Pázmány Alumni: interjú Nyári Gáborral, a BTK egykori hallgatójával - „Kézzel fogható” történelem

2020.08.25.

Nyári Gábor már általános iskolásként tudta, hogy történész szeretne lenni, és már akkor a XX. század foglalkoztatta leginkább. A történelem alapszakot politológia minorral és a történelem mesterképzést, később pedig a doktori képzést is a Pázmányon végezte, ahol megtalálta a számára fontos értékrendet. Egykori tanáraira és szaktársaira bármikor számíthat. Fiatal kora ellenére több tudományos és rangos intézetben dolgozott.

Mikor kezdte el érdekelni a történelem világa?

Kis túlzással, amióta az eszemet tudom. Amikor olvasni tanultam, egyből előkerestem otthon a történelmi témájú könyveket. Nagyjából ötödikes lehettem, amikor már tudtam, hogy történész szeretnék lenni. Lenyűgöztek a különböző korszakok, személyek, helyszínek. Közben megtudtam néhány dolgot családom múltjáról is. Gyerekként meghatározó élmény volt azzal szembesülni, hogy bár egyszerű bakonyi sváb parasztcsaládból származom, mégis mennyi minden történt az őseimmel.

A történelem alapszakot politológia minorral és a történelem mesterképzést, később pedig a doktori képzést is a Pázmányon végezte. Emlékszik még, hogy miért a Pázmányra jelentkezett? Akkoriban mi motiválta leginkább?

Katolikus családból származom, a középiskolai éveimet a Veszprémben a Padányi Bíró Márton Római Katolikus Gimnáziumban töltöttem, így elég egyértelmű volt számomra, hogy a Pázmányon folytassam tanulmányaimat. Az egyetem képviselte azt az értékrendet, amelyet magam is vallok. Emellett persze meghatározó volt az is, hogy nagyon sok jót hallottam a Pázmány történelem szakáról, az oktatók többsége ismert és elismert szakember volt. Később, amikor már megismertem magát az egyetemet, a rendszert, a tanárokat, nem akartam váltani, de nem is lett volna rá okom.

Milyen emlékezetes élményeket tudna felidézni a pázmányos évekből?

Egyetemi éveim nagy részét még a piliscsabai campuson töltöttem, amelynek volt egy igen sajátos légköre. Nagyon sajnálom, hogy az egyetem költözik Piliscsabáról, mert az a campus adta a Pázmány egyedi arculatát. Mivel egy kicsit el is voltunk szeparálva, így összetartó közösségek, csoportok alakultak ki. A mai napig sok „világmegváltó” beszélgetésre emlékszem, amelyek a Jenőben – a Pázmány „félhivatalos” kocsmájában ­– vagy a rizsföldeken zajlottak. A legszebb emlék azonban, hogy az egyetemen ismerkedtem meg feleségemmel, aki szintén történelem szakra jelentkezett, csak egy pár évvel később.

Melyik tanárt, módszert, vagy órát, vagy egyetemen szerzett impulzust emelné ki, ami segített Önnek szakmailag?

Főleg a tanáraimat szeretném kiemelni, elsősorban Földesi Margitot, aki nem csak témavezetőm volt, hanem barátság is kialakult közöttünk. Ő volt az, aki a történelmi folyamatokba mindig bele tudta helyezni az embert. Ezáltal nem csak közelebbivé tette a történelmet, hanem a személyes célok, motivációk beemelésével egy újfajta magyarázatot is adott, amely jóval érthetőbbnek, átélhetőbbnek és emberibbnek tűnt, mintha a folyamatokat csak logikus ok-okozati viszonyokként kezeltük volna. Emellett ő mindig kollégaként kezelt, nem pedig diákként. Mondanom sem kell, mennyire jól esett ez egy pályája legelején járó BA-s hallgatónak. Pótolhatatlan veszteség, hogy a Tanárnő már nincs közöttünk. Mellette nagyon sokat tanultam M. Kiss Sándor Tanár Úrtól, akivel ma is együtt dolgozunk, és nem lehet megfeledkezni Ujváry Zsuzsa Tanárnőről sem, aki „tyúkanyóként” mindig, mindenkinek segített, amiben csak tudott. Végül, de nem utolsó sorban Illik Pétert emelném ki, akitől két nagyon fontos dolgot tanultam: hogyan kell érvekre alapozva vitatkozni, és hogy a történésznek nem igaza van, hanem – jobb esetben – tényekre alapozott véleménye. Ez a két dolog össze is függ egymással.

Tanulmányaiból mit tudott leginkább hasznosítani? Az egyetemen szerzett ismeretanyag és a kiépült kapcsolatháló máig segítségére tud lenni a karrierjében?

Sok egykori tanárommal és szaktársammal tartom a mai napig a kapcsolatot, többükkel együtt dolgoztam vagy jelenleg is együtt dolgozom. Tudom, hogy számíthatunk egymásra, gyakran fordul elő, hogy kikérjük valamiben egymás véleményét, segítségét.

Miért pont a 20. század lett a fő korszaka?

Arra is elég korán, már középiskolás koromban rájöttem, hogy a XX. századdal szeretnék foglalkozni. Amikor az egyes történelmi korokon, problémákon gondolkoztam, kérdéseket tettem fel magamnak, amelyekre igyekeztem megkeresni a válaszokat. A XX. századnál tapasztaltam, hogy a legtöbb kérdésre nincsen egyértelmű válasz, sőt rengeteg az ellentmondás, a további kérdőjel. Ezekre a kérdésekre akartam válaszokat találni, persze, azóta már rájöttem, hogy egyelőre csak árnyalni lehet a képet, befejezni biztosan nem. Emellett mindig is a közelmúlt eseményei, a még „kézzel fogható” történelem érdekelt leginkább, ahol jelen vannak a személyes sorsok is.

Hogyan indult pályája az egyetem elvégzését követően?

Szerencsésnek mondhattam magam, mert már az egyetemi éveim alatt lehetőséget kaptam, hogy kipróbáljam magam a szakmában, a Terror Házában kezdtem el dolgozni. Ezt követően a doktori képzés idején több kutatásban, projektben vettem részt és 2015-ben megjelenhetett Teleki Pálról írt első monográfiám is. A doktori képzés végén kerültem egy olyan helyzetbe, amikor nem adódott más lehetőség, és feleségemmel két évet Skóciában kellett töltenünk, egészen más munkát végezve. De utólag azt gondolom, hogy ez is egy nagyon fontos tapasztalat volt, mind emberileg, mind szakmailag. A disszertációm témája a második világháború utáni nyugat-európai magyar emigráció, azzal, hogy én is külföldön éltem, a családtól és a hazától elszakítva, jobban át tudom érezni az akkori menekültek helyzetét, céljait. A szakmától viszont ez időben sem szakadtam el, folyamatosan publikáltam és ledoktoráltam. Akkor nem volt olyan kellemes, de ma már jót nevetek azon, hogy egy adminisztrációs hiba miatt nem kaptam időben értesítést a nyilvános védésemről, így alig másfél órával az esemény kezdete előtt szállt le a gépem, amelyre az utolsó jegyet tudtam megvenni. Végül a munka meghozta gyümölcsét, és két év után megcsörrent a telefon, Kásler Miklós Professzor Úr – akivel korábban sokat dolgoztam együtt – hívott, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumában lenne egy lehetőség. Azóta eltelt újabb két év és jelenleg egy kutatóintézetet vezethetek, úgyhogy nagyon felgyorsultak az események.

Fiatal kora ellenére több tudományos és rangos intézetben – Terror Háza, Antall József Tudásközpont, Kairosz Kiadó, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Magyarságkutató Intézet, Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (RETÖRKI) – dolgozott. Melyik, milyen szempontból volt kiemelkedő az Ön számára? Mit jelentettek a pályafutásában?

Mindegyik munkának megvoltak az előnyei és a hátrányai. Ami igazán fontos, hogy mindenhol új tapasztalatokat szereztem, amelyeket kamatoztatni tudok munkám során. Emellett megbizonyosodtam arról, hogy ha kell, ki tudok lépni a komfortzónámból és helyt tudok állni másabb területeken is. A Terror Háza volt az első szakmai munkahelyem; az AJTK-nál egy dokumentumfilm létrehozásában vehettem részt; a Kairosznál történelmi könyvsorozat szerkesztési és lektorálási munkáiba kapcsolódtam be; az EMMI-ben megtapasztalhattam hogyan is működik az államigazgatás és milyen egy történelmi projekt a támogató, fenntartó szemszögéből; az MKI-ban tanúja lehettem egy új intézet létrejöttének; jelenleg pedig a RETÖRKI főigazgatójaként a kutatások folytatása mellett egyfajta menedzseri posztot töltök be. Így szinte minden nap újabb és újabb kihívásokkal kerülök szembe, de az igazat megvallva szeretem ezt a folyamatos pörgést.

Jelenleg min dolgozik?

Hosszú és unalmas lenne felsorolni mindent, ami a minisztériumi munkával és az intézet vezetésével jár. Ami érdekesebb, hogy sok jelenleg is zajló szakmai projektünk van a RETÖRKI-ben, többek között a „Rendszerváltás Kronológiája” tematikus honlap és adatbázis létrehozása, az archívumunk jelentős részének digitalizálása, vidéktörténeti kutatások, forráskiadvány-sorozat létrehozása és még sorolhatnám. Az ősszel indul be a tehetséggondozó projektünk, amelynek keretében a jelenlegi pázmányos hallgatókat is sok szeretettel várjuk! Kicsit furcsa, hogy ezekben a folyamatokban inkább egyfajta koordináló szerepet töltök be és kevésbé kutatóit, de remélhetőleg idővel ez a két szerep kiegyenlítődik. Intézeten kívüli projekt – nevezhetjük saját gyermeknek – a „Magyar Világ 1938–1940” kiállítás, amelynek fő célja, hogy egyfajta időutazás-élmény keretében úgy mutassuk be a második világháború előtti utolsó békeévek Magyarországát, ahogy az akkor élő emberek láthatták. A kiállítás sikeres volt a Nemzeti Múzeumban, 3 hónap alatt közel 22 ezren látták, most azon dolgozunk, hogy kora ősszel a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban tudjunk nyitni. Azért nem szorultak teljesen háttérbe a saját kutatások sem, ha jól számolom a közeljövőben négy tanulmányom fog megjelenni.

Milyen tervei vannak a jövőre nézve?

Egyrészt szeretném, ha kicsivel több időm lenne saját kutatásaimra, mind a Teleki, mind az emigrációs témában rengeteg még az elvégzendő munka. De jelenleg elsődleges a RETÖRKI, ahol szeretném, ha egy igazi műhely alakulhatna ki. Az alapok nagyon jók, a személyi állomány többségében adott, így a megfelelő kereteket kell folyamatosan biztosítani. A cél, hogy egy olyan XXI. századi, a mai kor adta minden lehetőséggel élő Intézet jöjjön létre, amely nemzetközi szinten is megállja a helyét.

Mit üzenne, mit tanácsolna a jelenlegi pázmányos hallgatóknak?

Először is, hogy jelentkezzenek a RETÖRKI tehetséggondozó programjára! De a viccet félretéve, a saját tapasztalataimból kiindulva elsősorban azt, hogy használjanak ki minden a Pázmány adta lehetőséget. Itt nem csak az oktatásra gondolok, véleményem szerint az a minimum, hogy valaki tanulni megy az egyetemre. Ezen felül kell kialakítani olyan szakmai-emberi közösségeket, amelyekre lehet alapozni a jövőben. Emellett érdemes folyamatosan kutatni és megragadni minden lehetőséget a publikálásra, szakmai programokon való részvételre. Persze, mindez csak a megfelelő szakmai alázattal és a tanárok iránymutatásával lehetséges.

Iskolák

2013–2016 Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskola, PhD hallgató
2010–2012 Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Történelem MA szak, „Társadalmi krízisek és uralmi technikák” szakirány
2007–2010 Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Történelem BA szak (Politológia minorszak)

Szakmai pálya

2020– Főigazgató (Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum)
2019 Tudományos munkatárs (Magyarságkutató Intézet)
2018– Miniszteri tanácsadó (Emberi Erőforrások Minisztériuma)
2016–2018 Általános asszisztens, részlegvezető (The House of Bruar, Egyesült Királyság)
2015–2016 Történész szakértő (Antall József Tudásközpont)
2014–2016 Tudományos munkatárs, történész (Kairosz Kiadó)
2012–2013 Történész (Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány)
2011–2012 Történész gyakornok (Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány)

Hobbi

Olvasás, sportok aktív nézése, utazás (ha lenne rá idő), hajómakettezés

Készítette: PPKE Kommunikáció/Kemény Mária
Fotó: Nyári Gábor

 

Események

04.
2024. dec.
PPKE
Pázmány Alumni Pódium
05.
2024. dec.
PPKE
Adventi gyertyagyújtás a Pázmányon!
12.
2024. dec.
PPKE
Adventi gyertyagyújtás a Pázmányon!
18.
2024. dec.
PPKE
Adventi gyertyagyújtás a Pázmányon!
További események
Széchenyi 2020 - Magyarország Kormánya - Európai Unió, Európai Regionális Fejlesztési Alap - Befektetés a Jövőbe