Stella Szonja nem egy egyenes szakmai utat járt be, ennek ellenére jelenleg egyszerre tud hobbijának, az operának és történészként kutatói énjének is élni. Egyensúlyban van az élete és nagyon jól érzi magát benne.

Történelem-olasz szakon végzett a Pázmányon. Emlékszik még, hogy miért a Pázmányra jelentkezett?

Ez egy nagyon vicces történet: elrontottam a felvételi jelentkezési lapomat (eredetileg a jogra akartam beadni, nem a bölcsészkarra), így véletlenül kerültem ki a Campusra, amelybe egyből beleszerettem, ezért a pótfelvételin már emiatt jelentkeztem oda, és szerencsére akkor már fel is vettek.

Tanulmányaiból mit tudott leginkább hasznosítani?

Az általános műveltséget és a szemléletmódot. Az akkor nem feltétlenül kedvelt évfolyamkötelező tárgyak egy része nagyon hasznosnak bizonyult később (görög filozófia, arab filozófia, érveléstechnika stb.), valamint én a latin tanulásért is – persze szigorúan csak utólag – nagyon hálás vagyok.

Milyen emlékezetes élményeket tudna felidézni a pázmányos évekből?

Nagyon meghatározó és pozitív élmény volt Maróth Miklós óráira járni, valamint nekem mindkét szakon egy-egy kivétellel fantasztikus tanáraim voltak, úgy szakmailag, mint emberileg. Ezen kívül – amit már akkor is konstatáltunk és nagyon értékeltünk – a közösség kialakulása: egyértelmű volt, hogy sokkal könnyebb, jobb és szorosabb egy campuson, mint mondjuk egy belvárosi egyetemen. Természetesen a folyamatos építkezés is védjegyévé vált a pázmányos éveinknek, minthogy én nagyon az elején jártam oda, ezért állandó volt a változás.

Melyik tanárt, módszert, vagy órát, vagy egyetemen szerzett impulzust emelné ki, ami segített szakmailag?

Maróth Miklós tanár úron kívül mindenképpen kiemelném történelem szakon: Vargyas Pétert (ókor), Tringli Istvánt és Szovák Kornélt (középkoron), Újváry Zsuzsát (újkoron) és M. Kiss Sándort, valamint mentoromat, később szerencsére mondhattam barátomnak is: Földesi Margitot. Mindannyian nagy hatással voltak rám, amiért a mai napig nagyon hálás vagyok nekik. Amit történészként elértem, azt gyakorlatilag mind Földesi Margitnak köszönhetem. Olasz szakon pedig mindenképpen szeretném kiemelni Aczél Zsuzsa tanárnőt, Hajnóczy Gábort és Hoffmann Bélát.

Hogyan indult pályája az egyetem elvégzését követően?

Először olasz tolmácsként helyezkedtem el egy kereskedelmi rádiónál, ahol a két olasz igazgató asszisztensévé nőttem ki magam az ott töltött 5 év alatt. Aztán volt vendéglátás is, majd történészkedés, és immáron 7 éve a Magyar Állami Operaház kötelékében dolgozom, remélem még sokáig.

A Terror Háza Múzeumban kutató, kiállítás szervező volt, tárlatvezetést és rendhagyó történelemórákat tartott diákoknak, majd a Vajdasági Magyar Művelődési Intézetnél kutatóként dolgozott. Ezek után nem jelentett éles váltást a Magyar Állami Operaház, azon belül a Magyar Nemzeti Balett? Munkájának melyik részét emelné ki az ország első számú együttesénél, és az európai balettművészet egyik fellegváránál?

De, természetesen nagy váltás volt, és nagy döntés is, mert gyakorlatilag tudatosan jegeltem a doktorimat, amiben akkor nagyon benne voltam, és nagyon szerettem volna vele sokat foglalkozni. Nem titkolom, hogy egyrészt anyagi okai is voltak a váltásnak, mert sajnos a szakmában nem feltétlenül megfelelőek a keresetek, legalább is nekem túl nagy kompromisszumnak bizonyult. Másrészről a kultúra ezen formája mindig is nagyon közel állt hozzám, nagyon szeretem az opera műfaját, és az intézmény csábításának nem tudtam ellenállni. Nagyon izgatott az a fajta kihívás, hogy az akkor majdnem teljesen új, Ókovács Szilveszter és balett részről Solymosi Tamás által fémjelzett korszak nagy terveiben aktívan, tevékenyen részt vehessek. És nem csalódtam, és egy másodpercre sem bántam meg. Hiányzik ugyan a történész szakma, de az Operaház egyértelműen szerelem, és ahogy Ön is mondja, egy ilyen rangú Együttest szolgálni megtiszteltetés. A Magyar Nemzeti Balett ezen vezetés alatt gyakorlatilag a világ első 10-15 együttese közé emelkedett minőségben, színvonalban, amely nagyon nagy büszkeség és nagy öröm is, még ha csak kis részem is van benne. Nagyon szeretek a művészekkel dolgozni, egy nagyon érdekes világ, és az irodán egy fantasztikus csapat segíti a munkánkat, amelynek nagyon jó részese lenni. Nem tudok igazán kiemelni kedvenc részt a munkámból, de a színház varázslata nem elhallgatható rész. Az Imagine Budapest adja meg a háttérben azt a lehetőséget, hogy néha a kutatói énemet is elővegyem, még ha nem is szorosan történelem témakörben. Így most egyensúlyban van az életem, és nagyon jól érzem magam benne.

Mikor és hogyan került kapcsolatba az Imagine Budapest tematikus városnéző sétákkal?

2009-ben, kb. egy évvel a cég indulása után, amikor a második sétájuk, a „Fal adja a másikat” címmel debütált. A cég vezetőjét, Káldi Emesét ismertem egy közös barátnőnkön keresztül, így kerültem oda, és egyből beleszerettem a műfajba, tehát ezután folyamatosan jártam minden programjukra, és amikor 2012-ben felmondtam az akkori munkahelyemen, Emese amint megtudta, állást ajánlott náluk, az akkor éppen családi vállalkozásból már komolyabb céggé alakulásuk folyamatában. Egy évet dolgoztam velük irodán, amikor az „ölembe hullott” az első irodalmi séta. Mivel ők akkor még csak félállást tudtak ajánlani, az Operaház elcsábított 2013-ban teljes állásba, de szerencsére köldökzsinórként megmaradt a sétám, amelyet másodállásban csinálok hétvégénként. Akkora sikere volt, hogy 2016-ban egy második, budai kiadást is elkészítettem (akkor már teljesen egyedül), és azóta ezt a két sétát viszem, valamint a különböző egyéb programjaikban és a kutatásokban próbálok még részt venni, ahogy időm engedi.

Milyen tematikájú túrákat vezet és mit élvez ezekben a túrákban a legjobban? Hogyan kapcsolódik a történelem szak egy városnéző túrához?

Két irodalmi sétám van, az egyik Pesten, a Palotanegyedben (Belső-Józsefváros), a másik pedig Budán, a Krisztinavárosban. Nagyon szeretem magát a várost, Budapestet, szeretem az embereknek (magyaroknak és külföldieknek egyaránt) mutogatni, és mesélni a hozzá kapcsolódó sztorikat. Akárhogy is az általában jóval több mint 40 órás munkahetem után eléggé fáradt vagyok, ezek a hétvégi 3 órás séták mindig nagyon feltöltenek. Fantasztikus érzés, hogy ott áll veled szemben 20-30 ember, és érdeklődve, kíváncsian és jókedvűen hallgatják azt, amit mondasz, figyelik, amiket mutogatsz. Ezért nagyon hálás vagyok az Imagine Budapestnek. Meg persze a társaságért, a szuper csapatért is. A történelem szak egy átfogó szemléltet ad, és olykor olykor héttártartalmat is biztosít (pl. amikor a Palotanegyedben a régi Képviselőházról mesélek, vagy a Várban, a Krisztinavárosban a II. világháborús ostromról, és annak pusztításáról.)

Miért döntött úgy, hogy tanulmányait a Pázmány Történelemtudományi Doktori Iskolájában folytatja? (Miért a Pázmány és miért a történelem?)

A doktorit leginkább egykori (sajnos már nem él) mentorom, Földesi Margit tanárnő miatt kezdtem el, és fel sem merült, hogy ne a Pázmány legyen. Rendkívül jó élmények fűznek az Egyetemhez, nem is volt kérdés egyáltalán.

Doktoranduszként mi a kutatási témája?

A Délvidéki vérengzés (1944/45). Elsőre a diplomamunkám (A Szövetséges Ellenőrző Bizottság Olaszországban) folytatásaként az olasz partraszállás és a maffia kapcsolata volt a témám, de amikor a Terror Háza Múzeumban kutatóként a Délvidéki vérengzésről állítottuk össze a kiállítást 2010-ben, nagyon megérintett a téma, és engedélyt kértem a témaváltoztatásra, amelyet meg is kaptam.

Mik a tervei a jövőre nézve?

Ugyan az abszolutóriumot rövid időn belül megszereztem, sajnos a kutatásokat az utóbbi években kissé elhanyagoltam, de azért szeretném egyszer befejezni, leadni és megvédeni a doktori disszertációmat. Már csak Földesi tanárnőnek tett ígéretem miatt is.

Készítette: PPKE Kommunikáció/Kemény Mária
Fotó: Stella Szonja