hogy tovább tudja adni gyermekeinek.
Én magam a cserkészet és a magyar iskola munkájában vettem részt. Történelmet és magyarságismeretet tanítottam, valamint életútinterjúkat készítettem ott élő idős magyarokkal. A gyerekeket felkészítettük a magyar ünnepségekre, kirándulásokat, közösségi programokat szerveztünk, időseket látogattunk meg. A sivatag közepén egykori opálbányász magyarokat kerestünk fel, olyan volt, mint a Vadnyugat, mintha az 1800-as évek közepére repültünk volna vissza. Emellett az ottani magyar-ausztrál diplomáciai kapcsolatokat is igyekeztünk ápolni.
Mit üzennél a leendő pázmányos hallgatóknak, azoknak, akik fontolgatják, hogy a katolikus egyetemet válasszák?
Ha újra járhatnám a Pázmányt, még több élő projektbe csatlakoznék be párhuzamosan az egyetemmel. Ez nagyon hasznos. Most azt látom a középiskolás tehetséggondozásban, hogy a legtöbb diák már élő, valós projektekben vesz részt. Ezzel akár éveket nyer a szakmai előmenetelében, és ezt az egyetemen is érdemes folytatni. Emellett azt is fontosnak tartom, hogy kóstoljanak be egészen más területekbe. Én például elvégeztem egy OKJ-s sport-és gyógymasszőr tanfolyamot, ami abszolút más, mint a bölcsészkar, de szerettem volna valami szó szerint is kézzelfoghatót elsajátítani, ami közelebb vihet a test-lélek-szellem egységéhez. Érdemes néha elhagynunk a komfortzónánkat, mert ott tudunk igazán fejlődni és „új világokat” felfedezni.
