A Pázmány BTK egyik legendás hallgatói öntevékeny köre volt az ETV, azaz az Egyetemi Televízió, amelynek Lukács Alexandra is tagja volt. Jó szívvel emlékszik vissza a szakmai szárnypróbálgatások és az emlékezetes forgatásokra. Nem is annyira meglepő módon, televíziós újságíróként indult pályafutása, később azonban a készségfejlesztés területére váltott. Több éve foglalkozik projektmenedzsmenttel, coachinggal.

Több régi felvétel is előkerül a BTK egyik hallgatói öntevékeny köre, az ETV, azaz az Egyetemi Televízió archívumából. Ezek milyen emlékeket, érzéseket idéznek fel Önben?

Kicsit bajban vagyok a válasszal, mert nem elég egyszerűen azt mondani, hogy pozitív érzéseket vagy emlékeket kelt bennem, amikor ezeket a felvételeket nézem. Az ETV abszolút hallgatói kezdeményezés szülötte, így Nekünk készítőknek mindig is több volt, mint a nézőknek. Hiszen ott vannak mögötte az első szakmai szárnypróbálgatások, éjszakába nyúló brainstormingok, kihívások és sikerek, életre szóló barátságok. Az ETV leginkább életszemlélet volt az egyetemi évek alatt, bízom benne, hogy ez még ennyi év után is érzékelhető a videokban.

Mesélne kicsit az ETV-ről?

Ha emlékeim nem csalnak, másodéves voltam, amikor az egyik nagyon kedves barátom valamelyik izgalmas kötelezően választható előadás közben egy papírlapot csúsztatott elém, amin csak annyi állt: „Óra után jössz ETVzni?” Mivel már második éve koptattam a padokat az Egyetemen, ismertem, tudtam, mi az az ETV és mit jelent a tagjának lenni. Egyértelmű volt, hogy erre nem lehetett „nem”-et mondani! Ráadásul mivel a televíziós újságírás miatt felvételiztem kommunikáció szakra, úgy éreztem, a legjobb helyre kerültem. Az ETV ugyanis a kezdetektől minden csapattagnak teret adott arra, hogy kipróbálja magát a szakmában. Itt vált számomra nagyon gyorsan nyilvánvalóvá, hogy inkább a szerkesztő-riporteri munka az, ami a leginkább motivál és inspirál, és amivel a csapatot segíteni tudom. Itt mindenki egyéniség és mindenki pótolhatatlan volt. Szoros barátságok alakultak ki, a mai napig tartjuk a kapcsolatot egymással.

Ha emlékezetes forgatásról kellene pár szót szólni, akkor biztosan a gólyatábori forgatásokat említeném. Sokat nevettünk, néha sírtunk, keveset aludtunk, és rengeteget dolgoztunk. Egész nap interjúkat készítettünk ugyanis, amik aznap este mentek adásba. Ez körülbelül egy híradós stáb munkájára emlékeztet, ha a nagybetűs életet nézzük. Viszont a hallgatókból álló csapattól, akik lelkesek, ám szakmailag még járatlanok voltak, és a saját eszközeikkel dolgoztak, ez bizony szép teljesítmény volt. Sose felejtem el azt a feszült két órát, amíg az adás összeállt, és a srácok mesterművet vágtak a nyersanyagokból. A végén minden apró részlet a helyére került.

Videós érdeklődés után hogyan lesz valakiből coach, tréner? Több éve projektmenedzsmenttel, fejlesztésekkel foglalkozik. Hogyan indult a pályája az egyetem elvégzését követően? Coachként milyen területtel foglalkozik, milyen területen igyekszik segíteni?

Valójában az ETV inspirált arra, hogy televíziós újságíróként indulhasson a pályafutásom. Nagyon szerettem és élveztem ezt a fajta munkát, a mai napig jó szívvel gondolok vissza ezekre az évekre. Aztán egy élethelyzetből adódóan változtatni kényszerültem, de egy pillanatig sem bánom, hogy ezt a döntést hoztam. Mivel a kommunikáció mellett történelem szakra jártam, ahol pedagógiával is kiegészítettem a tanulmányaimat, így az oktatás és a kommunikációs lehetőségek összefonódtak, és eljutottam egy másik izgalmas területhez: a készségfejlesztéshez. Képzettséget szereztem tréning módszertanból, amivel már 10 éve foglalkozom, illetve life coachingból. (Csak mellékesen jegyzem meg: ezek a módszerek alapvetően személyközi kommunikációra és kérdezéstechnikára épülnek, amelyek kísértetiesen hasonlítanak egy interjúkészítéshez.) A sokféle munka széles területet fed le, talán ezért is alakult úgy, hogy coaching területen leendő ügyfeleim leginkább karrierkérdésekben, elakadásokban keresnek. Emellett pedig projekteket menedzselek, ahol szintén jól hasznosulnak a kommunikációs területen szerzett tapasztalataim.

Emlékszik, hogy miért történelem-kommunikáció szakra és miért a Pázmányra jelentkezett? Akkoriban mi motiválta leginkább?

Már 18 éves koromban is eltökélt voltam abban, hogy az embereket segíthessem. Ez egybevágott azzal, hogy újságíróként olyan helyeket, információkat, ismereteket oszthatok meg, amelyre esetleg nincs más lehetőség. Ezért választottam a történelem-kommunikáció szakpárt. A kommunikáció szak ekkoriban fejlődésben volt, manapság már sokkal bővebb az ismeretanyag és kitűnően tud illeszkedni a kor kihívásaihoz. A történelem pedig egy másik fontos érdeklődési terület volt. A felvételi eljárás során ezért csak ezt a szakpárt jelöltem meg több intézményben, de mivel ajánlották a Pázmányt, és ez volt az első helyen, sikerült ide felvételt nyernem.

Milyennek látja a pázmányos éveket? Mi az, ami azonnal eszébe jut az egyetemmel kapcsolatosan, milyen emlékezetes élményekre gondol vissza szívesen?

Pázmányos éveim életem egyik meghatározó időszaka volt. Ha mindenképpen ki kell emelnem valamit a tanulás és a fejlődés mellett, az a közösség lenne. Azóta sem találkoztam ennyire szenzációs környezettel. Egy elfogadó, befogadó közeg, ahol olyan ismeretségek alakultak, amelyek a mai napig meghatározóak, sokakkal napi kapcsolatban és szoros barátságban maradtunk. Az összefogás és a hallgatói közösség tényleg életre szóló!

Tud említeni olyan tanárt, módszert, vagy órát, vagy egyetemen szerzett impulzust, amely hatással volt Önre?

Ezen a kérdésen sokat gondolkoztam, de nem tudom egy oktatómat sem kiemelni az 5 évből. Mindenkitől tanultam valamit, mindenki inspirált valamire. Nyilván a nehéz vizsgák jobban megmaradtak az emlékezetemben, de ezek is inkább megerősítettek, mint elrettentettek volna.

Tanulmányaiból mit tudott leginkább hasznosítani? Az egyetemen szerzett ismeretanyag és a kiépült kapcsolatháló máig segítségére tud lenni?

Mind a történelem, mind a kommunikáció egy markáns szemléletet jelent, ilyen szempontból mindent tudok hasznosítani. Tudom, nem szép, amikor sztereotipizálunk, de a szakmák közötti gondolkozásmód igencsak meghatározó például egy munkakörnyezetben. Másképp lát egy megoldandó problémát egy közgazdász, egy mérnök, egy informatikus vagy egy bölcsész. Véleményem szerint bölcsészként - a széles ismeretszerzés miatt - bármikor képesek lehetünk arra, hogy újabb és újabb nézőpontokat alakítsunk ki, ezzel is segítve a munkahelyi vagy társadalmi folyamatokat. Az én nézőpontjaim mindig újabb és újabb feladatokhoz vezettek, olyan helyzetekkel és emberekkel találkozhattam, akik a nehezebb időszakokból is izgalmas tapasztalatokat formáltak. A kapcsolatháló pedig ösztönző a mai napig.

Szabadidejét mivel tölti, hogyan töltődik?

A járványhelyzet új értelmezést nyert szabadidő tekintetében. Végre van időm nem szakmai jellegű irodalom olvasására, szabadidősportra (leginkább kocogok), és a családdal, barátokkal töltött idő is növekedett. Újabban pedig maszkokat is varrunk!

Milyen tervei vannak a jövőre nézve?

Bízom benne, hogy tovább tudom folytatni és fejleszteni azokat a tevékenységeket, amikkel jelenleg foglalkozom. A TV néha hiányzik, talán egyszer adódik erre is lehetőség!

Mit üzenne, mit tanácsolna a jelenlegi pázmányos hallgatóknak?

Hogy legyenek büszkék arra, hogy Pázmányosok lehetnek, és élvezzék ki minden pillanatát! A munka vonatkozásában pedig aggodalomra semmi ok: mindig van olyan állás, ahova éppen Téged keresnek!

Készítette: PPKE Kommunikáció/Kemény Mária
Fotó: Lukács Alexandra