Schandl Veronika dramaturg szeretett volna lenni, de végül maradt az örök szerelemnél, az irodalomnál és az angolnál. A felvételin dőlt el végleg: a Pázmányra akar járni. Egyetemi évei alatt eljutott írországi és skóciai nyári egyetemekre, egyre inkább a tudományos munka felé fordult. Már 1999 óta oktat a Pázmányon, ahol kollégáival az az elsődleges céljuk, hogy személyes figyelmet fordítsanak minden hallgatójukra.

A Pázmányon hallgatóként és tanárként is jelen volt az egyetem életében – diákkorából milyen emlékekre gondol vissza szívesen?

Nekem nagyon nagy élmény volt az Egyetem. Angolból az első évfolyamba jártam, igen összetartó társaság volt, csakúgy, mint a magyarosok. Már a Ménesi úton is, de mikor kiköltöztünk Piliscsabára, még jobban összekovácsolódott a csapat. Az angol szakon anno én szerveztem az első Christmas Party-t, a May Day Party-kat, amikből a most is létező szakest nőtt ki, színházat csináltunk, Reuss Gabriellával, majd a diákjaimmal, a magyar szakon nyelvjárást gyűjtöttünk Hegedüs Attilával, rengeteg nagyon szép élményem van mindkét szakról. A hajnalig tartó pizza party-k, és közös leckeírások, a bulik a Tibornyában, a kirándulások – én igazán második otthonra leltem a Pázmányon.

Miért angol-magyar szakra jelentkezett és miért a Pázmányra?

Igazából dramaturg szerettem volna lenni, de (most már tudom, hogy szerencsére), kiestem a Színművészetin a második rostán. Így maradt az örök szerelem, az irodalom, és az angol, ami jól ment. A Pázmányról legjobb barátnőm, Szigeti Zita mesélt nekem, aki hallotta, hogy Fabiny Tibor vezetésével elindul az angol szak ’93-ban. Angolból nem is kellett felvételiznem, mert az ELTE-n alig vesztettem pontot, csak magyarból. A magyar felvételi életem egyik legkellemesebb élménye volt – az írásbelin is véleményeket, összefüggéseket, nem adatokat kérdeztek, teljesen felszabadultam, és a felvételi elbeszélgetés Nyilasy Balázzsal és Hegedüs Attilával annyira jó élmény volt, hogy én úgy jöttem ki: ide akarok járni. A többi felvételizővel pedig olyan jót beszélgettem a folyosón, hogy beesteledett, és anyukám rémülten jött értem a Ménesi útra, mert azt hitte, valami rosszul sikerült, és elbujdostam bánatomban. :)

Miért tartja különlegesnek ezt az intézményt, ami miatt aztán maradt is az egyetemen tanítani?

Nekem különleges élmény volt, hogy a tanárok odafigyeltek ránk – hogy a Pázmány sosem volt tanítógyár. Olyan professzorok is tudtak a diákokról, akik sosem tanították őket – és ez a személyes odafigyelés nemcsak a legjobb hallgatókra terjedt ki. Különösen az angol szakon mi diákként is láttuk, hogy a professzoraink jóban vannak, megbeszélik a tapasztalataikat, és szerintem, ez a baráti kollegialitás nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a tehetséges diákokra többen is felfigyeltek, illetve az akadályokat nehezebben vevőkre többen is vigyáztak. Ez talán megváltozott mikor a szak kétszáz fősre duzzadt, de tudom, hogy mióta újra kisebbek lettünk, most is ez az elsődleges célunk – hogy a diákok érezzék a személyes odafigyelést, hogy tudják, bármikor megkereshetnek minket, oktatókat, ha gondjuk van, ha személyes mentorálásra lenne szükségük.

Volt olyan tanár, aki igazán komoly hatással volt a pályájára? Kik motiválták a leginkább?

Ez egy olyan hosszú lista volna, hogy megtöltené az egész riportot. Az Egyetem kezdetekor különleges helyzetben voltunk, mert az ország minden részéről eljöttek a legkiválóbb szakemberek, hogy besegítsenek az alakuló egyetem szakindításaiban. A magyar szakon Szepessy Tibor, Török Bandi bácsi, Tverdota György, Nyilasy Balázs, Eisemann György, Földényi F. László, Hegedüs Attila és Gerstner Károly nevét emelném ki, az angol szakon Fabiny Tibor, Ruttkay Kálmán, Béndek Péter, későbbi PhD témavezetőm Márkus Zoltán, Farkas Ákos és Gellért Marcell voltak rám nagy hatással. De tényleg, még a csak egy-két órát tanító vendégtanárok is olyan nagy nevek voltak, hogy gyakran leesett az állunk. :)

Mikor körvonalazódott a döntés, hogy tanítani szeretne?

Oh, én mindig tanítani szerettem volna – több generációs tanár-családból jövök, és már gyerekként is mindig tanárt játszottam. Természetesen gimnáziumi tanárnak készültem, de egyetemi éveim alatt eljutottam Írországba és Skóciába nyári egyetemekre, amik nagyon nagy hatással voltak rám. Igen megtetszett az angliai egyetemi világ, élveztem napokat ülni egy probléma felett a könyvtárakban, érdekelt a kutatás. Lassan egyre több tudományos munka megtalált, recenziókat írtam, OTDK-ra készültem, így ötödévre biztos voltam benne, hogy doktorizni szeretnék az ELTE-n. Az államvizsgám után keresett meg Fabiny tanár úr, hogy esetleg lenne-e kedvem néhány órát elvállalni a Tanszéken. Természetesen nem mondtam nemet.

1999 óta oktató a Pázmányon. Ön szerint mi a jó tanítás, a jó tanár titka?

Nagyon jó példák voltak előttem – Fabiny Tibor itt a Pázmányon, majd Géher István az ELTE-n, illetve Márkus Zoltán, a PhD-m témavezetője, aki a Vassar-on professzor Amerikában, mind azt tanították nekem, hogy a tanítás műhelyképzés, olyan fiatalok kinevelése, akik tovább lépnek majd, mint mi, akiknek, az általunk biztosított lehetőségekkel, mentorálással megadjuk a lehetőséget, hogy kiteljesítsék magukat. Megtalálni az egyensúlyt a támogatás mértéke és a magas követelmények fenntartása között, számomra ebben rejlik a jó tanár titka. 

Az egyetemen oktatott kurzusai közül melyik a legkedvesebb az Ön számára?

Örök kedvencem a Bevezetés az irodalomba óra, amit mindig a saját kedvemre fazonírozok, és külön örömet jelent, ha a harmadik szakomat, a színháztörténetet is taníthatom. Szerencsére a Shakespeare órák erre gyakran adnak lehetőséget.

Munkájában, tanítás során mi okozza a legnagyobb örömöt?

Ha sikerül elkapnom, akár csak egy diákot is az órán, akin látszik, hogy úgy ült be, hogy utál itt lenni, de van egy pont, mikor megcsillan a szemében az érdeklődés – látom, ahogy előre hajol, és nem bírja kivonni magát a tárgyalt mű, a kérdéseink, a beszélgetésünk hatása alól, no, ez fantasztikus. :) Az irodalom oktatása nagy kaland, és azt is igen szeretem, mikor a gondosan eltervezett órám hirtelen valami teljesen másról szól, mert a diákok bedobnak valamit, ami sokkal izgalmasabb, mint amire én gondoltam. A harmadik legjobb pedig, mikor régi diákjaimtól kapok spontán üzeneteket, hogy eszükbe jutott ez meg az, és milyen jó volt, mikor például John Websterről vitatkoztunk.

Manapság az anglisztika nagyon népszerű szak. Ön kinek ajánlaná ezt a szakot? Mit tanulhatnak ezen a szakon a hallgatók?

A hagyományos irodalmi, nyelvészeti és történelmi tárgyakon kívül azt hiszem, az anglisztika legnagyobb vonzereje a változatossága. Az angol, mint lingua franca hozzájárul ahhoz, hogy az általunk tanított tárgyak folyamatosan bővülnek, alakulnak, úgy, ahogy az angolszász kultúra is változik körülöttünk – így mindenki megtalálhatja az őt érdeklő témákat. A diákok például nemcsak Shakespeare-ről, hanem például a kortárs fantasy vagy science fiction irodalmáról is tanulhatnak, és, az angol-amerikai egyetemi hagyományokat követve egyre több interdiszciplináris órát is hallgathatnak nálunk: film- és színháztudományi ismeretekkel is bővíthetik a tudásukat, tolmács-és fordítódiplomát kaphatnak, illetve a legmodernebb számítógépes nyelvészet rejtelmeibe is bevezetjük őket. Mindenkinek ajánlom az anglisztikát, aki az angol nyelv által szeretne új világokat megismerni, illetve aki az angol nyelvet szeretné majd munkájában használni, hiszen, nem mellékesen, itt megtanulhat angol nyelven magabiztosan, stílusosan és hibátlanul írni, fogalmazni és előadni is. 

Shakespeare és az Erzsébetkori Anglia irodalmán kívül főleg a színháztörténet tárgykörében végez kutatásokat. Jelenleg mivel foglalkozik?

Mostanság két dolog foglalkoztat – szeretném befejezni a Major Tamás Shakespeare-rendezéseiről íródó munkámat, amit majdnem tíz éves kutatás végére tenne pontot. E mellett pedig egyre inkább a színházi nosztalgia kérdése foglalkoztat a kortárs európai színházi előadásokban. Ennek kapcsán a kortárs Shakespeare-burleszkekről is folytatok kutatásokat.

Elfoglaltságai mellett hogyan kapcsolódik ki, mi jelenti a legnagyobb töltődést az Ön számára?

Az olvasáson kívül minden, ami lakásfelújítás, bútor-és falfestés, szövés, kötés, dekorálás – akkor érzem jól magam, ha körülöttem levő lakás folyamatosan változik. Ebben szerencsére a családom is partner, nemcsak a férjem, de a fiaim is szívesen ragadnak ecsetet, szerszámot velem együtt.

Milyen tervei vannak a jövőre nézve?

Szeretnék újra konferenciákra menni, élőben – és újra kutatói ösztöndíjakra pályázni. Számomra mindig az a leginspirálóbb, ha találkozhatok európai kutatótársaimmal-barátaimmal, és ez a pandémia miatt sajnos mostanság nem adatott meg.

Mit üzenne, mit tanácsolna a jelenlegi pázmányos hallgatóknak?

Tartsanak ki, nemsokára vége ennek a mindannyiunkat elszomorító online oktatásnak. Most, hogy a Bölcsészkar teljesen beköltözött Budapestre, előttük, mint második honfoglalók előtt megnyílik a pálya, hogy a saját képükre formálják az Egyetemet. Ezek izgalmas évek lesznek megint, hallassák a hangjukat, merjenek nagyokat gondolni, és mi igyekszünk ezeket a gondolatokat megvalósítani.

Készítette: PPKE Kommunikáció/Kemény Mária
Fotó: Schandl Veronika