Televíziós és rádiós műsorvezető, szerkesztő, Prima-díjas újságíró, emellett coachként is dolgozik, kommunikációs tréningeket tart. Sőt, még könyvírásra is marad ideje. Süveges Gergő feleségével együtt egyházi közösségeknek segítenek abban, hogy felismerjék a saját értékeiket, erősségeiket és jobban lássák, hogyan tudnak egészségesebbé válni. A Pázmány Hittudományi Karának hittanár szakát azért végezte el, mert érdekelte, mi minden ismerhető meg még Isten valóságából.

4 gyermek édesapja. Mindig is nagycsaládot szeretett volna?

Feleségem jön klasszikus nagycsaládból, de amikor összeházasodtunk, a gyerekekre vonatkozóan nem volt sem öt-, sem tízéves tervünk. Örülök annak, hogy hatan lehetünk.

Televíziós és rádiós műsorvezető, szerkesztő, Prima-díjas újságíró, emellett coachként is dolgozik, kommunikációs tréningeket tart. Sőt, még könyvírásra is maradt ideje. Hogyan csinálja?

Egyiket a másik után. Vagy épp párhuzamosan… Sosem dolgoztam csak egy műsorban, sosem csináltam csak egy valamit. Feltölt, kikapcsol a változatosság. Mindig öröm egyik típusú feladatból, egyik típusú gondolkodásmódmól átlépni egy másikba. Műsort készíteni azért szeretek, mert egyrészt struktúrát lehet építeni, másrészt hiszem azt, hogy van haszna a munkánknak.

Könyvet írni azért jó, mert nagyon szeretek valamit egységben látni, elejétől a végéig végiggondolni, megszerkeszteni, és számomra nagy örömet jelent a nyelvvel dolgozni, stílust csiszolni, hatást tervezni.

A kommunikációs tréningek során pedig elképesztő öröm látni, ahogy egy szorongó, önmagában is kevéssé bízó ember megtapasztalja a szabadságot: ő is képes saját magát kifejezni, képes elmondani, amit szeretne, és fel tud készülni egy szűk vagy tágabb körű nyilvános szereplésre is. Másik oldalról pedig: aha-élményt adni egy amúgy magabiztos, nyilvános szerepléshez szokott ember számára, vagyis olyat megmutatni neki a saját képességeiből vagy az eszközök tárházából, amire korábban nem is gondolt, az megint csak a sikerélmény netovábbja.

Két könyve is az apaságról szól. Miért ezt a témát választotta, mi volt a cél?

Talán az elsők egyike lehettem azoknak, akik itthon az apaságról írni kezdtek. A 2000-es évek közepétől cikkek és blog formájában, aztán 2008-ban az Apa-kép-írás, 2012-ben pedig az Apaszem című könyvvel szerettem volna behozni a képbe az apákat. Azt tapasztaltam, hogy a babamagazinok, mamamagazinok kimeríthetetlenül tárgyalják a gyermekek és az anyák szempontjait, ami helyes és fontos is. De talán nem fölösleges beszélni arról, hogy egy család életében mit jelent, ha apa is a színen van. Azóta könyvek és kutatások sokasága látott napvilágot, amelyek szépen és világosan megfogalmazzák, mit ad egy gyermek személyiségfejlődéséhez, társas viszonyaihoz, kamaszkori boldogulásához és felnőttkori önképéhez az, ha az édesapjával is bensőséges és meghitt kapcsolata lehet. És nem utolsósorban mit ad egy apának, ha tevékenyen részt vesz a gyermekei nevelésében. Plusz életéveket, például. Azért ez nem lebecsülendő.

A Házasság Hete országos rendezvénysorozat keretén belül többször is tartott előadásokat feleségével, Rudan Margit gyógypedagógussal. Ezekben mire helyezték a hangsúlyt, mi volt a fő üzenet?

2010-ben lehettünk a Házasság Hete rendezvényeinek házaspár-arca. A fő üzenetünk az volt, hogy a házasság olyan, mint a vitamin: lehet élni nélküle, de az alapvető egészségünkhöz, jól-létünkhöz, hivatásunknak megfelelő működéshez az elköteleződés nagyon sokat tud hozzáadni. Azóta is sokfelé hívnak bennünket előadást, beszélgetést tartani, és örömmel megyünk, ha segíthetünk a házas kapcsolatok megerősítésében, a tudatosság növelésében. Szolgálunk jegyeskísérőként is, házasságra készülő párokkal találkozunk az esküvőjük előtt hónapokon keresztül, és beszélgetünk, kérdezünk, tervezni segítünk. Komoly hivatásunknak érezzük a párkapcsolatok támogatását.

Feleségével közösen egyházi közösségeknek segítenek. Mesélne erről?

A párkapcsolatok támogatása mellett az életünk másik gyújtópontja az egyházi közösségek egészségesebbé válása. Hisszük azt, hogy a jövő egyháza vagy közösségi lesz, vagy borzasztó nehéz helyzetbe kerül. Már nem várhatunk mindent a papjainktól, mert egyre kevesebben vannak, egyre túlterheltebbek – mégis, paradox módon, egyre többet remélünk tőlük. Muszáj megfordítanunk a világképünket és feltenni a kérdést: mit tudok tenni én? Mivel tudom támogatni a közösségemet? Hogyan tudok terhet levenni mások válláról? Milyen ajándékokat kaptam a Lélektől, amelyekkel a közösségemet szolgálhatom?

A Természetes Közösségfejlődés eszközrendszerével (www.ncd.hu; www.ncdtanulas.hu) felekezetektől függetlenül, a krisztuskövető közösségeknek tudunk segíteni abban, hogy felismerjék a saját értékeiket, erősségeiket és jobban lássák, hogyan tudnak egészségesebbé válni. Hogyan működhetnek jobban a személyes kapcsolatok, a szolgálatok, az istenkapcsolat egy-egy közösségben. A közösség vezetőivel és tagjaival találkozunk, és együtt gondolkodunk például arról, hogyan tudom én személyesen jobban használni a Lélektől kapott ajándékaimat. Hogyan lehetek egyre inkább megerősítő vezető? Mit tehetek a szeretetteljes kapcsolatokért? Az eddigi tapasztalataink nagyon lelkesítőek.

Milyen előnyöket kovácsolhat egy egyházközösség mindebből?

Először is ránézhet a saját valóságára. Sokszor már ez is meglepő, amikor egyházi közösségről gondolkodunk. Cégeknél, civil szervezeteknél teljesen természetes, hogy időnként ránézünk a saját működésünkre: milyen állapotban vagyunk, milyen célokat tűzünk magunk elé, elértük-e a céljainkat, min kellene változtatnunk. Pedig ezek a kérdések egy egyházi közösség számára is legalább annyira fontosak. Ha szeretnénk új embereket meghívni a közösségbe, ha szeretnénk meg is tartani ott őket, vagyis ha misszionálni és evangelizálni szeretnénk, akkor ezekre a kérdésekre folyamatosan válaszolnunk kell.

Másodszor: gyakori tapasztalatunk, hogy a közösségek a szolgálataik, a feladataik, a szervezéseik révén sokat dolgoznak együtt. Mi arra hívjuk meg a tagokat, hogy beszélgessenek egy kicsit egymással – saját magukról. Nagyon gyümölcsözőek ezek a beszélgetések: őszinte rácsodálkozások (jé, te így gondolod? nem is hittem volna…), megnyílások (hálás vagyok, azért, amit mondtál… rosszul esett, amikor azt tapasztaltam…) születnek; igazi, ember–ember kapcsolatok épülnek.

Harmadrészt pedig az evanegelizáció útján is elindulhat egy közösség. Hiszen csak akkor tudunk megszólítani másokat, ha vonzó az a közösségi élet, amelyet élünk. Érdemes erről együtt gondolkodni: hogyan lehetünk vonzóbb közösség, hogyan tölthetjük be teljesebben Isten rólunk szóló álmát.

Elfoglaltságaihoz mi ad erőt, miből táplálkozik?

Alapvetően racionális, rendszerező gondolkodásúnak ismerem magam. Minden olyan olvasmány, modell, ismeret feltölt és lelkesít, amely segít strukturáltabban látni a körülöttünk lévő világot. Örülök, amikor Istennek ezt a „rendberakó” oldalát felfedezhetem. Fontos erőforrásom a biztos tudat: van Valaki, aki feltétel nélkül, minden vacakságom ellenére szeret, álmodik rólam és nekem, és visszavonhatatlanul ott áll mellettem minden pillanatban.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen folytatott tanulmányai mellett, habár sosem készült papnak, de elvégezte a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának levelező tagozatán a hittanár szakot is. Milyen indíttatásból jelentkezett a Pázmányra? Akkoriban mi motiválta leginkább?

Szerettem volna többet tudni a hitemről. A Szent Imre Plébánián nagyszerű közösségnek lehettem és lehetek tagja, egyszerűen érdekelt, mi minden ismerhető meg még Isten valóságából.

Milyennek látja a pázmányos éveket? Mi az, ami azonnal eszébe jut az egyetemmel kapcsolatosan?

A levelező tagozat hétvégi konzultációk keretében működött. Sok alkalmunk nem volt a közösségépítésre, de jó időnként találkozni az egykori diáktársakkal. A tanárainktól pedig gondolkodásmódot, kérdésfeltevést, szempontokat tanultam, amiért nagyon hálás vagyok.

Melyik tanárt, órát vagy egyetemen szerzett impulzust emelné ki, ami hatással volt Önre?

Tarjányi Zoltánnal kerültünk közelebbi kapcsolatba. Benne olyan tanárt ismertem meg, aki lélekkel tanított. Nála írtam a szakdolgozatomat is, aztán könyvsorozatairól sokáig jelentettem meg recenziókat az Új Ember hasábjain. Sajnálom, hogy már nem lehet közöttünk.

Milyen tervei vannak a jövőre nézve?

Két könyvet is előkészítek éppen; egyiket írom, másikat szerkesztem. Mindkettő nagyon lelkesít, de még annyira gyerekcipőben járnak, hogy szinte beszélni sem merek róluk.

Mit üzenne, mit tanácsolna a jelenlegi pázmányos hallgatóknak?

Tartsák nyitva a szemüket, a fülüket és a szívüket. Kérdezzenek, nézzenek mögé, vizsgálják meg több oldalról. Legyenek kíváncsiak, előítélet-mentesek és bátrak. És higgyék el: a kisközösségi alkalmakban, a karizmatikus dicsőítésekben, a megérintő vagy épp unalmas szentmisékben, a zarándoklatokban, a személyes lelki beszélgetésekben, a családi imákban és a pillanatnyi fohászokban éppen ugyanaz a szerető, gyógyító, átölelő Isten vár mindnyájunkat, mint az egyetem falai között a tantárgyak tételeibe rejtve. Rajtunk áll, hogy felfedezzük-e.

Készítette: PPKE Kommunikáció/Kemény Mária
Fotó: Erdélyi Gábor