Pázmány Alumni: interjú Kocsis Anitával, a BTK egykori hallgatójával - „Az egyetem az a hely, ahol azt tanulsz, amit szeretnél”

2020.06.10.

Kocsis Anitának a régészet egyértelműen hivatás. Gyerekkorában határozta el, hogy a történelemnek a „kézzel fogható” részével szeretne foglalkozni. Az egyetemen sok életre szóló élménnyel gazdagodott, az ásatás volt a csapatépítés legjobb formája. A Magyar Nemzeti Múzeum ‒ Balassa Bálint Múzeumának vezetője lenni nagy kihívás, de egyben izgalmas feladat is számára.

Általános iskolás korában kezdte érdekelni a régészet. Emlékszik, hogy gyerekként mi vonzotta, vagy hogy minek a hatására döntötte el, hogy régész szeretne lenni?

Már egészen kiskoromban érdekeltek a régi mondák, legendák, a görög mitológia. Amikor először tanultunk történelmet és a korszakalkotó régészeti leletekről esett szó, tudtam a történelemnek a „kézzel fogható” részével szeretnék foglalkozni.

Különleges pályát választott, tűző napon terepen lenni és ásatásokat végezni, sokszor nomád körülmények között. Honnan ez az elhivatottság? A régészet szakma vagy inkább hivatás az Ön számára?

A régészet egyértelműen hivatás számomra. Szeretek ásatáson lenni, kint a szabadban, így nem érzem tehernek a terepi munkát, sőt! :) Az egyetemen az ásatás volt a csapatépítés legjobb formája, sok életre szóló élménnyel gazdagodtunk!

Történelem alapképzés régészet szakirányán, majd régészet mesterképzésen végzett a Pázmányon. Miért a Pázmányra jelentkezett?

Gimnazista koromban sokat hallottam tanáraimtól a Pázmányról, többen közülük is ide jártak. Egyik évben lehetőség nyílt egy tehetségkutató program keretében meglátogatni az egyetemet, ekkor rögtön elvarázsolt a piliscsabai campus és a természet közelsége.

Milyen emlékezetes élményeket tudna felidézni a pázmányos évekből?

Az egyetemi évek összességében rendkívül emlékezetesek voltak, a kollégium és a régész szakestek, ásatások. Több életre szóló barátságot kötöttem.

Melyik tanárt, módszert, vagy órát, vagy egyetemen szerzett impulzust emelné ki, ami segített Önnek szakmailag?

Legtöbb tanáromra felnézek, sokat tanultam tőlük. A pázmányos régészképzés nagy előnye véleményem szerint, hogy rendkívül gyakorlat központú, sok terepi tapasztalattal gazdagodhat az ember, világot láthat, ez nagyban hozzájárul a pályakezdéshez.

Tanulmányaiból mit tudott leginkább hasznosítani? Az egyetemen szerzett ismeretanyag és a kiépült kapcsolatháló máig segítségére tud lenni a karrierjében?

A múzeumi munka sokrétű a régészeti- és muzeológiai alapfeladatokra felkészít az egyetem, de sokat tanul az ember a munkája során napról napra. A kapcsolatháló mindenhol fontos, sok szaktársammal, barátommal tartom a kapcsolatot, szakmai kérdésekben is gyakran konzultálunk.

Hogyan indult pályája az egyetem elvégzését követően?

Az egyetem utolsó nyarán dr. Tari Edit vezetése alatt dolgoztam a Balassa Múzeum ásatásán, majd az őszi wales-i Erasmus félévem után, az államvizsgát követő napon megkezdtem a munkát a múzeum dolgozójaként. Szerencsés vagyok, hogy ilyen gyorsan és jó helyre kerültem, de éles váltás volt, egyetemből egyből a munkába átmenet nélkül.

Melyik ásatásban való részvételt emelné ki és milyen szempontból voltak meghatározóak az Ön számára?

Minden ásatásnak megvan a szépsége, varázsa. Nagyon élveztem a kisebb, családias tanszéki ásatásokat az egyetem elején, amikor még csak a mi évfolyamunk volt az egyetlen. Sok élménnyel gazdagodtam Major tanár úr által vezetett közel-keleti régészeti misszón, és Bertók tanár úr tolnai megyei ásatásához is sok jó emlékem fűződik. Múzeumi munkám során már több nagyberuházáshoz kapcsolódó feltáráson vettem részt, melyek mind-mind emlékezetesek.

A Balassa Múzeum feltárásain rendszeresen részt vett régész hallgatóként és a diploma megszerzése óta régészként dolgozik Esztergomban, a Magyar Nemzeti Múzeum ‒ Balassa Bálint Múzeumában. 2020 márciusában Önt nevezték ki a múzeum vezetőjének. Milyen érzés ilyen fiatalon, 26 évesen betölteni ezt a pozíciót? Pontosan milyen feladatokat jelent ez?

Nagy kihívás, izgalmas feladat. Ha kérdésem merül fel dr Tari Edit, a múzeum korábbi intézményvezetője szívesen segít. Megbízott intézményvezetőként elsődlegesen a szakmai munka irányítása a feladatom.

Mik a tervei a jövőre nézve?

Idén jelentkezem PhD képzésre a Pázmányra, ez most a következő lépcsőfok. A Múzeumunkban folyó szakami- és háttérmunka további népszerűsítése kollégáimmal fontos küldetésünk. A többi még a jövő zenéje, de ötletekből, tervekből sosincs hiány.

Mit üzenne, mit tanácsolna a jelenlegi pázmányos hallgatóknak?

Élvezzék ki az egyetemista életet, alakítsanak ki jó barátságokat és gyűjtsenek élményeket. Szélesítsék látókörüket, tanuljanak sokféle újdonságot. Az egyetem az a hely, ahol azt tanulsz, amit szeretnél.

Iskolák

2017-2018. Cardiff University, School of History, Archaeology and Religion, Wales (UK)
2015-2018. Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Régészet MA római kor és középkor specializáció
2012-2015. Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Régészet BA, későantikvitás, középkori Európa specializáció
2008-2012. Piarista Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, és Boldog Donáti Celesztina Óvoda, Nagykanizsa

Szakmai pálya
2020 Magyar Nemzeti Múzeum Balassa Bálint Múzeuma, megbízott intézményvezető
2018 – Magyar Nemzeti Múzeum Balassa Bálint Múzeuma, régész, segédmuzeológus

Hobbi

Szeretek a barátaimmal lenni, olvasni, főzni, kertészkedni, varrni. Sokat kirándulok, és nagyon szeretek túrázni, a természetben lenni.

Készítette: PPKE Kommunikáció/Kemény Mária
Fotó: Kocsis Anita

 

Események

16.
2025. jan.
JAK
Nyílt nap
E1 előadó
24.
2025. jan.
ITK
BSc Nyílt nap 2025. január
07.
2025. febr.
ITK
BSc Nyílt nap 2025. február
További események
Széchenyi 2020 - Magyarország Kormánya - Európai Unió, Európai Regionális Fejlesztési Alap - Befektetés a Jövőbe