Steiner Mónika mindig is szeretett olyan közegben lenni, ahol a kendőzetlen gyermeki őszinteség és tisztaság uralkodik. Úgy gondolja, hogy aki manapság a pedagógus hivatást választja, nem kérdés, hogy mérhetetlen alázattal áll a jövő nemzedéke előtt és mindennél előbbre tartja a gyermekek fejlődését, mind értelmi, mind érzelmi szinten. Büszke arra, hogy tanítóként ismerik. A tanév most újabb kihívásokat rejt számára, hiszen egy elsős osztály osztályfőnöke lehet.

Mikor döntötte el, hogy tanító lesz? Miért ezt a pályát választotta?

Középiskolás koromban vált világossá számomra, hogy mindenképpen humán szakirányba mozdulnék el. Szerettem emberek között lenni, beszélgetni velük. Érdekeltek az emberi viselkedés miértjei, a lélek keszekuszasága. Ez a kíváncsiság társult egy nagy adag gyermekszeretettel, illetve csodálattal az apróságok irányába. Szerettem mindig is olyan közegben lenni, ahol a kendőzetlen gyermeki őszinteség és tisztaság uralkodott. Nem kellett sokat gondolkodnom, hogy mely hivatást válasszam…

Tanító képzésen végzett a Pázmányon. Emlékszik még, hogy miért a Pázmányra jelentkezett?

Számomra a Pázmány elsődleges vonzerejét a nagyon baráti, családias légkör vágya adta. Nem szerettem volna csupán egy „Neptun kód” lenni a felsőoktatási rendszerben. Úgy hiszem, abból csak profitálni tudunk, hogy ténylegesen ismerjük egymást tanárainkkal, akik végig kísérik hallgatói éveinket, majdhogynem mentor szinten, illetve megadatik, hogy egy összetartó csoportban dolgozzunk együtt csoporttársainkkal az évek során, szoros barátságok kialakulása mellett.

Milyen emlékezetes élményeket tudna felidézni a pázmányos évekből?

Sok-sok élményt fel tudnék sorolni. Lássunk néhányat… Német nemzetiségi szakon, ember és társadalom műveltségi területen végeztem. Ebből kifolyólag elsődlegesen az ezekhez a területekhez kapcsolódó programlehetőségeket tudom megemlíteni. Alkalmam volt egy többnapos hon-és népismereti konferencián részt venni Egerben, ott kapcsolatot építeni más egyetemek diákjaival. Ehingenben tölthettem egy hetet, ahol egy általános iskolában hospitáltam a délelőttök folyamán, délutánonként pedig izgalmas programokon vehettem részt. Mindezek mellett eszembe jutnak csapatépítő, „játszós” tanórák, német nyelvű színházlátogatások, kiscsoportos, szervezett kirándulások vagy éppen olyan délutáni előadások, neves szakemberekkel, melyeken fakultatívan vehettünk részt.

Volt olyan tanár, aki igazán komoly hatással volt a pályájára? Kik motiválták a leginkább? Kikre emlékezik vissza jószívvel?

Igen, igen, több pedagógus is a szívemhez nőtt. Talán megint csak a két választott szakirányomhoz tudok visszacsatolni. Juhász Márta tanárnő a kezdetektől kísérte végig a németes különítményünket, élmény-és gyermekközpontú német tanításra nevelve minket, míg Tölgyessy Zsuzsanna tanárnő segítségével többek között azt sajátíthattuk el, hogy a gyermekeknek hogyan is lehet izgalmasan oktatni a történelmet, drámapedagógiai és játékos élménypedagógiai eszközöket bevetve, egyben mindketten hozzásegítettek ahhoz, hogy legyen egy biztos tudáshátterünk, „tudásbankunk” a két tárgy tanításához. Mindkettőjüknek számos jótanácsot, ötletet, beszélgetést köszönhetek/köszönhetünk szaktársaimmal együtt. Ami pedig kiváltképp szerethető számomra, hogy mondhatni a baráti, építő jellegű jó kapcsolat a mai napig fent maradt a tanárnőkkel. Érdeklődnek mivoltunkról, hogylétünkről, bizalommal fordulhatunk hozzájuk segítségért, kellemes beszélgetésért.

Hogyan indult pályája az egyetem elvégzését követően?

Az egyetem kapcsolatban áll az esztergomi Vitéz János Katolikus Iskolával. Az intézmény tanító szakra járó hallgatói ide járnak gyakorlatozni. Az egyetem mindig is erőteljes gyakorlati képzést kínált. Számos tanórát taníthattunk le, különböző évfolyamokon, míg kikerültünk a nagybetűs életbe. A vizsgatanításom után az általános iskola felkínált egy állást, melyet jó szívvel fogadtam el. Immáron negyedik éve dolgozom ezen a helyen. Mivel ez egy német nemzetiségi intézmény, megadatott, hogy nemzetiségi német nyelvet, illetve német hon- és népismeretet tanítsak alsó tagozaton. A jövő év pedig újabb kihívásokat rejt számomra, ugyanis nagy örömömre az egyik elsős osztály osztályfőnöke lehetek.

Véleménye szerint milyen a jó tanító és mi a jó tanító titka?

Szerintem a jó pedagógus képes folyamatosan változni és fejlődni, vagyis innovatív. Kölcsönös bizalmi kapcsolat kialakítására törekszik a gyermekekkel, akiket támogat legjobb tudása szerint. Igyekszik rávilágítani a diákokat erősségeikre. Tiszteletben tartja, hogy minden ember más, és ez nem baj, sőt, érezteti velük, hogy értékesek és egyediek. Szabadságot nyújt számukra, megfelelő keretek között, segíti őket abban, hogy kiélhessék kreativitásukat, kiálljanak saját magukért, mások véleményét is tiszteletben tartva. Kritikus és problémamegoldó gondolkodásra nevel, hiszen a mai világban ez elengedhetetlen. A segítőkészségre, csapatban történő munka szépségeire világít rá. Pozitívan fegyelmez és az oktatás mellett a diákok érzelmi intelligenciájának fejlesztésére, lelki nevelésére is figyel. De a legfőbb talán, Böjte Csaba szavaival élve: „Merj ajándékká válni, merj nyitott lenni, a másikból a jót, a szépet kiszeretni”.

Önnek mi okozza a munkájában a legnagyobb örömet?

Elsődlegesen az, amikor látom, hogy a gyermek jó szívvel ül a tanóráimon, szereti az adott tantárgyat. Élvezi magát a tanulást és szívesen vesz részt a közös „alkotási folyamatban”, melynek egy egész közösség a részese.

Milyennek látja a mai gyerekeket?

Véleményem szerint a mai gyermek vágyik a figyelemre, az elismerésre. Szeretetét, örömét könnyen, de egyéb érzéseit nehezebben tudja kifejezni. A felgyorsult világnak köszönhetőn nehezebben tud megélni pillanatokat, folytonos érzelmi, értelmi „rohanásban” van. Szüksége van biztos pontokra, egyben egy biztonságos közegre, melyben jól tudja érezni magát, önmaga lehet.

Manapság a pedagógusok megbecsültsége, a pedagógusi pálya társadalmi presztízse sajnálatos módon elég alacsony, társadalmi szerepe ugyanakkor rendkívül fontos. Mit mondana a pedagógia szépségéről, az elhivatottságról?

Számomra ez a fajta presztízs kérdése egy elég erőteljes „szívfájdalom”. Az, hogy az évtizedek során hogy juthattunk el idáig, – értem ez alatt azt, hogy a régi időkben a település első emberei között szerepelt a pedagógus, akit nagyfokú tisztelet övezett, jelenleg pedig, sokszor lesajnálják az embert, mikor kimondja, hogy tanít, – úgy hiszem, nem állít túl szép bizonyítványt a mai világ társadalmáról. Mindezzel nem azonosulva és sajnálva, büszke vagyok arra, hogy tanítóként ismernek. Aki manapság a pedagógus hivatást választja, és mindennek dacára, ténylegesen tanítóként helyezkedik el, nem kérdés, hogy mérhetetlen alázattal áll a jövő nemzedéke előtt és nem azért végzi munkáját, mert oly sok kézzel fogható javat profitálna belőle, hanem ténylegesen azért, mert mindennél előbbre tartja a gyermekek fejlődését, mind értelmi, mind érzelmi szinten.

Mit tekint legfontosabb küldetésének? Mit igyekszik átadni minden iskolásnak?

Szeretném a gyermekek számára a lifelong learning, vagyis folytonos tanulás szemléletét közvetíteni. Jó lenne, ha egy olyan nézet alakulna ki bennünk hosszútávon, hogy a tanulás egyenlő a szabadsággal. Maga a tanulás megszerettetése mellett nagyon közelállónak érzem magamhoz a lelki nevelést, a diákok társas kapcsolatainak erősítését, azt, hogy merjék vállalni egyediségüket, mindemellett fel tudják ismerni társaik erősségeit és képesek legyenek egymást segítve kibontakoztatni tehetségüket.

Milyen tervei vannak a jövőre nézve?

A 2020/2021-es tanévben rám bíznak egy elsős osztályt, melyet nagy izgalommal várok. Vágyom rá, hogy egy olyan osztályközösséget alakítsunk majd ki kolléganőmmel, ahova mind a gyermekek, mind munkatársaim és jómagam is szívesen lépünk be nap mint nap. Emellett jelenleg pszichológiát tanulok levelező tagozaton, mivel nagyon érdekel az ember maga és annak lelkivilága. Bízom benne, hogy a tanultakból profitálhatok majd, mint tanító.

Mit üzenne, mit tanácsolna a jelenlegi pázmányos hallgatóknak?

Talán azt, hogy használják ki ezt a négy évet, ahogy csak tudják! Éljenek minden lehetőséggel, ami szembe jön velük, gyűjtsenek élményeket! Ne sajnálják az időt a plusz programokra, kellemes beszélgetésekre, egyetemi kapcsolatok ápolására! Vágjanak bele olyan projektekbe, melyek megvalósításában tanáraik segítő kezet nyújtanának! Bármennyire is hosszúnak tűnhet a négy év, túl gyorsan elreppen…..

Készítette: PPKE Kommunikáció/Kemény Mária
Fotó: Steiner Mónika