Kiss Dávid történelem-szociológia szakos friss diplomájával szociális munkásként helyezkedett el, ez azóta hivatásává vált. Első munkájáról Cigánytelep nyolctól négyig címmel könyvet írt, amely most Poket zsebkönyv formájában jelent meg újra. Három éve a Jószolgálati-díj zsűritagja, fontosnak tartja, ha rövid időre is, de reflektorfénybe helyezni azokat a személyeket, akik csendben végzik jótevő, segítő munkájukat. Interjúnkban megosztja velünk sikerélményeit, és  elmeséli, hogy mit tanult a boldogságról a roma közösségekben.

Fel tudja még idézni, hogy felvételizőként miért a Pázmány Egyetemet választotta?

Szüleim pedagógusok, édesanyám történelem, édesapám matematika szakos tanár. A Pázmányra a történelem miatt jelentkeztem, de a kötelező kétszakosság miatt hozzáválasztottam a szociológiát. Ahogy teltek az évek, egyre jobban érdekelt a társadalomtudomány, a szociálpolitika, az emberek. Mire végeztem, már tudtam ezzel szeretnék foglalkozni, a történelem megmarad hobbinak.

Melyek az egyetemhez kötődő legkedvesebb emlékei?

Az egyetemi vizsgák hangulata, az az izgalom, mindig jó emlékeket idéz fel. De nagyon szerettem vonattal járni, hazafelé jó társaságban átbeszélni a nap eseményeit. A vizsgákra mindig Interpicivel mentem, ez volt a kabalám. A gyönyörű épületek hangulata magával ragadott, nagyon szerettem az egyetemre járni. Az egyetemi évek alatt tanultam meg csocsózni is, ez a mai napig hobbim maradt, ha tehetem, játszom.

Vannak olyan oktatók, akikre jó szívvel emlékszik vissza?

Nagyon örülök, hogy az ókori Egyiptomot Kákosy Lászlótól tanulhattam, de Schmidt Mária szemináriuma is örökre bevésődött. Szakdolgozatomat Földesi Margit tanárnővel írtuk, ezeket az éveket nem felejtem. Maróth Mikós úr óráit is szerettem, noha a vizsgák kemények és furcsák voltak, számomra mindig is inkább a hatalmas tudás volt csodálatra méltó, amit a tanár úr magával hordozott. Szociológián nagyon megszenvedtem Molnár Attila Károly tárgyaival, de ennek ellenére nagyon kedveltem Őt is.

Hogyan lett a történelem-szociológia szakos bölcsészből szociális munkás?

Családgondozói állásra jelentkeztem Monorra. Hamar kiderült, hogy szociális munkát kell végeznem. Ehhez a pedagógia kurzuson hallottak segítettek a legtöbbet. A monori telepen élő családok és gyerekek számára igazából mindegy volt, milyen diplomát szereztem az egyetemen, a segítés nem végzettséghez kötött.

Mióta dolgozik a Máltai Szeretetszolgálatnál? Melyek azok az eredményei, sikerei, amelyekre a legbüszkébb?

2005 májusa óta dolgozom a Máltai Szeretetszolgálatnál, ez az első munkahelyem, és most úgy gondolom az utolsó is. Nagyon szeretem a hivatásomat, jó érzés, hogy tudunk segíteni, ráadásul olyan innovatív csapatban dolgozom, ahol mindenki a tudása legjavát adja ahhoz, hogy a társadalmunk leszakadó rétegeinek jobb legyen hosszú távon. Büszke vagyok a Monoron eltöltött időre, és örülök, hogy rengeteg gyereknek lett azóta Dávid a keresztneve a telepen, ami azt jelenti, jó szívvel emlékeznek rám. Büszke vagyok a gyerekesély programban eltöltött éveimre, de öröm az is, hogy részese lehettem a Lyukóvölgyi és a Számozott utcai munkák beindításának is. A most zajló Felzárkózó Települések Hosszú Távú programja pedig jó időre megváltoztathatja a magyarországi szociálpolitikát. Számomra nagy büszkeség, hogy Vecsei Miklós alelnök úrtól tanultam meg mindent a szociális munkáról, a tárgyalástechnikáról, az érzékenyítésről, közvetlen munkatársaként mindennap lehetőségem van a fejlődésre.

Ön a Jószolgálat-díj 2020 egyik zsűri tagja. Hogyan került be a zsűribe?

Már harmadik éve hogy én képviselem a Máltai Szeretetszolgálatot a zsűriben. Hétköznapi hősöket keresünk, akik úgy segítenek, hogy nem látszódik. Őket szeretnénk pár percig rivaldafénybe állítani. A zsűribe Vecsei Miklós delegált.

Milyen kategóriákban, és mi alapján döntenek az elismerésekről?

Négy kategória van. Hivatásszerűen végzett szociális munka, önkéntesen végzett szociális munka, életműdíj és külhoni vándordíj. Számos jelölés érkezik kategóriánként, amit a zsűritársaimmal hosszasan beszélgetve, vitatkozva elemzünk, majd így választjuk ki a díjazottakat. Az év fénypontja mindig ez az időszak. Sajnálom, hogy idén a koronavírus miatt a díjátadó elmaradt.

Munkája során képzéseket tart az érzékenyítésről. Mi módon tanítható, fejleszthető ez?

A képzések során egy dologra figyelek. Őszintén átadni azt, amit megtanultam. A tanításaim terepszemléletűek és a tapasztalatokra épülnek, miközben megpróbálom lelkesíteni a hallgatókat. A mi munkákban más a siker mértékegysége, ezeket észre kell venni, csak így lehet minden nap maximális erőbedobással küzdeni, különben hamar elveszítjük a talajt a lábunk alól. Ezekre próbálok rávilágítani, olyan átélt történetekkel, amelyek a könyvemben is szerepelnek.

Miért döntött úgy, hogy könyvet ír a monori Tabán romatelepen töltött éveiről, Cigánytelep nyolctól négyig címmel?

A naplóírás a lelkem frissítése céljából kezdődött, aztán kicsit több lett belőle. Minden nap kiírtam magamból az aznap történteket, őszintén, szókimondóan. Néha nehéz írni, de utána mindig jobb. A bevonódás nekünk, máltai szociális munkásoknak fontos módszerünk, igyekszünk jelen lenni a ránk bízott emberek életében.

Mit tanult a cigánytelepen töltött évei során a közösségtől?

Megtanultam türelmes lenni, várni. Megtanultam, hogy a számunkra fontos dolgok nem biztos, hogy fontosak. A család szeretete, az élet szeretete olyan értékek, amiket mi – jóléti erkélyről lenézők – számára már lehet, hogy kevésbé fontosak. A mindennapos mókuskerékben nem vesszük észre, ahogy gyermekeink felnőnek, nem tudunk örülni az élet apró csodáinak, miközben a telepen élők számára minden nap ajándék, mindennek örülni kell, ami a túlélést segíti. Büszke vagyok, hogy vannak cigány barátaim, de nem az a fontos hogy ők cigányok, hanem az, hogy Kiss Dávidként lehetek a barátjuk.

Hogyan érintette a megkeresés, hogy könyvét a nagysikerű olvasást népszerűsítő kezdeményezés, Poket, zsebkönyvként is ki szeretnék adni?

Régóta tudtam, hogy Vecsei H. Miklós olvasta a könyvemet, azt is tudtam, hogy megérintette, amit olvasott. A Poket olyan csoportokhoz jut el, ahova az én szavam kevésbé hallik el, ezért különösen örülök, hogy Ők adták ki újra a könyvet. Fiatalokhoz jutnak el így olyan történetek, amiket amúgy nagyon valószínű, hogy sosem olvasnának.

Vannak már visszajelzések, hogy milyen a Poket fogadtatása?

A közösségi médiából látom, hogy sokan olvassák, és írnak, hogy tetszik nekik. Cigányságról, nyomorról, lehetőségekről, gyerekekről olvasnak fiatalok a villamoson, a Balaton parton. Ez nagyon menő. Beszélgetnek a témáról, véleményük lesz. Ez már előre viszi az ügyünket.

Készítette: PPKE Kommunikáció/Ádám Eszter
Fotó: Kiss Dávid